Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-09-13 / 38. szám
„Szomorú kislányom" jeligével olvasónk azt írja. hogy férje meghalt, és a fele házat a másfél éves kislányával együtt ö örökölte. A ház másik fele a sógoráé. Szeretné a tulajdonjogot rendezni, és a sógora részét megvenni, mert a lakásra szükségük van. Sógora erre nem hajlandó, sőt a lakás használatában is korlátozza őket, két szobát már többször lezárt, s így olvasónk a kislányával csak egyet tud használni. Olvasónk azt kérdezi, mitévő legyen, köteles-e a házból kiköltözni, vagy megveheti-e a sógora házrészét. vagy eladhatja-e maga, valamint a kiskorú lánya házrészét. Olvasónk leveléből következtetve nyilván személyi tulajdont képező családi házról van szó, amelyben a sógorának már előzőleg fele tulajdoni része volt, de a házat nyilván csak olvasónk, férje és kislányuk használták, és lakták. Férje halálával olvasónk és kislánya a ház felének társtulajdonosai lettek, és ezen a jogcímen is továbbra is teljes joggal használhatják az általuk eddig is lakott lakást. Ebben őket a sógora nem korlátozhatja, s azt sem követelheti, hogy a lakásból kiköltözzenek. Természetesen mint társtulajdonosoknak meg kell egyezniük az ebből folyó jogok gyakorlásában és a terhek viselésében, ami mindegyiküket a tulajdoni arányukban illeti meg. Ha nem tudnának megegyezni, akkor bármelyikük a bíróság döntését kérheti, amely a Polgári Törvénykönyv 139. 5-a értelmében peres eljárásban ítélettel dönti el a vitás kérdéseket. Olvasónk megveheti a sógora fél házrészét, úgyszintén a sógora is megvehetne az ő részüket, de erre egyiküket sem lehet kényszeríteni. Ami a ház eladását illeti — minthogy családi házról van szó —, ah-Kihez forduljunk? Szeretnék rátalálni Huszonnégy éves, 177 cm magas fiú szeretne megismerkedni házasság céljából komoly, házias lánnyal 25 éves korig. Jelige: „Ősszel együtt" Harminckilenc éves, 183 cm magas férfi szeretne megismerkedni falusi, karcsú munkáslánynyal 35 éves korig, lehetőleg a Losonci (Lucenec) vagy a Rimaszombati (Rim. Sobota) járásból. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Rózsabimbó" Keresem azt a 45—50 év közötti, 1 70 cm körüli értelmiségi, jólelkü. minden káros szenvedélytől hoz hogy bármelyikük idegen személynek adja el a saját tulajdoni részét, a többi társtulajdonos beleegyezésére van szüksége. Ilyen beleegyezésre csak akkor nincs szüksége, ha a tulajdonrészét a társtulajdonosra, vagy ennek házastársára, saját házastársára, vagy utódaira (gyermekeire, unokáira), vagy velük együtt a házastársukra akarja átruházni. Olvasónk a kislánya házrészét — mint törvényes képviselője — eladhatja, de az ilyen szerződést, amelyet a lánya nevében neki kell aláírnia, a gyámhatóságnak jóvá kell hagynia. Ha olvasónk nem akarna a sógorával tulajdonközösségben maradni, akkor a Polgári Törvénykönyv 142. l-a értelmében a bíróságnál a tulajdonközösség megszüntetés iránt pert kell indítania. Ebben az esetben a bíróság ítélettel megszünteti a tulajdonközösséget, és az egész házat valamelyik társtulajdonosnak adja azzal, hogy ez köteles a többi társtulajdonosnak a tulajdoni részükre eső hivatalos becsértéket kifizetni. Minthogy olvasónknak és kislányának nincs más ingatlana, sem lakása, valószínű, hogy a bíróság nekik ítélné a sógora házrészét, illetve az egész házat, s őket kötelezné arra, hogy a sógorát kifizesse. Természetesen ennél a döntésnél a bíróság figyelembe veszi a sógora családi, lakás- és vagyoni