Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-08 / 46. szám
FERENCZY ANNA 36. Rohamosan közeledett az elutazás ideje, hiszen augusztus elsejével kellene belépnie a pozsonyi DD-hez, a Magyar Falujáró Színház tagjaként. Ágnes nagy gondban volt. A Sebőktől kapott levelet úgy eldugta, hogy még véletlenül se kerüljön apja kezébe. Vasárnap nagymise után Sebők eljött hozzájuk, igyekezett apját megpuhítani. Egy üveg cseresznyepálinkát is hozott. Betelepedtek a tisztaszobába, a hoszszúnyakú pálinkás fütykösökben gyöngyözött az illatos ital. Míg az tartott, szót értettek, de amint elfogyott, vita, veszekedés támadt, apja hajthatatlan maradt. Ágnes szomorúan ült az ágylábban, és kidolgozott kezét nézte. Szeme lopva Sebőkét kereste. Bár menne haza minél előbb, hisz minden szava felesleges. Apja mérge majd rajtuk csattan, ebből meg már elég volt. Ágnes Sebőkkel távozott, felmenekült búvóhelyére. János mindennapi vendég lett náluk. — Csak vidd, vidd! De ha nem veszel semmit, a pénz hijas lesz, akár haza se gyere! Apja szemrebbenés nélkül felmarkolta a csomóba kötött pénzt, a konyhaajtót jól bevágta maga után. sietős lépte csak úgy dübörgött. Fellapátolták a kiömlött vizet. Ágnes lehorzsolta a könyökét, az arca égett. Reményvesztve, csöndesen üldögéltek. Anyja és nővére szipogott, öccsének is legörbült a szája széle, csak ő nézett révetegen könnyek nélkül maga elé ... — Mányikátok az oka, megrontotta, örülhet a müvének. De sajnálta anyját, aki átkozta még a napot is, amikor átlépte küszöbüket. Egész élete csupa reszketés, csupa nélkülözés. A pénzből mi mindenre tellett volna! Ha nem is költi el apja a pénzt, ha vesz is rajta ökröt vagy tehenet, ki fogja felhizlalni, etetni, korpás vízzel itatgatni?! Ha pedig eladásra kerül, marad is. nem is. — Minek így élnünk? Ki akar Így vergődni ?... Hétfájdalmúm segíts, segíts rajtunk... Valóban, ki akart így élni? Senki. Ök jára szégyent nem hozott. Igaz, Elecskén bolondnak nézték. Hát aztán?... Nagyságája meg valami egészen másnak, és az volt? Nem! Akkor hát mit tegyen? Hát mégis apja nyugtalan vére csörgedezne benne, aki ugyan mert kockáztatni, de mindig veszített? Vajon vele is ugyanaz történne? Idegenben ő is veszítene? Csak menjen, biztatják egyesek, kudarca az ő kudarca lenne, csak az ö lelkén száradna. Rosszabb nem történhetne, minthogy kinézegethetne szégyenkalodájából mások okulására ... J úlius harmadik szombatjának reggelén a Túlsóvölgybe indultak körtét szedni. Anyja hátán lepedőben kosár, karján szintén. A nehéz létra Ágnesnek jutott. Máskor ketten cipelték, a nagy sietségben anyja erről megfeledkezett. Ágnesnek a létra kegyetlenül nyomta a vállát, meg-megállt. váltogatta. A malántai keskeny úton a verebek a kihullott búzaszemet csipegették. Hirtelen arra gondolt, szól anyjának a búzazsákokról. Elpocsékolásuk jobban nyomta, mint a nehéz létra, mégsem vagy eszébe jutott, egy virágba boruló almafát látott... Nincs többé almafa. hófehér rügyeit még virágbaborulás előtt fagy érte, míg a másik fa hófehér virágfodraivá! május szele játszik, és abban is biztos volt, ez már több egyszerű játéknál, hisz talán bemutatni viszi a szüleinek, talán... talán... Sürgős? ... Az ö dolguk, kire tartozik másra? Senkire ... Ő meg éhes, szeretne minél előbb lecsóval jóllakni... — terelte erővel másra a gondolatát, de azért bántotta, amit látott. szombat volt. Ágnes otthon szépen kitakarított, közben dudorászott, ne kelljen másra gondolnia. Anyja számtalanszor kitekintett, lestevárta, honnan közelít az ura, de várhatta ... Estefelé Ágnes a hársfák alá telepedett a többiekhez. Az úton a legények szekérszám hordták a levágott tölgyfagallyakat. Nem csoda, holnap aratási ünnep! Ágnes nagy izgalommal várta a másnapot, mely sorsdöntő volt a számára. Sorsdöntő, de lesz-e elég bátorsága, mert ha nem, ha marad, kinek az olda-Segitett Ágnesnek fát vágni, ha vizet húzott, kivette kezéből a vödröt. Úgy látta, sorsa eldőlt, férjhez adják, nehogy elrepüljön. János nem ivott, nem kártyázott, nem kocsmázott, nem cigarettázott, ilyen férjnek mindenki örülhetne. Mindenki igen, ő nem. Sehol nem találta a helyét, számára az lenne a legjobb megoldás — gondolta —, ha a Zoborhegyről szállna él, talán senki sem keresné, senkinek sem hiányozna az a bolondos lány, aki nem tud az életével mit kezdeni. Pénteken este apja a városba készült, félve figyelték. Az eladott fölösgabona árát anyja nem akarta kiadni a kezéből. Apja hajthatatlan volt, ökröt, tehenet szándékozott venni, amit őszig felhizlal, behajtja