Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-19 / 4. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Mi fájna? Ritkák manapság a szép könyvek. A nem külcsínjük, hanem a belbecsük okán szépek. És ritkák a szép, a hagyományos értelemben szép versek is. Önnön végzete felé rohanó világunkban minden átértékelődik; a szépről alkotott fogalmaink is lassan-lassan megváltoztak, illetőleg változóban vannak. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy olvastam egy szép könyvet. Egy minden ízlés, minden esztétika, minden kategória szerint szépet. Ez a könyv pedig Szervác József új, sorrendben második verses kötete, a Mi fájna ? A cím, feltehetően, allúzió. Utalás a Nagyon fáj József Attilájára. Csakhogy, íme, ismét egy átértékelődés: ma már a fájdalom sem divatos dolog. Különben is: ugyan mi fájna, mi fájhatna? Hiszen „fütött februárban" élünk, „laktató vadonunkban, hazányi járókában". Mi fájna, hiszen: „a fájdalom kihalt". Szervác József logikája korunk tragikusan groteszk logikája. Egy másik versében a Teremtöt fogja vallatóra: „Uram, mit műveltél velünk, / hogy semmi se fáj..De az Úr hallgat. Hallgat, hiszen halott: „Tegnap meghalt bennem az Isten ..Ám a tragédiát még betetőzi, hogy a költő önmaga (és az ember) sorsát kétszeresen is reménytelennek látja: „Meghalt, akiben sose hittem" — folytatódik ugyanis az iménti sor. Mi következik ebből? Nem hittem benne, de hihettem volna — sugallja a Mi fájna? írója. S ezentúl? Már ha akarnék, ha tudnék, se hihetnék, hiszen nincs, meghalt. Meglehetősen komor, vigasztalan világ körvonalazódik elénk Szervác József új kötetéből. Helyenkénti pátosza, s időnkénti, igaz, általában fájdalmassá torzuló iróniája ellenére is komor és vigasztalan — ahogy ö nevezi egy helyütt — „dalhatatlanná dúlt világ". Visszatérő élménye az eltékozolt jelen élménye, a végzetes és jóvátehetetlen múlt- és jövővesztés félelme. Ám épp ez a megszenvedett élmény, épp ez a félelem teszi emberivé, s a jövőért, közös jövőnkért aggódóvá minden egyes sorát. Előbb már szó volt Szervác József egyik utalásáról. Mestereit tekintve költészete egyértelműen Ady Endre, József Attila és Nagy László háromszögében formálódik. De a választott és vállalt ősöknek sem a hangját lesi el, tőlük legfeljebb csak tartást tanul: a hangja már egyre összetéveszthetetlenebbül személyes, jellegzetes, egyéni hang. Nemzedékén, a hetvenes évek második felében indulókén belül kétségtelenül az. A Mi fájna? pedig ennek a nemzedéknek egyik fontos, Zalán Tibor......és néhány akvarell"-je mellett talán az eddigi legfontosabb teljesítménye. A kötet nálunk is megvásárolható. TÓTH LÁSZLÓ Galánta története Évfordulós kiadványt — monográfiát — vesz kezébe az olvasó, egy város 750 éves történetének vázlatos összegezését. A monográfia szerzői a történelmi idők kezdetétől tekintik át az eseményeket, ez emeli azokat a krónika rangjára. A bevezető két részben a természetföldrajzi adottságok bemutatása után a régészeti emlékek felsorolása következik. A tovább fejezetekből megtudhatjuk: a Galánta elnevezés ősi és szláv eredetű. A város nevével először a pannonhalmi apátság tulajdonának 1237—1240. évi összeírásában találkozhatunk. A község a XII. sz.