viszonyait is. Abban az esetben, ha olvasónk sógora már előzőleg a házban lakott volna, és az elhunyttal való megegyezés alapján ebből valamit használt (például egy szobát stb.), akkor erre továbbra is joga van, de olvasónkat és kislányát az eddigi használatukban és lakásukban ebben az esetben sem korlátozhatja! Dr. BERTHA GÉZA mentes férfit, aki hü férjem és támaszom lenne. Jelige: „Élni teli élettel" „ Szemüveg nélkül ?T' jeligére és G. Líviának Komáromba (Komámo) üzenjük, hogy tudomásunk szerint a kérdezett műtéteket Bratislavában is végzik. Azt javasoljuk, keressék fel kérésükkel az Egyetemi Kórház szemklinikájának főorvosát, Hl. dolgozóit, akiktől pontos felvilágosítást kaphatnak (a cím: Fakultná nemocnica, Ocná klinika. Mickiewiczova 13). Az esetleges külföldi műtétet illetően pedig az egészségügyi minisztériumban (Ceskoslovenskej armády 6) érdeklődhetnek. Mikor nő ki az első állandó fog? A tejfogsor húsz fogból áll. Az utolsó őrlő utáni „üres helyen" nő ki hatéves korban az első állandó fog. A baj csak ott kezdődik, hogy néha már ötéves korban kinő ez a fog. és mire a gyermek az első osztályban az orvosi felülvizsgálatra eljut, máris el van romolva a foga. Nagyon csodálkozik a szülő, ha leszidják, azzal védekezik „ő azt hitte"__ Kedves szülő, ne higyjen semmit, hanem figyelje gyermeke fogsorát és akkor nem érheti meglepetés! Miért fontos a hatos ? Ez a fog a két állkapocs közti viszony meghatározója, ettől függ, szabályos vagy rendellenes fogsorról van-e szó. Milyen a szabályosan nőtt fogsor? A szabályos fogsornál az alsó hatos egy csücsökkel, vagyis egy domborulattal előbbre áll. Egészségünk védelmében Amit a fogakról mint a felső hatos. A felső fogsor pedig az elülső alsó metszőket egy harmad részben eltakarja. Milyen a szabálytalanul nőtt fogsor? Mint említettük, először a hatos nő ki, mint állandó fog, ezt követi 6—8 éves korig az összes metszőfog, aztán a kisőrlők, a szemfog, a második kisőrlö és a második nagyőrlő után utolsóként — néha nagyon későn — nő ki a bölcsességfog, a nyolcas. A szemfogra is vigyázni kell. mert ebben a korban aránytalanul nagy, és szeret hol ferdén, hol a szájpadlásból kinőni. Néha esetleg „elsétál" és keresztben helyezkedik el a többi fog gyökere felett. Előfordul az is, hogy némelyik fog két példányban bújik elő vagy pedig egyáltalán nem nő ki! Mit tehet a szülő azért hogy a gyermek fogsora szabályos legyen? A fogak alakja és az állkapcsok helyzete rendszerint öröklődik. Bulldogharapásról beszélünk, amikor a felső fogsor befelé áll, keresztharapásról, esetleg madárarcról, mikor a felső fogsor aránytalanul előre ugrik. Sajnos, ezek mind öröklött dolgok, amelyeket csak műtéti úton lehet kijavítani. De vannak rossz szokások is, amelyek leküzdéséért sokat tehet a szülő. Például a cumizás, amely kétéves korig még elfogadható, de ha még az iskolában is szopja a gyermek az ujját vagy a ceruzáját, könnyen megtörténhet hogy az első metszőfogak nem tudnak rendesen kinőni, és nyitott harapás keletkezik. Nem szép látvány, ha valakinek folyton nyitva van a szája, és csurog belőle a nyál. Az ujjszopás eredménye az is, ha az elülső felső metszőfogak nagyok, előreállnak, és a páciens nem tudja azokat ajkaival betakarni. Az állandó nyelvharapdálás eredményeként a fogak között hézag támad, és a gyermek nem tudja az ételt megrágni. Rossz szokás a körömrágás is és az, ha a gyermek éjjelente nagyon összeszoritja fogait. Ezekről a „felszedett" rossz szokásokról, amelyek