a városi zsidóhoz, így nyernek rajta valamit. Szegény anyja hogy szabódott; ha úgy fordul, kell a pénz lagzira. Télen nincs bevételük, jön a karácsony, az újév, a húsvét, a búcsú, mihez fognak nyúlni ?! Már mind kérlelték, Ágnes is nekifogott. — Maradjon, apu, minek magának a vásároskodás, abból még csak baj származott. Erre az amúgyis felbőszült apjától akkora pofont kapott, hogy a vizeskannák közé esett. Öccse, aki a szobaajtó küszöbén ült, ijedtében hátrahanyatlott. Anyja a zsebkendőbe kötött pénzt levágta az asztalágy tetejére, fuldoklott a sírástól. sem. de a muszáj kegyetlen úr, erőnek erejével rájuk kényszeríti sorsukat, mely ellen, úgy látszott, kár hadakozniok. Fájt neki, hogy újból csalódott apjában, aki megint kitört a rácsai mögül, miként a sebzett oroszlán. Fut, rohan, mert otthonát nyilván bezárt ketrecnek érzi, és aki az útjába kerül, azt megmarja. Velük is, a családjával is ezt tette, és teszi, ők pedig nyalogathatják sebeiket, melyek nem gyógyulnak, egyre csak mélyülnek. Olyanok, mint a jégsújtotta éretlen gyümölcs, a vihar réges-rég elvonult, a gyümölcs marad, s ahogyan nö, úgy nö vele a sebe is. Keserűen elmosolyodott. A természet útjait nem lehet irányítani, a vihar tör, zúz, fákat dönt ki gyökerestől, a gyümölcsfák koronáit letépi, ágait lecsavarja. De az egészséges gyökér újat hajt, sebeit az idő begyógyítja, mig az emberi vihar csak pusztítani képes, gyógyítani soha. Fusson, meneküljön, úgyis visszatér, csak nem mindegy, hogyan. Feszengeni kezdett, hisz ö is menekülni akar még gyerekkora óta. Ebben apjával nagyon is egyformák. Nyugtalan természetét tőle örökölte volna? Homlokát kiverte a veríték, hisz elmenni könnyű, csak visszatérni nehéz. És ha mégis megbélyegződne, a falu törvénye szigorú, aszerint tisztességtelenből soha nem lehet tisztességes. De vajon tisztességtelen-e, az, amit ö akar? Nem, nem az, hisz bárhol dolgozott is, kínlódott, eddig se magára, se családtette. csak nyomja a teher, miként Krisztust a keresztje, csak az anyja ne szenvedjen... A két kosarat gyorsan megszedték. Nyolc körül már a piacon árultak. Kifelé anyja hátán muzsikált a kosár, benne cukor, só, zöldpaprika, paradicsom — ebédre lecsót akart sütni. A Mocsár közepén utolérték Aiexéket. akik az állomásról jöhettek. Le akart lassítani, hogy jobban szemügyre vehesse az Alex mellett haladó szőke fonatú kislányt, aki önfeledten nevetgélt. Elsiettek mellettük. Ágnes kíváncsian hátrafordult. A kislányt nagyon szépnek találta. Talán rokon?... — villant át rajta. Nem, akkor Alex nem hajolna hozzá olyan közel, látni rajta, hogy udvarol. Talán már a szüleinek viszi bemutatni... Ilyenek ezek mind — sóhajtotta. „Fa leszek, ha fának vagy virága" suttogta fülébe Alex nem is oly rég. Most más virág hajladozik az oldalán, fehér fodros blúzban, pöttyös szoknyában. Szőke leányfeje csak úgy húzta maga felé Alex tekintetét, az meg hagyta. Csak válogasson, ha van miből, forogjon a hűtlen napraforgó. Hűtlen?... Vádaskodik? Miért, milyen jogon, amikor neki csak Gáspár, csak Gáspár... És mégis, a hatodik érzékével nemcsak érezte, de szinte biztosra vette, Alexnek nem közömbös. Retőfi verseit is milyen áhítattal, milyen alázattal olvasta fel. Minden sora szinte muzsikált, külön életet élt, róluk szólt. „Fa leszek, ha fának vagy virága ..Valahányszor elmormolta. Iára kerül. Jánoséra, Gáspáréra? Talán jobb, ha nem tudja. A lányokat furdalta a kíváncsiság. — No Ágnes, mégy vagy maradsz? Ágnes hallgatott. — Juj, minő bolond vagy! Hallgatott, vállát vonogatta, az utat figyelte. Most noszogatják, küldik. Hát csak küldjék, de ha baj éri, ki áll akkor mellé? Azért van füle, hogy hallja is, meg ne is. — Menjél, menjél, te bolond, majd hazaszaladsz! — Haza hát, Pozsony nem a Pappuszta, vagy a Sólyomhegy! — Pedig minő szép lehet a komédiásélet ... — sóhajtozták. A lányok, legények látták, Ágnesből fogóval sem lehet többet kihúzni. Pedig de jó lett volna tudni, amit elhallgatott, a mulatságon már elújságolhatták volna ... — Ha hallgatsz, akkor énekeljünk! Kata, Böske már bele is fogtak, Ágnes késve csatlakozott hozzájuk. — Beborul az ég fölöttem, nem látok csillagot. Ágnes sokáig velük fújta. Az énektől könnyűnek, gondtalannak érezte magát, csak haza ne kellene mennie. Otthon nővére mosakodott, fésülködött, várta a legényeket. Ágnes követte a példáját, hátha Gáspár is jön. Gyorsan átfésülte a haját, az asztalra tisztaszöttes került, tiszta törülközőt készített ki. a vizespoharakat sóval kisúrolta, hadd csillogjanak, ha a nő 14
