Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-11-07 / 46. szám
r BARAK LÁSZLÓ Körn yezettan u/mány néhanap csak álmodom el ne vesszek i bemegyek a városba \ járok egyet akárha kötetlen csevelybe kapcsolódnék ődöngök céltalan mint kósza felleg a levegőégen szoknyák neszeznek máris amott cipősarok kopog hirdetőoszlop kfná/gatja magát az utcasarkon néhány amatőr leányzó ■ • r A KOR BEZÁRUL (Barak László: Környezettanulmány) Lipcsey György: ZXY - 026 Hrapka Tibor felvétele (bávatag bocik) sok mindenről árulkodó kirakatok szenvtelen aszfalt a lábak alatt szemét fák körül avar és utcazaj amint azt „görsvin papa" lekottázta volt eb is akad pórázán a gazdival lepénysütőnek illata testszag lopakodó benzingőz tivornyáz meg egy szentjánosbogár ez esti fényben * ez van és mindez mily apo/itikus is tud lenni (szentjánosbogár és esti fény!) V Barak László ebben a versében sem tagadja meg önmagát. Tud ironikus és cinikus lenni, rezignált és tűnődő, indulatos és elkeseredett is, csak egyet nem tud: lemondani arról, hogy minősítse környezetét, amelyben él. Ábrázolása egyúttal értékelés és mindig — közvetve vagy közvetlenül. Ez utóbbit persze nem a versből történő kiszólásként, kibeszélésként, hanem irodalmi megoldásként, funkciót betöltő elemként kell érteni. Az irodalmi művekben megjelenő közvetlenséget gyakran sokan félreértik, pedig eredetében, megformáltságában és céljában egyaránt különbözik a hétköznapi megnyilvánulások közvetlenségétől. Az itt olvasható Barak-versnek már a címe rögzíti az említett viszonyulást: ábrázolásról van szó, amely értékelést ígér. Szerkezeti felépítése azonban — amely e versnek leginkább figyelemre méltó értéke és legtöbbet eláruló értelmezési aspektusa — feltárja előttünk a lényeget, amiről a versek szólni szoktak minden egyéb mellett es minden egyébtől függetlenül: a lírai alany helyzetét. Azét, akinek a hangját halljuk. A környezettanulmány (akárcsak az esettanulmány) nem tudós értekezést jelent, hanem a megadott tárgy — környezet vagy eset — tüzetes, mintaszerű és modell értékű leírását, mintegy átvilágítását. A Barak-vers zömét kitevő középső rész pontos környezetrajzot tartalmaz. Ezt azonban a bevezető két sor (az első szerkezeti egység) álomnak minősíti, s azt is megmondja. miért: „el ne vesszek". Azaz: ha nem álmodom, végem van, nem tudok talpon maradni többé, elvesztem. A második szerkezeti egységből (a következő öt sorból) válik világossá, mit is jelent az álmodás. „Bemegyek a városba" — tehát ugyanazt teszem, mint mindennap. Változás nincs, a menetrend és a teendő kötelező. Az egyetlen változtatás, amelyre képesek vagyunk, és amire lehetőségünk van: az átértelmezés. Hogy másképp próbáljuk látni, más nézőpontból szemügyre venni azt, ami már-már elviselhetetlen, s éppen halálos változatlansága miatt. Az átmenet az álomba, vagyis a realitás átértelmezése zajlik tehát a második egységben, így lesz a kötelességből kötetlenség, a feladatból céltalan kószálás. Próbáljuk meg — sugallja a vers — úgy nézni a dolgokat, mintha véletlenül járnánk mindennapos útvonalunkon, mintha először látnánk életünk évtizedes díszleteit, mintha álmunk röpítene végig miniatűr világunkon ... Ez történik meg a harmadik szerkezeti egységben. A vers leghosszabb része ez, s lényegében felsorolásból, motívumhaimozásból áll. Monoton tehát, mert a környezet is az, amelyre — még ha álom is ez a törekvése — a vers alanya rácsodálkozni igyekszik. ízléstelenség, piszok, rendetlenség, mucsaiság („görsvin papa"), hivalkodás, dőzsölés. Mintha nem is álombéli kisvárosban járnánk ... Precíz a környezettanulmány! A mindennapok álmából (vagy inkább letargiájából) az este ébreszti fel az embert. S minthogy a valóságos időrendet — a városba bemenéstől az estéig — a vers egésze álomnak minősíti, ezzel a "tényéknél mélyebb igazságra is utal: az álom ébredés a mindennapiságból, ezért valóságosabb is annál. Szentjánosbogárként hívogat bennünket valami a nap végén, amíg ki nem derül, újra meg újra, hogy az„esti fény" — hogyan is lehetne másképp, hiszen ez a fogalom ellentmondás —, az esti föloldódás mesterséges és konstruált. Akár az egész nappalunk. Ha átértelmezzük, ha kívülről veszszük szemügyre, mindez akár közömbös („apolitikus") is lehet, ezt mondja az utolsó, a negyedik szerkezeti egység három sora, a „tanulmány" záró konklúziója. Az este tehát ilyen értelemben is ébredés: a tanulságok levonásának ideje. Új, a versben elnyert jelentése mellett azonban az „esti fény" megőrzi hétköznapi tartalmát is, amely az alvásra, az álomra utal. A kör így bezárul, a vers kör alakú szerkezete kiteljesedik, a záró szerkezeti egység a kezdőhöz kapcsolódik — időrendi, logikai, lélektani értelemben egyaránt. A körszerkezet ábrája pedig — amely a versnek a szavakon túli ajándéka — annyira érzékletesen rajzolja elénk a vers alanyának helyzetét, sugallja életérzését, idézi nap mint nap változatlanul megtett zárt vonalú pályáját, hogy az minden további kommentárt fölöslegessé tesz. Bállá Kálmán _________________________/ nő 15 3
