Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-30 / 36. szám

Késő délután van, de még perzsel a nap. A zselizi (Zeliezovce) szabadtéri színház nézőterének első soraiban már ülnek néhányan. Rágondolni is rossz, hogy helyet foglalnak — estére. Az Úri muri kezdetéig még majdnem három órát kell ücsörögniük a napégette fapadokon. A helyfoglalás e formáját nem vállalókon segítenek a Schubert-park hatalmas fakoronái. Árnyékukban hűsítő fészek majdnem minden zug. A kastély mögötti terebélyes fák egyikének tövét nézem ki magamnak, erre már kevesebb a járókelő. Odaértemkor látom, a vastag törzs másik oldalán két tizennyolc év körüli lányka hever. Egyikük alkarján nagy trillám-tetoválás, amely a kézfej irányába csap le. — Miért éppen villám ? — kérdezem tőle.

— Hogy mindenkit agyoncsapjon, aki bántani akar — mondja enyhe flegmasággal. Néhány perc eltelik, amíg kialakul köztünk valamiféle bizalom. A tetovált B. 0. Garant menti, barátnője, a nála két hónappal fiatalabb D. Zs., mátyusföldi származék. Később derül ki, hogy egy javítóintézetben ismerkedtek össze, amikor B. O. meglátogatta bentlévő testvérét. S akkor még D. Zs. is „bentlakó" voK. De B. 0. nem élt javítóintézet falai között.

— Én azért nem kerültem be. mert rajtam nincs mit megjavítani — mondja B. 0. nevettető szándékkal. — A nővérem csak azért került be, mert balek. Néha ő adott manít azoknak a manusoknak, akikkel lefeküdt. A munkásszálláson. Néha nem ment be a műszakra. a mestere rá küldte a zöldeket. De csak azért, mert csurgott a nyála, és a nővérem mégse adott neki. Az lett a döntés, hogy élősködőit. Most átnevelés alatt van.

— Bent ő volt a legjobb barátnőm. Nagyon rendes lány — mondja D. Zs. — Olyan, mint a húga. Kemény. De nem nyírt senkit, becsapott, de nem bántott senkit. Volt tekintélye. Segített, hogy otthon legyek bent. Amennyire ott otthon lehet lenni. — Fiatal arcáról szinte ordít az elnyűttség. fáradtság. Megállás nélkül dohányzik.

— Ártani fog a gyereknek — mondom kissé bátortalanul.

— Nem fogsz te nekem gyereket csinálni — feleli. Mindketten nevetnek, érezhetően bizalmas szövetségben állnak.

— Miért kerültél a javítóba? — kérdezem

D. Zs.-t.

— Belekeveredtem egy csoportba. Nem kell rosszra gondolni. A srácok csináltak mindenfélét. Ne gondolj mindjárt szexre. Azt csak a Gandhival. Elég szabadon éltünk. Moziba, diszkóba jártunk. Meg az intri klubjába. Ha beengedték a fiúkat. Minden intrifőnök szikkadt. Azt hiszik, ha megjelenik egy fiú, csak az izé miatt jött. Azért ritkán beengedik őket. A klubba. Csak tévézni. De villanynál, a tapizások miatt. Azt sem lehet. Délután meg csak egymást bámulni. És minden este a kőtelező tévéhíradó. Dedósok vagyunk tőle. Én varrónő akarok lenni, nem politikus. Néha kimehettünk, kimenő. Főváros az főváros. De hová lehet menni? Volt verekedés is. Garázdaságért kaptam három hónap javítót. Ez volt már a második zrím. Ezért nem volt feltételes. Vagy feltétel nélkül? Nem tudom, melyik melyik. A srácok ütöttek. Ez közel az állatkerthez történt. Engem is bevittek. Beismertem, hogy az egyik gyereknek a golyóiba rúgtam. Ma is azt mondom, megérdemelte. Előtte már a kocsmában törtek-zúztak asztalt, poharat, berendezést. A pincér hívta ki a zsarukat. De azt a fiúk csinálták. Az volt a baj, hogy nekem akkor már bent kellett volna lennem az intriben. Ezért a suli olyan véleményt adott, hogy ártott. Az őseim odavoltak, elájultak. Mindenki odavolt. Azóta fekete vagyok. Pedig olyan vagyok, mint előtte. Mindig a fiúkkal voltam. Kiskoromtól. Előttem mindent csináltak.

— Tudják otthon, hogy most itt vagy?

