Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-27 / 40. szám

Állok a sportfogadási iroda kanyargóan hosszú sorában, és nézelődöm. Uramatyám, ennyien lennénk, akik a szerencsét kisértgetjük ?! Ennyien lennénk mi, sorsunkkal elégedetlenek ? Vagy csak a játékszenvedély hajt bennünket? Vagy a kényszer, az egyetlen lehetséges mód, hogy egyenesbe jöjjünk? A reménykedés?

Fizetésből élek. Kuncog a garas a zsebemben, s bárhogy rakosgatom is, valamiről mindig le kell mondanom, pedig soha nem írok be költségvetési tervembe fölösleges dolgokat Sőt olykor még okvetlenül szükségeseket is kihúzok belőle, mondván: majd máskor. Ha nyerek ...De csak a kanyargó sort állom ki hétről hétre, míg el nem unom a játékot Míg tudomásul nem veszem, hogy semmi esélyem nincs. De hogy ez mikor lesz?

Szomorú szívvel nézem egy szeretett ismerősöm arcát amikor találkozunk.

KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELE

Mintha kerülné a tekintetemet amióta munkát változtatott Valaha együtt koptattuk a technikum padjait Nagyon tehetséges volt, tele érzékkel a műszaki dolgok iránt csak kissé lassan érő típus. Nem járt hát egyetemre, hanem dolgozni ment Jó szakember lett Legutóbbi tíz évét egy helyen töltötte, a műszaki fejlesztési részleg tehetséges embere tett, több újítást nyújtott be. Szerette a munkáját, s úgy tűnt a munkája is őt Sokan biztatgatták, álljon neki tanulni, még nem késő, kiváló mérnök lehet belőle, hiszen már bizonyított Hogy egy kicsit több pénzre lenne szüksége? Nagy tőstellkedve ezt is megemlítette néha, de soha nem futotta a keretből... Pedig otthon többször is elszabadult már a

pokol, hogy csak ő ilyen élhetetlen, csak ő nem veszi észre, hogy nőnek a gyerekek, egyre többe kerül minden, s egyre többször kell azt mondani, hogy erre vagy arra nem telik. És jöttek a bezzegek. Hogy töméssé ki és rámáztassa be a színje/es bizonyítványát meg a tehetségét, ha pénzt nem tud teremteni vele.

hisz egy szimpla állatgondozó az ő fizetésének a dupláját viszi haza havonta a szövetkezetből...

Amikor ismerősöm elment az egyik szövetkezetbe munka után érdeklődni, a gépesítési osztályon ajánlottak neki állást mint tapasztalt szakembernek, és csak csodálkoztak azon, hogy ő állatgondozó akar lenni. De azért tehették a kívánt helyre, végtére is, ha az ember negyvenévesen pályát módosít, biztosan jó oka van rá. De azért azt még hozzátette az elnök, hogy meggondolhatja magát szívesen foglalkoztatja másutt is.

Azóta csak egyszer beszélgettünk. Szóvá is tettem neki, hogy „belefogyott" az új munkájába. Nagy a strapa, mondta tömören. És a képességeid? — kérdeztem vissza szemtelenül. — Azokból nem lehet megélni — válaszolta. — Pénz beszél, kutya ugat. Nézd csak meg magad!

Állok a kanyargó sorban, kezemben a sportkaszehény. Mi lesz már, Fortunácska? Valóban elveszett nemzedék lennénk?! S mikor veszítem el én is a türelmemet? Tudom, hogy ismerősöm is évekig játszott, kísértette a szerencsét; hogy az volt az ő nagy lehetősége. Nyerni és pályán maradni, szeretni azt a munkát, amely viszontszeret, ha kevés is érte a fizetség. Vagy megkeresni a nagyobb pénzt lélekölő álmatlan éjszakák árán is. Mert nem könnyű belenyugodni az ilyen változásba. Nem könnyű megmagyarázni három serdülő gyereknek, akiket szorgos tanulásra biztatnak — mert a tudás a legnagyobb kincs! — , hogy apjuk, aki jövőre talán már mérnök is lehetne, miért került a tehénistállóba. Hogy mi ő most: hős- vagy áldozat.

A példák sora e kényszerpályákról ugyanolyan hosszú ismeretségi körömben, mint a sportfogadási irodában kígyózó sor. P. elment bányásznak; Z építőipari segédmunkásnak, álhányozónak; H. mérnök magánzó lett, virágot és zöldséget termel bérelt kertekben orvosfeleségével együtt — mert öt gyermekük van —; D. mérnök egy mamutszövetkezet elnökének titkárságvezetője vegyész létére; Sz mérnök tévéjavításból él; K. pedig kohásszá vedlett át. És végtelenül hosszú a sora azoknak, akik testet-lelket gyötrő munkát végeznek főállásukon túl a kertben, hogy a fóliázás hozzásegítse őket életszínvonaluk megtartásához. Egy-két éves külföldi munkákért hadakoznak, mert egyenesbe akarnak jönni.

S arcukra egyre mélyebb árkokat vés a csalódottság, az önpusztítás. Hamisan cseng hangjukban a gyermekeik jövőjében való bizakodás A „nagy lehetőségbe" vetett hit, s annak reménye, hogy egyszer majd visszatérnek az elhagyott útra. Hisz a sportkában is mindig másokhoz szegődött a szerencse

''

W , i >

V l

/it'.

\Á J | : j

w /

\ I 1,7,

\\ \íl

y /

w

\ V . / \f|p

\F

y

1f,

v \i/ó K

r

/

>/ xjtfl

n

yr.'' A,

1 i

1 íS|/' ~ A

íj 1

mm r

POfe

*3’

4 >{»■**

fii#*'

r * "V.*

; —i -w* ' _

« jOniX V

I.H

■ %i~

SO** V- *•'

A Szlovák Nöszövetség hetilapja XXXVII. évfolyam

Főszerkesztő:

PÁKOZDI GERTRUD

Helyettes főszerkesztő: NÁDASKYNÉ ZÁCSEK ERZSÉBET

Szerkesztőségi titkár:

HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA

Grafikai szerkesztő:

ORDÓDY DÉNES

Kiadja a Szlovák Nőszövetség KB Zivena kiadóvállalata, 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334 745 — Terjeszti a Posta Hírtapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kés. — Külföldi megrendelések: Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaée, 810 05 Bratislava. Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — 1900 Budapest, XIII., Lehel út 10/a.

Előfizetési díj: évi 180.— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215—96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével.

Nyomja: Vychodoslovenské tlaéiame. z. p„ 042 67 Koáice, Svermova 47.

Indexszám: 49 413

Kéziratokat és képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza!

Címlapunkon: Anváni a szőlőben

Könözsi István felvétele

A nagy lehetőség

nő 2