Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-12 / 3. szám

JANUÁR

Hosszú éjszakákkal és kemény fagyokkal köszönt ránk rendszerint az új év. A növényzet alszik, virágot jó ha a házak ablakában vagy az üvegházakban látunk ilyenkor. Pedig a növényeink itt vannak velünk, elevenen, csak a rügyek kemény, vastag pikkelyei elrejtik őket szemünk elől, vagy épp a fagyott föld takarja el zsíros csíráikat, látszólag alvó hagymáikat, melyeknek gyökérkéi kitartóan dolgoznak: szívják a környező talajból a nedveket, a tápanyagokat, s várják a jobb időt. Ezért elég nekik mindössze pár nap, néha csak pár óra arra, hogy amit a rügy magában rejt, vitorlaként feszüljön az égnek a napfényben, mindenkit elbűvölő virág formájában.

De előfordulhat velünk az is, hogy a fagyos januári napokban váratlanul virágot találunk a kertben, ritkábban a ligetek aljában, a tisztások szélén, vagy éppenséggel a szemétdombon. Zöldes vagy fehéres, kívül lilás-piro-Fotó: JOSEF HLAVÁCEK

sas árnyalatú a virágtakarója, szabályos virágának pártalevelei közt egy köteg csövecskés mézelőszirom. Nagyon messziről került hozzánk ez a növény, Európa legdélibb részeiről. A neve: hunyor. Elődeink ismerték, kertjükben termesztették, mert gyógynövénynek tartották, meg azért is, mert gyakorta már karácsonyra kivirágzott. Népies cseh neve, a „karácsonyi rózsa" is erre utal (igaz, a rózsához semmi köze nincs). Téli parkjainkban itt-ott felfedezhetünk ugyan még egy két „megtévedt" virágot, ezek többsége nem a nálunk őshonosak közül való ... A mi növényeink bölcsen várnak a virágzással addig, míg a napsugarak előcsalogatják a fényes hátú bogarakat, melyek nektárt és virágport gyűjtve, a beporzás munkáját is elvégzik rajtuk. De közben sem henyélnek, vizet és tápanyagot vesznek fel, s egyes fajták levelei is üdén zöldellnek. A mohák és füvek, lápi növények, a pázsit százszorszépei nem félnek a téltől.

HELENA KOHLOVÁ biológus