Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-11-14 / 47. szám

baj. Bár Bariko professzor már intézkedett. hogy lovábbképezhessem a logopédusokat. eddig csak ketten jelentkeztek az egész kerületből.

— Most azt mondom, hogy BLISS ...

— Voltak betegeim, akiknél a beszédmegértés és a beszéd produkció teljes kiesése miatt nem kerülhetett sor semmiféle verbális kontaktusra. Állandóan arra gondoltam, kell. hogy legyen a világon valamilyen szimbolikus nyelvrendszer, amely segítségével kommunikálni lehetne velük, legalább elemi szinten. S egyszercsak a magyarországi Gyógypedagógia című folyóiratban rábukkantam egy kis hírre: Kálmán Zsófia Bliss-tanfolyamot szervez beszédsérültekkel foglalkozók részére. Ez háromnapos intenzív tanfolyam volt. Én is elvégeztem, persze megint csak magánúton, mert nálunk kezdetben nem nagyon voltak elragadtatva a módszertől. Ezt a nyelvrendszert különben egy Ausztriából kivándorolt Blitz nevű amerikai találta fel. akit zavart Amerika soknyelvűsége. Magyarországon ma 50 beszédképtelen ember kommunikál ezzel a nyelvrendszerrel, ami tulajdonképen egy szimbolikus eszperantó, s nagyon egyszerűek a nyelvi szabályai.

— Mi a helyzet nálunk?

— Meghívtam hozzánk dr. Kálmán Zsófiát előadni. Az előadás sikeres volt. azóta már kiküldtek néhány szakembert, hogy tanulják meg és vezessék be nálunk is ezt a nyelvrendszert. Most fordítják, egy-két éven belül be kellene vezetni a főiskolára mint tananyagot, s azután a gyakorlatba is. Én már alkalmazom az afáziásoknál. bár náluk ez specifikus akadályokba ütközik. A Bliss intelligenciatelítettsége minimális, súlyos értelmi fogyatékos gyerekek kommunikálnak vele. Elképzelhető hát. hogy egy afáziás

beteg, akinek az értelmi képességei nem sérültek meg. mit érez, amikor felmutatom neki egy kártyán a jelet, alatta a szimbólumot kifejező szóval, amire azért van szükség, hogy a Blisset nem ismerők is értsék, mit akar „mondani”. Egy japán kutatás szerint kb. négy év egyéb sikertelen kísérletezés után állnak rá a betegek, hogy megpróbálják a Blisst. Nekem is volt egy páciensem, aki három év után állt rá. Nagyon jól ment neki. Egy foglalkozás során harminc szimbólumot is megtanult, csak alkalmazni nem akarta, mert szégyell te.

— Milyen sikerek és milyen kudarcok értek ezidáig a pályán?

— A gyerekeknél nehéz kézzelfogható sikerről beszélni, maximális erőbefektetéssel minimális sikereket értünk el. Ott az volt a csodáltos. hogy közvetlen kapcsolat alakult ki köztem és a gyerekek közöt.. . Puszilgattak. ölelgettek, apukáztak. Itt viszont van olyan, hogy a globális afáziás bénult beteg egy hónap múlva a saját lábán megy haza és beszél. Egy nénitől minden húsvétra és karácsonyra kapok lapot, annyira örül, hogy visszakerült a régi környezetébe. Sokan a munkahelyükre is visszatérnek. Nagyon fontos, hogy még az akut stádiumban foglalkozzak a pácienssel, mert amit akkor lekésünk, később már helyrehozhatatlan lehet. Én naponta két-három alkalommal foglalkozom a betegekkel öt perctől egy óráig terjedő időtartamban, vagy ameddig a beteg bírja. Persze, nem mindig tudhatom, mennyi a spontán javulás és mennyi a gyakorlás eredménye — egyébként ez az orvostudományban általában nagy kérdés. De az biztos, hogy a munkámnak nem csupán pszichoterápiái hatása van. Én a logopédiai rehabilitáció alapkövetelményének is eleget tudok tenni, mégpedig, hogy ez az anya-.

nyelven folyjék. Hisz körzetünkben a betegek nagyrészt magyarok, és magyarul tudok velük foglalkozni.

Egyik legnagyobb sikerélményem különben egy férfibetegem, akit teljesen beszédképlelenül, lebénultan hoztak be a kórházba. Érthetően nagyon el volt keseredve. Sokat foglalkoztam vele, az ő esetében kértem először, hogy maradhassak tovább a klinikán. Két hónapig volt nálunk, a saját lábán távozott és beszélt. Fél év elteltével kaptam tőle egy levelet, hogy menjek el hozzájuk disznóölésre a fiammal. Nagyon szépen fogadtak bennünket. nagyon kedvesek voltak hozzánk. s azt mondta Andrásnak: „a te apukád tanított meg beszélni”. Boldognak érzi magát, azt mondta, sosem hitte volna, hogy még ennyire rendbejön, s valóban nagy utat tett meg.

