Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-26 / 5. szám
Ferencsik János. olaj. 1984 Ösii impresszió, olaj, 1987 nő 13 iemi születésnapjaik, olyan óráik, perceik, amelyekben egy önvallomás vagy külső érintés hullámzásában újraszületik a lélek, nem leolvasható? Megállapíthatatlan. Szétőrölte az idő, az önimádat, a burkolt önzés. És mégis melegséget, és mégis összetartozást, mégis egyszerű emberi sorsok tereiről zsolozsmáznak ezek a képek — a jelenre vonatkozóan. Roskoványi István megannyi festménye az ártatlan szenvedések övezetét mutatja be. középpontjukban nagyon gyakran az asztallal. Igen, az asztallal. Amelyhez mindnyájan odaülünk. Amely emberi egységünknek és folyamatosságunknak szinte észrevétlen, mert megszokott, néma tanúja. Lakomák és éhezések, szerelmek és barátságok utolsó vacsoráinak színtere. A gyomor oltára. Azon festményein ellenben, amelyeken egyetlen arc. netán állat és ember, ember és tárgy kapcsolatának titokzatosságát hozza félközeibe, nem az irónia eszközével bemutatott langymeleg tengődés az uralkodó szellem, hanem egymásrautaltságunk titokzatossága. Az a titok, mely mindenütt honol, hol lélek hévül. A Kassán (Koáice) élő, negyvenkettedik esztendejében járó képzőművész, korunk és az egész emberiség legégetőbb kérdéseit boncolgatja. Az egymásrautaltság és a magány, a vallomás és a bűn, a szeretet és a halál lényegiségét. Mindnyájan úgy érezzük, járatosak vagyunk a szeretetben. és nem vagyunk hajlandók ennek ellenkezőjét állítani akkor sem, ha már depressziók kisértenek, ha egyetlen mozdulatra vagyunk a beismeréstől: mégsem. A halállal ennél is kevesebben törődünk, holott éppen e legvégletesebb erő, annak átvállalhatatlansága teszi csodássá megannyi pillanatunkat. A legegyszerűbbeket, a legáltalánosabbat is. Sőt, mindenekelőtt azokat, hiszen azokon húzódik végig emberi lényegünk ellentmondásossága: úgy élni önmagamért, hogy másokért éljek. Egyszerűek lennénk ? Ugye, mégsem. Roskoványi, talán épp az előbb leírt ellentmondásnak köszönhetően, úgy festheti képeit, mint aki éppen aludni készül, azaz bezárkózni, álmodni, odaátia jutni. Vagy színtiszta paradoxiában: tudatos félálomban. Képeinek tárgya ezért is léphet túl a valóságon, teremtve egy új, sajátos valóságot. Kell ennél egyszerűbb? És kell ennél több? Az egyszerűségnek azonban ára van. Csak ő tudhatja, mekkora, s azt is, mivel fizet érte. Mert fizetni itt mindennel lehet, alázattal, jósággal, bosszúval. türelemmel és türelmetlenséggel, szóval mindennel, ami lelki, csak pénzzel ne. Pénzzel, díjakkal legfeljebb elismerni lehet. Tavalyelőtt át is vehette festőnk az egyik legjelentősebb szlovák művészeti díjat, a Martin Benkáról elnevezettet. És 1976 óta, amióta kiállít, nemzetközieket is. Valamennyi szocialista országban kiállított már, képeit láthatták Dániában, a képzőművészeti világkiállításon is. De minek sorolnám? I\le a tárlatok mint tények, hanem a képek beszéljenek magukért. SZIGETI LÁSZLÓ Népünnepély avagy a kék lufi. olaj. 1984