szabálytalanná teszik a fogsort, a gyermeket könnyen leszoktathatjuk. Hogyan gyógyítjuk a már meglevő elváltozást? Igyekszünk a szabálytalan fogsort szabályossá varázsolni. Egy tátott szájú gyemnek hamar meghűl, és a táplálékot sem tudja rendesen megrágni, nem beszélve arról, hogy esztétikailag sem a legszebb látvány. Ilyen esetben fogszabályozó készüléket készítenek a gyerek számára. Mi a fogszabályozó készülék lényege? Azon az elven alapszik, hogy a fog tartós nyomásra elmozdul, tehát esetleg még helyre lehet „tolni". Egy ilyen készüléket azonban nemcsak elkészíteni, hanem hordani is kell, állandóan tisztítani és ellenőrizni. Nagy mértékben igénybe veszi a szülő és a gyermek türelmét, a gyógyulási folyamat elég hosszadalmas, két, esetleg több évig is eltart. Rendszerint 12—13 éves kortól lehet fogszabályozó készüléket hordani. Általában a huszadik évig lehet a fogat szabályozni, később már csak sebészetileg vagy protézissel oldható meg. Mit tehet a szülő iskolaköteles gyermekéért? A fognövekedés természetes folyamat, amelyet sem sürgetni, sem megállítani nem lehet. Az apró gyermek fogait a szülőnek kell ellenőriznie, míg az iskolás gyermek fogait félévenként az iskolaorvos tudnunk kell III. nézi meg. A szülő feladata a higiénia, a szabályos fogmosás ellenőrzése, s arra is ügyelni kell, nehogy a gyerek elblicceljen valamilyen kezelést. Több türelemre és megértésre tart igényt az a gyermek, aki fogszabályozót hord. Mit értünk kezelhetetlen gyereken ? Kezelhetetlen az a gyerek, aki csak nagy visrtozások közepette hajlandó leülni a székbe, akkor is csak úgy, ha hárman fogják, és száját nem nyitja ki semmi kincsért sem. A „hisztérikus" egyének részére minden nagyobb városban, esetleg a klinikákon van egy külön osztály, ahol őket kezelik. Többször beszéltem főorvosokkal, és saját negyvenéves praxisom alapján is elmondhatom, hogy ez nevelés kérdése, és rendszerint a szülő hibája. Nem tudom eleget hangoztatni, hogy úgy kell nevelni a gyermeket, hogy félelmét le tudja küzdeni. hiszen az életben vannak fontosabb dolgok is, mint egy fogfúrás. Nem szabad megengednünk, hogy egy rutin kezelés „esemény" legyen életében. Tudatosítanunk kelt nála. hogy mindez rossz ugyan, de természetes és kikerülhetetlen. Hogyan segítheti a szülő gyermekét a fogromlás megelőzésében? Fontos szerephez jut itt a táplálkozás. Igyekeznünk kell, hogy minél kevesebb fehér lisztből és cukorból készült étel kerüljön az asztalra. Hogy miért? Mert ezen ételek hatására különböző savak keletkeznek, amelyek megtámadják az emberi test legkeményebb anyagát, az emailt is. A fogzománc nagyon ellenálló anyag, de amint kis repedés keletkezik rajta, rögtön itt a fogszuvasodás, a lyukas fog. és ezen csak a kitisztítás és a tömés, vagyis a plombálás segít. Ezért fontos a higiénia, az alapos fogmosás, hogy ne maradjon sehol, még az olyan kényes helyeken sem, mint a két fog közötti keskeny helyen, ételmaradék, főleg éjszakára ne! Nagyon fontos a rágás, ne féljünk a kemény és nyers ételektől, a karalábé, a sárgarépa. a kemény alma nagyon jót tesz a fogaknak. Ne adjunk állandóan a gyerekeknek apróra darált kásás ételt! Szeretném újra kiemelni, a szülő feladata az, hogy tudatosítsa gyermekével, a kis baj, egyszeri kezeléssel, fájdalommentesen orvosolható. Életfelfogássá kell hogy váljon mindenkiben az. hogy éppúgy, ahogy nem megyünk az utcára lyukas harisnyában, rongyos ruhában, nem járkálhatunk ápolatlan fogakkal sem. Dr. CÍLEK JÚLIA Hő 11