— Te mint logopédus és ugyanakkor gyakorló szülő — a hároméves András és az egyéves Anna édesapja — mit tartasz a legfontosabbnak a beszéd helyes fejlődése érdekében? Mit tehet egy szülő azért, hogy gyermekének ne legyenek ilyesfajta problémái ?

— A szülőnek legalább ismernie kell a beszédfejlődés legfontosabb stádiumait. Egyéves korig az ún. beszéd preverbális stádiumról van szó. Egyéves kora körül a gyermek meg kell. hogy értsen alapvető dolgokat, pl. hol az anya, hol a tik-tak. Ha kettő, illetve bizonyos körülmények között hároméves koráig nem beszél, még nem kell megijedni, ha különben ingergazdag környezetben nevelkedett és nem halláskárosult. Nem kell tehát szuper ingerekkel bombázni, esetleg szidni, mert minden gyereknél más a biológiai idő, amikor elkezd beszélni Ami a pöszeséget illeti, ötéves kornál hamarabb nem kell logopédushoz fordulni. A harmadik életév táján van egy időszak, amikor a gyermek gyorsabban gondolkodik, mint ahogy azt beszédében végre tudja hajtani, s úgy tűnik, mintha dadogna. Ez azonban csak az ún. iteráció, normális körülmények között ez is magától elmúlik.

Nagyon fontos egyébként, hogy a születéstől kezdve sokat beszélgessünk a kisbabával, kommentáljuk neki, amit teszünk vele. Egyik orvos-kolléganőm mondta, hogy a vietnami anyukáktól kellene tanulnunk, mert azok egyfolytában beszélnek a kisbabájukhoz. A gyereknek nem a tévét, nem a rádiót kell hallgatnia, hanem élő emberi beszédet, hogy kialakuljon benne a kommunikációkészség.

— Tegyük fel, hogy a szülő minden tőle telhetőt megtesz gyermekének helyes beszédfejlődése érdekében. De mi van akkor, ha a gyermek kikerül a családból egy másnyelvü közegbe — esetünkben pl. szlovák óvodába. Nem zavarodik öszsze?

— Nekem e téren nincsenek tapasztalataim, így csak azt tudom tolmácsolni, amit a szakirodalom mond. Régebben zavaró hatásról beszéltek a két- vagy többnyelvűségnél. A legújabb kutatások tanúsága szerint viszont inkább pozitív hatás mutatkozik. A feltétel, hogy a gyerek, főleg kiskorban ne legyen fordításokkal terhelve, hanem indirekt módon tanulja meg a nyelvet. Vagyis tudja, hogy ez az ember így beszél, az meg amúgy, és természetesen szívja magába a többféle nyelvi közeget. Épp ezért, ha. szlovák óvodába kerül, elméletileg ez nem kell, hogy zavarja, főleg ha előre felkészítették, s ha az óvónők is pozitívan viszonyulnak a dologhoz.

— Ami a munkádat illeti, Te tulajdonképpen nagyon sikeres vagy, harmincéves korodban komoly eredményeket tudhatsz a magadénak. Többször hallottam tőled, hogy ezt nem kis részben a családi hátterednek köszönheted. Épp ezért végezetül érdekelne mit vársz el magadtól és a feleségedtől a családi élet terén?

— A feleségem gyógyszerész, de már negyedik éve a gyerekeink nevelését tartja fő feladatának. Szerintem is helyesen választott, csak becsülni tudom érte. Nincsenek vele szemben különösebb elvárásaim. Szeretném, ha olyan maradna, amilyen. Tartsa meg lelki tisztaságát, például ne értse, ne szeresse továbbra se a csúnya vicceket. Egyetlen „kifogásom” van vele kapcsolatban. Úgy érzem, ahhoz mérten, amennyire értékes ember, nagyon kevés az önbizalma, s ennek növeléséhez próbálok én is hozzájárulni.

Ami az önmagámmal szemben támasztott követelményeket illeti, alaposságot. mélységet várok el magamtól kapcsolatunk megítélésében, s azt is. hogy családfő legyek, de egyben vállaljam az ezzel járó felelősséget. Legyek humoros, de a szavamnak legyen súlya. S van egy közös feladatunk: azt az örömforrást, ami bennünk van, továbbadni a gyerekeinknek.

LÁM PL ZSUZSANNA