-ban eredetileg a pannonhalmi apátság birtoka volt, majd több nemesi család osztorzott rajta, végül 1570-ben az Esterházy család kapta meg. A helység gazdasági fejlődése szempontjából nagy jelentősége volt annak, hogy 1564 és 1570 között vásárrendezési jogot szerzett. így a faluból városka lett, azonban az állandó török veszély visszafogta nagyobb arányú fejlődését. A későbbiek folyamán még hosszú időn keresztül mezőgazdasági központ marad Galánta (Galanta), és vásárai a XVII. századtól kezdve igen hiresek voltak. Csak az 1848/49-es forradalom után vált járási szolgabirói hivatal székhelyévé és a környék, a Mátyusföld központjává. Az első világháború befejezése után a város a Csehszlovák Köztársaság része lett. 1921-ben megalakult itt a kommunista párt helyi szervezete. Új fejezet kezdődött a város fejlődésének történetében 1945. március 31. után, amikor a várost a szovjet hadsereg felszabadította. Fontos változásokat jelentett Galánta egyesítése Nebojsza (Nebojsa), Hódi (Hody) és Javorinka községekkel 1960. április 1-jén. majd az 1971. évi választások után Matúskovo hozzácsatolása. A mezőváros ipari fejlődése csak a háború befejeztével, főleg 1948 februárja után kezdődött meg igazán. Anna Jonásová Galánta néprajzát, Jana Matulová, Juraj Pekarovic, Ivan Stanik, Jana Sulcová a város és a hozzá csatolt községek műemlékeit mutatja be igen színesen és olvasmányosan. Dicséretes a mű hátterében álló szakemberek nevének felsorolása is, akik ilyen vagy olyan módon segítői voltak a kötetnek. Nem utolsósorban említve a kötet igényes lektorait. Az Ízléses kiállítású várostörténeti monográfiát a bratislavai Obzor kiadó adta ki a Galántai Városi Nemzeti Bizottság megbízásából. Mézes Sándor mérnök, a Galántai Vnb elnöke bevezetőjében a könyvet a város lakosságának ajánlja. Ez a mű azonban meghaladja a város érdeklődését, s jó szívvel és meggyőződéssel hívom fel a kutatók, néprajzosok, honismeretbarátok figyelmét erre a figyelmet érdemlő, jól sikerült, szlovák és magyar nyelven megjelent várostörténeti monográfiára. SZÁRAZ PÁL HANGLEMEZ Napoleon Boulevard 2. Nagy várakozás előzte meg a Napoleon Boulevard második nagylemezének megjelenését, hiszen a zenekar debütáló albuma sok kellemes meglepetéssel szolgált a hallgatóságnak. Három évvel ezelőtt szinte a teljes ismeretlenségből tűntek elő, sikerült megkapaszkodniuk, nem morzsolódtak le. A Napoleon Boulevard slágerzenével kezdte, s most, amikor állandó „figyelőket" toborozott maga köré, megpróbált „komolyabb" zenét is „csinálni". A Boulevard második albuma tehát az előzőhöz viszonyítva kevesebb slágerdalt tartalmaz, ám az nem biztos, hogy hátrány. A tehetséges zenészek korábban a Solarisban szerepeltek, mely soha nem volt slágerközpontú. Most meg újra felszínre kerültek az akkori értékek. Nemcsak a zenei hangzás lett komolyabb, a dalok szövege is elgondolkodtató, tartalmas. Érdemes elemezni ezeket a szerzeményeket, hogy a Napoleon Boulevard törekvését megértsük. A lemez ugyanis rólunk és nekünk szól, nekünk, érző embereknek. Ettől érdekes és emberséges. KOLLER SÁNDOR KIÁLLÍTÁS Pál mester múzeuma Öröm mostanság Levocába látogatni. Az óváros háztetőinek festői összevisszaságából kiemelkedő tornyok, a magas kőfallal, bástyákkal erődített, sűrűn beépített dombon fekvő városmag csipetnyi észak-itáliai hangulatot idéz, itt, a Magas-Tátra közelségében. A régi város utcáit, tereit szorgos munka zaja tölti be, tudatva az utazóval, múltjára büszke, hagyományait tisztelő, védő, mentő városba érkezett. Évről évre, hónapról hónapra érzékelhetők a változások. December 3-a csendes ünnepnap volt a város jelenében. Ünnep, mely néhány órára visszaforgatva az idő kerekét alkalmat kínált korunk elfoglalt, fáradt, mindig siető emberének az önfeledt rácsodálkozásra, tiszteletadásra egy nagy mester középkori varázslatot árasztó életműve előtt. A Lőcsei Múzeum ünnepélyes keretek között megnyitotta Lőcsei Pál fafaragó, festő és oltárépitő mester életművét bemutató állandó kiállítását. A tér keleti oldalának egyik takarosán helyreállított műemléképületében, alig pár lépésnyire a Szt. Jakab templom csodálatos