Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-02 / 32. szám
közben gyakran nélkülözött kényeztető szeretetet! Manapság mégis egyre kevesebb kisiskolás tölti a nagy vakációt ilyenformán. Mert az ő nagymamáik — akár falun, akár városon — még szinte valamennyien dolgozó nők. Éppen a nyugdíjazás előtt, ami azt is jelenti egyben, hogy nekik sincs igen kedvük most, a majdani, minél magasabb nyugdíjpénzért való hajszában értékes munkanapjaikat és erejüket az unokára fordítani. És jelenti továbbá azt is, hogy a mai ötven körüli nagymamák munkában megfáradt, gyakran kedvetlen asszonyok, akiknek ráadásul már húsz meg harminc évvel ezelőtt se a gyerek és a család volt az életük középpontja. Akkoriban más szelek fújtak. S most öregen váltani az öntudatos, független dolgozó nőből szolgálatkész, a családtagok óhajait szeretettel teljesítő nagymama szerepére, bizonny nem mindenkinek megy könnyen. így a gyerek jó esetben három hetet legalább táborban vakációzik. A dunaszerdahelyi baromfifeldolgozóban az idén 45 táborhelyet osztottak szét a dolgozók gyerekei között. Az ember első pillanatban azt gondolná, hogy ez egy kicsit kevés az üzem 416 dolgozóját tekintve. Cserge Istvántól, a szakszervezet elnökétől azonban megtudjuk, hogy ezzel a számmal ők az elsők a vállalat üzemei között. — Ha még egy ilyen üzemet talál, mint a miénk — mondja —, összevághatja a bokáját. Ami a szociális programokat illeti, úgy vélem, büszkék lehetünk magunkra. Például a cíferi üzemünk 7, a topolőanyi 12 táborhelyet osztott szét az idén. Épp a múltkor kérdezték tőlem a kollégák az egyik továbbképzésen, mit csinálunk mi, hogy ennyi helyet tudunk szerezni. Hát én utánajárok! Hajtom! Eddig volt 22—23 helyünk, tavaly 32, az idén pedig már 45 gyereket üdültetünk. Több igénylő nincs is. Mondhatom, a dolgozók kívánságait mi száz százalékra kielégítjük. A pionírtáborokat illetően igen jók a kapcsolataink a járással, ezek már jó egy évtizede kitaposott utak. Az idei 45 táborhely, amelyből 14 külföldre szól, összesen 52 060 koronájába kerül az üzemnek. A szülő napi 15 koronával járul hozzá gyereke tábori ellátásához. függetlenül attól, hogy itthon vagy külföldön, igényesebb vagy kevésbé igényes helyen van-e a tábor. Ez országosan megszabott egységár. És nem magas. A táborban való nyaraltatás a szülőnek jóval olcsóbb, mintha — akár a legszerényebb módon is — maga látná el otthon gyerekét. Ez a szakszervezet hozzájárulása a gyereket vállaló családok életkörülményeinek a javítására. Most már csak az a kérdés, hogy milyenek ezek a pionírtáborok. Érdekesek-e legalább annyira a gyerekek számára, mintha kedvük szerint otthon töltenék az időt. Vajon nem több-e ezekben a táborokban a tömény unalom, mint amekkora az otthon üresen kongó négy panelfala közé, az utca aszfaltjára szokott ilyenkor nyáridőben telepedni? Ez azonban már egy következő fejezett. KOCSIS ARANKA Hogyan építsünk óvodát 85 nap alatt? • Több mint 50 óvoda nem egészen egy év alatt • Több mint 11 ezer óvodás elhelyezésének lehetősége • 2 600 munkahely a felépített létesítményekben A helyszín Kuba fővárosa. Havanna és mindez a társadalmi összefogás, egyelőre azonban egy kísérleti módszer eredménye. Annak a széles körű és országos jelentőségű társadalmi mozgalomnak, amelyet Fidel Castro ösztönzésére és támogatásával indítottak el az országban. A mikrobrigádokban — így nevezték el a munkacsoportokat — a lakosság minden rétegéből vállalnak munkát, olykor egész családok vonulnak ki dolgozni. A mikrobrigádokban dolgozókat eredeti munkahelyükön ottani munkacsoportjuk helyettesíti, nem kell szabadságot kivenniük, igy a béralapból nem kell többletet fizetni. Feltehetnénk a kérdést, vajon milyen indítékai vannak a mozgalomnak, mi készteti az embereket arra, hogy tömegesen vállaljanak társadalmi munkát. Egyrészt Kuba jelenlegi gazdasági helyzete az ok (például tavaly is nagyon nehéz évet zártak). Másrészt szociálpolitikájukban rendkívül fontos szerepet tulajdonítanak az óvoda- és bölcsődehálózat kiépítésének, s a gyermekek egészséges személyiségfejlődése szempontjából is szükségesnek tartják a közösségben való nevelésüket. Ugyanakkor nem elhanyagolható szempont. hogy megfelelő számú óvodai férőhely lehetővé teszi a nők foglalkoztatását, amire jelenleg nagy szükség van. Így érthető, hogy a mirkobrigádoknak társadalmi visszhangja van, hiszen jóformán mindenkit érint, s nemcsak óvodák, hanem lakások és egészségügyi intézmények építését is célul tűzték ki. A Kubai Kommunista Párt lapja, a G r a n m a cikke számolt be arról, hogy Fidel Castro nyitotta meg az „Amiguitos de Celia" nevű 54-es számú óvodát, amely 85 nap alatt épült föl. A brigádvezetö elmondta, hogy nem volt abban semmi boszorkányság, mert naponta átlag negyven kőművessel több tucatnyi önkéntes vetélkedett. A lelkesedésnek, no meg a jó munkaszervezésnek meglett az eredménye. Fidel Castro személyesen köszönte meg a mikrobrigádok tagjainak, a tervezőkének, a mérnököknek, a technikusoknak, az anyagbeszerzőknek és az önkéntesek ezreinek kétkezi munkáját. Egyébként az óvodák rendkívül szép. atipikus és rendeltetésüknek kiválóan megfelelő épületek, s a tervezők igyekezetét és fantáziáját dicséri, hogy alig akad közöttük két egyforma. A lakásépítésben is szerepet vállaltak a mikrobrigádok, elsősorban ahhoz járulnak hozzá, hogy a lakások sokkal rovidebb idő alatt épüljenek fel, lakóiknak pedig ne kelljen sokat várniuk rájuk. A lakáskérdés megoldását a családok stabilitásának növelése szempontjából, valamint a szülök egymás közötti és a szülő-gyermek kapcsolat megfelelő kibontakozása szempontjából tartják különösen fontosnak. Az egészségügyi létesítmények és intézmények építését is részben a mikrobrigádok viszik előbbre. Sok olyan egészségügyi létesítmény építésében segédkeznek, amelyek egyfajta egészségügyi tanácsadókként működnek. Az orvosok és az egészségügyi nővérek lakossággal való közvetlen kapcsolatát teszik lehetővé, a betegségek megelőzését szolgálják, s ezzel pedig az általános egészségügyi gondoskodás hatékonyságát növelik. Iraida CalzadHIo Rodriguez cikke nyomán fordította E. Valachová Eduardo Aguiar felvételein a havannai óvoda építésének egy-egy mozzanata és a már működő óvoda látható. nő 9