Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-01 / 45. szám
i gett. Mandula hátgerince belegörbült a nagy erőlködésbe. Apja végigsimított rajta, mödván, reggelig helyére megy. De nem, nem jött rendbe, bizony így maradt. Másnap hajnalban már zümmögött a cséplőgép. Ágnes hol a dobra került, hol meg a pelyvában segítkezett. A zsákokat úgy rakták, miként az ölfát, J írták, számolták, majd felrakták a szekérre, és a padlásukon kiöntögették. Apját nyilván furdalta a lelkiismeret. Bözsi tehenük mellé egy másikat is befogott, keze simogatva paskolta a I hátuk. Ágnes ebéd után a lányokkal megtisztálkodott a közeli mocsola vizében, utána felfutott megnézni jókora kazlukat. Lefelé tartva megállt felsőkerjüknél, melynek gátjára vadszeder futott, vagy ahogy náluk mondták, szederinóka, eb’ bői vett a szájába néhány szemet, hogy eloltsa szomját. Belülre húzódott, senki sem láthatta. Apja már az utolsó szekérrel tartott lefelé, a pajtájuknál megállt. Vajon miért ?... Óvatosan kikuk. kantott. Apja tíz zsákot ledobott a szekérről, és a pajtába vitte. Ágnes szájá- I ból kifordult a szeder. Első gondolata az [ volt, a szomszéd kerten át leszalad, I küldi anyját, de meggondolta magát, I minek keserítse. — Tíz zsák — ismételgette Ágnes. — A fele is elég egy családnak egész esztendőre. Mi ütött megint apjába? Elecskén hogy megszenvedett négy mázsa gabonáért, apja meg, lám elosztogatja! Hisz a felesleget eladhatná, ezt máskor is így tették. A szekér alighogy elzötyögött, Matild néni somfordáit elő a pajta mögül, nyomában férje tragaccsal. Fel-le kémlelődtek, nem látja-e őket valaki, majd f sietősen rakodtak. — Négyet hozzál — sürgette felesége. — Csak három fér, nem bírja el a tragacs. — De négy volt az egyezségben! — Akkor told el te! — Csak vidd a kertig, éjjel hazahordjuk. Alighogy elmentek, Örzsi néni férje, Szórád bácsi surrant be a pajtába, ahonnan imbolyogva igyekezett kifelé a nagy zsákkal; csak ledobta a kerítés bejáratába, onnan már a felesége erőltette be. Ő is háromszor fordult. Ágnes ■7 várt, ki jön még a megmaradt négyért, de nem jött senki. Feltápászkodott, ő is bement a pajtába. A zsákokra széna volt dobálva. Sírhatnékja támadt, tudta, ezek a kocsmároshoz vándorolnak, lecsurognak apja torkán, ha ugyan már le nem csurogtak ... Egy hétig járt csépelni, mert vissza kellett adni a segítséget. Nem bírt megnyugodni, a bánat mindenütt nyomába szegődött. Tehát nincs megbánás, nincs jó útra térés, apja megy a maga útján, mindnyájukat becsapta. (folytatjuk) RÓNAY GYÖRGY HIÁBA Messzebb vagy, mint a túlnani hegy, pedig az messze van. Ülök az őszben, hallgatom csobogását. Már szomjas se vagyok. Szebb voltál, mint a tavalyi május, pedig az szép volt. Frissebb, mint a hegy derekán a forrás, pedig az hogy üdített! Vándor jön az úton, kezében mogyoróbot, hátán tarisznya, musttal. Korán esteledik. De az ég most is csupa csillag. Hiába szöktél el, Fiatalság. UPCSEY GYÖRGY: ILDIKÓ (HRAPKA TIBOR FELVÉTELE) ILLYÉS GYULA Nem volt riadalom a pusztán, amikor megszülettem én váratlanul, hívatlanul tán halottak esteién, novemberben, halottak napján, gyertyagyújtáskor, amidőn fejfák tövén a puszta népe künn térdepelt a dombtetőn, harangszókor, mikor a szomszéd falvak magas sírkertjei hirtelen testvér-őrtüzekként elkezdtek fényleni. A völgyben egy kis házban akkor szédült nehéz kínra anyánk. Elképzelem a téli tájat és azt az éjszakát: egy sápadt nő egy kis szobában, s körül a komor hegytetők ormán villogó koronákként lobogó temetők. Körül a halál diadalma, gyertyás, kisértő ünnepély és lent egy váratlan sikoltás a párás völgy ölén. Fönt sírás, tompa jaj, harangszó és lentről a völgy, mint meleg tenyér fölnyújt vigaszul egy csöpp sikongó életet. nő 15