— Színházba jöttem, elengedtek. A kultúrára elengednek. De azt nem tudják, hogy vele jöttem. Akinek a nővére bent van. Meg tetoválás van a karján. Azt szégyellnék. Mondták, hogy ne barátkozzak vele. Félcigány. Visszaránthat. Az anyám szava: visszaránthat. De hová? Hát mindig itt voltam. Syen.

— Az én anyukám is ilyen — vágja közbe B. 0. — Az nem számítana neki, ha minden harmadik palival lefeküdnék, mert szerinte a nő ne menjen úgy férjhez, hogy nem tud mindent. Mert akkor később akar megtudni mindent. És szerinte egy pasastól nem lehet megtanulni mindent. Ilyen az anyám, de mások előtt nem ilyen. Mások előtt szüzíke, tisztességes anyuka. Szép ruha, időben hazamenni. eltakarni a tetoválást, ilyen. Hogy ne tudja senki, és modemnek mondja magát. Én nem végeztem semmit. Elkezdtem, hogy bolti eladó leszek, fel is vettek. De senki sem bízott bennem. Csak az volt, hogy az apám magyar, de az anyám cigány. Azt már nem akarták látni, hogy nem az anyám, hanem az apám a disznó. Hogy ő a munkakerülő, a részeges, a marakodó mocsok. Ö nem cigány, ezért ő a rendes, hát nem jó? Mégis őt vitték el tíz hónapra, mert nem fizetett az első házasságából lett gyerekekre. Anyámnak meg minden hónapban azt hazudta, hogy postára vitte a pénzt de a papirost valahol elvesztette. Mert a pénzt nem adta haza, a kocsmába vitte. Elitta nemcsak az eszét, az izéjét is, biztos, őöőöő, hányingerem van, ha erre gondolok. Anyám is csak

félig cigány, mert neki is csak az anyja volt cigány, apja nem, az én őregapám ideküldött cseh telepes volt a két háború között. Három hónapig használta az öreganyámat, aztán amikor megtudta, hogy gyerek lesz belőle, eltűnt. Hogy ez a villám sújtson le minden mocsok férfira! — s észre sem veszi, hogy magasba emelt tetovált karjával önmagát parodizálja.

— Most hol dolgozol?

— Mi az, nem akarsz többet mocsok férfiakról hallani?! Biztos te is mocsok vagy! Minden férfi mocsok! — mondja, mintha betanult szöveget fújna. — Te is... Most már harmadik hónapja nem dolgozom. Anyagot hordtam a munkásnők keze alá. a géphez, meg kévét főztem, teát, tejet is melegítettem, tízóraiért szaladtam, ha kellett, főimostam, pedig nem takarítónő voltam, hanem segédmunkás. Először ezerszázat-kaptam, a mester azt mondta, lesz több is. De az ötödik hónap után se lett több. És müszakoztam, ezerszázért. Ezt nektek, mondtam, a rohadt életbe.

— Gyakran vagy elkeseredve?

— Én az iskolában is kevés emberrel beszéltem. Vagy nem is Így. Velem az iskolában is kevés gyerek beszélt. Félcigány, ez

mindig rajtam volt. Ha már ennyire kinéznek, akkor inkább én válók le valahogy róluk, mondtam. Ezért csináltattam a villámot. Ez én vagyok. Ezt belétek. Veréb csinálta,-egy belevaló gömöri cigánygyerek. Jaj, istenem. Nem tudom, a Sovnaftban húzza még, vagy odébbállt. Azt mondta, áthelyezi magát Prágába. Itt nincs jövő. Engem majdnem mindenhonnan kinéztek. A cigányok azért, mert félcigány vagyok, a fehérek ugyanezért. Hát nézd meg a bőröm, fogd meg, na, fogd meg, szagold meg, szagold is meg. És mégse lehettem bolti eladó, pedig még csak egy gyufaszálat sem tudtak rámfogni. Nekem még nem volt ilyen esetem, és nem is lesz. Ha éhen döglök, akkor se. De ahogy engem lestek a drága kolléganőim, meg mindenki. A boltban 'rosszabbul éreztem magam, mint otthon, pedig ott se mese. Kimondottan élveztem, amikor elcsíptek egy tolvajt, és nem roma volt Otthagytam a boltot, az iskolát is, pedig tanultam ügy, mint a többiek. Azóta egy rohadt rongyot nem tudok megvenni magamnak. De nem baj. Te biztos azt veszel magadnak, amit akarsz. Újságíró vagy. Én ezt nem ismertem. Mégsem fogadtam el pénzt attól, akivel lefeküdtem. Hülye vagyok, méghogy pénzt. Semmit, érted, semmit. Az volt a baj, hogy tatán még jóérzést sem, pedig én mindig szerelemből csináltam. Engem nehéz volt megszerezni, mert nekem érzés is kellett, de mindig ráfáztam. Mindig rá kellett jönnöm, hogy csak tu-tu, tu-tu, tu-tu, átvertek, át minden mocsok átvert.