gótikus épületétől kapott helyet a kiállítás, mely korunk tiszteletének őszinte megnyilvánulása a kései gótika és korai reneszánsz európai formátumú mestere előtt. A csak keresztnevén ismert Pál mester élete és müve elválaszthatatlanul összeforrott városával. Páratlan munkabírásának számos alkotását ismerjük országszerte, de itt található munkásságának csúcsa: a világ fennmaradt legmagasabb gótikus oltára. Pál mester kezei alatt életre keltek a gondosan kiválasztott és előkészített hársfa rönkök. Változó kora szellemében fordult figyelme és művészete az ember bensője felé, s a korábban szigorú kánon előírta arckifejezéseket és mozdulatokat felváltják a mélyen emberi pillanatokat, kortársak arcvonásait, örömét és bánatát tükröző kompozíciók és alakok, új tartalommal és sugárzó életörömmel telítve az egyházi művészet merev előírásokat követő témavilágát. A XVI. század első harmadában alkotó Pál mester életében és munkásságában tettenérhető a reneszánsz térhódítása, a középkor misztikumának oldódása, a humanista életérzés győzelme, az emberi lét örömeinek diadala. Lőcsei Pál legjelentősebb műveinek hű másolatain keresztül, gazdag kiegészítő fényképanyag eligazításával ismerkedhetünk az életmű állomásaival. Bolyongva a korabeli hangulatot sugalló épület zegzugos termeiben, akarva-akaratlanul mű és kora hatása alá kerülünk, örömet lelve az ember teremtette csodában. Köszönet érte a kiállítás alkotóinak! TÖKÖLY GÁBOR TELEVÍZIÓ Tanító és forradalmár A Csehszlovák Televízió december második szombatján, közel félórás összeállítással emlékezett meg a száz éve (1887. december 13-án) született Major István életútjáról. A centenárium alkalmából sajtótermékeink is elég sokat írtak Major Istvánról. Az Új Szóban Török Elemér tudósított arról a rendezvénysorozatról, amelyet Major István szülővárosában, Verebélyen (Vráble) rendeztek. „Belső meggyőződés munkált benne ..címmel Pataki Klára érdemes művésszel készített beszélgetést Major Istvánról Vojtek Katalin. (A neves képzőművész új alkotását — képünkön —, a Major István c. mellszobrot december 8-án leplezték le Verebélyen.) Megható és dokumentumértékű ■'* Ír; Pataki Kiéra: Major István volt az a beszélgetés is, amelyet Major lányával, Koronthály Albinéval „Az én édesapám" címmel vetett papírra Török Elemér. A Vasárnapi Új Szó 49. számában olvashattuk Kiss József igényes tanulmányát, „Forradalmár és internacionalista" címmel. Visszatérve a bratislavai televízió Major Istvánról készített dokumentumfilmjéhez, szükséges megemlítenünk, hogy annak alkotói (J. Kiss, M. Cervenka, I. Rumanovsky) derekas munkát végeztek. Az életpálya dokumentumai (fotók, újságcikkek, visszaemlékezések) érzékenyen és igazul hozták emberközelbe az egykori falusi tanítót, a Népszava c. hetilap szerkesztőjét, a parlamenti képviselőt, a dél-szlovákiai sztrájkharcok szervezőjét, a dolgozók szószólóját, a moszkvai rádió szlovák nyelvű szerkesztőségének munkatársát, a Pravda Kiadóvállalat igazgatóját és diplomáciai tevékenységét, egészen addig a pillanatig, amikor (hosszú betegség után) 1963. szeptember 19-én utolsót dobbant a szive. Major István, a csehszlovákiai munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, a párt alapítói közé tartozott, ízig-vérig forradalmár, elvhű internacionalista volt, akiről Vladimír Clementis így írt: „Neve szimbólummá vált... A magyar róna parasztjainak és a Garam mente szlovák lakóinak ajkán népballadák és népdalok visszhangozzák". A dokumentumfilm tovább élteti bennünk a bizonyosságot, hogy „Major István küzdelme nem volt hiábavaló. Tanítása tovább él, emberi és politikusi magatartása ma is követésre méltó példa". VÖRÖS PÉTER nd 18
