Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-11-21 / 48. szám

Okozhat-e a közlekedéssel járó zaj szívinfarktust? A közlekedéssel együtt járó zaj a szívkoszorúér­megbetegedések, például a szívinfarktus és az angina pectoris egyik fontos okozója lehet. Közö­sen folytatott tanulmányi programúk során erre a következtetésre jutottak a Nyugat-berlini Közegészségügyi Hivatal víz-, talaj- és levegőhigi­éniai intézetében működő német tudósok és a cardiffi Orvosi Kutatóközpont brit orvosai. A kutatók megállapították, hogy a közlekedés okozta zaj következtében megjelennek mindazok a rizikó tényezők, amelyek végső soron szívbetegsé­get is előidézhetnek: a magas vérnyomás, a hor­mon- és vérzsírszint emelkedése. A program során 2 519 személy adatait gyűjtötték össze; ezek iga­zolják azt a feltevést, hogy a közlekedéssej járó zaj és a szívbetegség kockázata között összefüggés van. A kutatási eredmények végleges kidolgozásá­hoz még huzamos ideig tartó vizsgálatokra van szükség. Ezért egy több év tapasztalatait összefog­laló tanulmányt dolgoznak ki, amelynek során a mindennapos közlekedési zajon kívül még azt is vizsgálják, hogy az illető személy képes-e elviselni ezt a zajt, és az épületek belső terét mennyire terheli az utcai forgalom. Mennyire egészséges a sportolás? A Harvard Egyetemen dolgozó tudósok egy ta­nulmány alapján azt a következtetést vonták le, hogy a sportot űző emberek élettartama átlagosan két évvel hosszabb, mint azoké, akik nem sportol­nak. A sporttevékenység a szívnek és a keringés­nek egyértelműen használ. Emellett azonban azt is figyelembe vették, hogy csupán az NSZK-ban 4,3 millióan sérültek meg sportolás során — miközben mintegy 18,5 millióan sportolnak. A legveszélyesebb sportág: a rögbi. Ennél hu­szonnégyszer gyakrabban történik sérülés, mint b labdarúgásban vagy a kézilabdában. A 25—60 év közötti férfiaknak körülbelül 25 százaléka sportol hetenként két óránál hosszabb ideig. A lányok általában jobban írnak, mint a fiúk A lányok általában jobban írnak, mint a fiúk, — de nem a genetikai téren levő különbség miatt, hanem azért, mert a nyelvi szaktárgyak jobban ösztönzik őket. Erre a következtetésre jutott az oktatási eredményeket értékelő nemzetközi szö­vetség, miután öt kontinensen 43 563 iskolai dol­gozatot vizsgált meg. Ennek a szövetségnek szék­helye Stockholmban van, és 40 ország kutatóinté­zeteivel folytat együttműködést. A. Purves, az alba­­nyi (New York állam) egyetem tanára közölte: a 14 államban végzett, ötéves munka eredményei arra vallanak, hogy a legtöbb társadalomban a lányokat inkább az írásra ösztönzik, a fiúknál pedig a matematikát és a természettudományokat részesí­tik előnyben. Ezenkívül a nyelvtanárok többnyire nők. Lepkefogás mint foglalkozás A Közép-afrikai Köztársaságban kétezer olyan család él, amely lepkefogással keresi meg a kenye­rét. Az egzotikus trópusi lepkék, pillangók ugyanis világszerte rendkívül keresettek a turisták, gyűjtök és múzeumok körében. Ha fogás közben megsé­rülnek a lepkék, akkor szárnyaikból eredeti mozaik faliképeket és egyéb képeket készítenek, s ezeket sok országba exportálják. A fővárosban, Banguiban nemrég mintegy 8 000 lepkeszárny felhasználásá­val összeállították a Közép-afrikai Köztársaság pontos térképét. Eredeti „vadorzók" Nagy-Britannia egyik nemzeti parkjában a fel­ügyelők nemrég lefüleltek három embert, akik összesen 385 gilisztát ástak ki a földből. A szenve­délyes „vadászok" nem győztek álmélkodni, ami­kor közölték velük, hogy vadorzással vádolják őket. Egyenként 20 fontsterling büntetést kellett fizetni­ük. Kiderült, hogy a nemzeti parkban a közelmúlt­ban vezették be a „gilisztavadászok" megbírságo­lását. A szakemberek szerint ugyanis ez az ökoló­giai egyensúly veszélyes megbontását idézi elő. 125 éve született Henri de Toulouse-La­utrec francia festő és grafikus. Rejtvényünk fő soraiban öt művé­nek címét fejthetik meg. Készítette: K. Gy. 43. számunk rejtvé­nyének helyes megfej­tése: Egy évad a po­kolban, A részeg hajó. Dal a legmagasabb to­ronyról. Sorsolással könyvet nyert: Birsei Attila, Vajasvata (Maslovce), Kovács Irén, Kassa (Kosice), Lukács Kata­lin, Párkánynána (Stú­­rovo-Nána), Molnár Gáborné, Felsőszeli (Horné Saliby), Zachar Pál né, Ipolyság (Sahy). nő 19 (nö/48)

Next

/
Thumbnails
Contents