— Mégis szerelmes vagy! — vigyorog rá

D. Zs. — Elmennél a francba érte! A pokolba is, hogy vele lehess!

— Mért? Most is oda mentem. Nem itt vagyok? Veled? — mondja szemrehányón barátnőjének.

Csönd. Most szinte érzékelhetően az ellenszenvvel átitatott gyengédség tartja őket áramkörben. Mindketten sörösüvegért nyúlnak, gurgulásznak. Aztán a combjukon szétsodort cigarettát kéjes lassúsággal, szinte szertartásosan gyújtják meg. Békepipa mondom magamban, és szent is a béke. Együtt nézik a sustorgó lombokat, a kastély romos falait. Szólnom kell, hogy észrevegyenek, itt vagyok.

— Abban az ablakban — mutat D. Zs. a kastély egyik bezúzott ablakszemére —. Zápotocky-fejszobrot láttam. De honnan ismertem fői? Ez olyan idegesítő. Hogy nem tudom. Benne volt a történelemkönyvben? Hát akkor még nem is éltem, amikor ö volt.

Odaküld, nézzem meg. nem tévedett-e. Visszatérve megnyugtatom, nem tévedett.

— A suli, az hat — állapítja meg bölcselkedö gesztusokkal D. Zs. — A suli. Visszavesznek, de csak mert kötelesek. Szívesen nem vennének vissza. Púp vagyok nekik. Varrónő leszek. Ha teszek. Varrónő. Varrók neked szép ruhákat, jó? — és megsimogatja B. O. arcát. — Attól azért félek, hogy most már akárki seggbe rúghat. Ha visszaszólok, nem igazam lesz. hanem pofám. Ha jönnek a srácok, nem jöhetnek be. Tévézni se, mert ott tapizhatunk. Én nem mehetek ki. Erről döntés van. Csak haza. És akkor alá kell íratnom, hogy voltam otthon. Ez vár szeptembertől ... — Szünetet tart, karomra teszi a kezét, és a szemembe hunyorít. — Ha disznóságot csinálnak velem, felkereshettek? Bízol bennem? Én nem hazudtam neked. Igazából nem. Kétszer volt zrim. Kérdezd meg őt. Mindkétszer sima verekedés. Meg telefontépés. Kirakat is volt. Ilyenek. A fiúk csinálták. Én beszálltam. Szeretek köztük lenni. Első zrí: hármas magaviselet. Megijeszt és, hogy kirúgnak a suliból. Másik zrí: javító, mert a suli is besegített. Néhány hónap, de nem felejtem ei. Ami bent volt. arról nem beszélek. Marhán hatott. De arról nem akarok semmit. Máshogy látok. Erre jó volt.

— Voltak bent szipósok is?

— Mi van?

— Voltak-e bent szipósok?

— Bent nem tehet szipózni... Szí póza - sért van javító? Az nem bűn. így tudom. Valamit csinálnod kell, hogy megjavítsanak. Az nem megy csak úgy. A bentiek közül kint sokan kábitgatták magukat. Ragasztó, benzin. Főleg ragasztó. Tőlük tudom. Tabletták, finomabbak is. De lehet, hogy csak hencegtek. A marihuánás cigikkel, ilyenekkel. Hencegtek, biztosan. Én soha nem csináltam ilyet. Csak egyszer. Gandhi, a srácom ...

— A volt srácod, a volt — szól közbe B. 0., s köröket képezve eregeti ki szájából a füstöt. — A könyvkötő úr.

— Egyszer Gandhival, a volt srácommal — mondja ideges beleegyezéssel. — De nem találtam benne semmi érdekeset. Utána még rosszul is voltam.

— Az nem attól volt — figyelmezteti őt B. O., s élesen a barátnője szemébe nézne, de ö nem emeli fel az arcát. — Én azt a Gandhit nem ismerem, de nagy mocsok

4»