Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-14 / 25. szám

TANKÖNYVÜGYBEN megkérdeztünk többeket. Azokat, akik használják a tankönyveket, és azo­kat akiknek több vagy kevesebb közük van ahhoz, hogy hány, milyen típusú és milyen színvonalú könyv készül iskolába járó gyerekeink számára. Mert az iskolák tankönyvellátását nem tartjuk mellékes, egy kézlegyintés­sel elintézhető dolognak. Még akkor sem, ha tudjuk, mélyen az igazat, a valóságot fogalmazta meg az a pedagó­gus, aki kijelentette, hogy miután be­csöngettek. és a tanító becsukta maga mögött az osztály ajtaját, negyvenöt percig úgyis azt csinál, ami neki tetszik. A pedagógiai könyvkiadó magyar szer­kesztősége évente 120—140 könyvet je­lentet meg a magyar tanítási nyelvű iskolák számára. Ezekről a könyvekről jegyzék ké­szül, az iskolák szükségleteik szerint ren­delnek belőlük és szétosztják a gyerekek között, akik aztán egész éven át forgathat­ják. Jó esetben mint segédeszközt a továb­bi lehetőségek mellett, szerencsétlenebb helyzetben esetleg egyedüli támaszuk az ismeretszerzésben. Nem lehet hát közöm­bös, hogy mit adunk a gyerekek kezébe. A tankönyv az iskolaügyi minisztérium által meghatározott, részleteiben a Peda­gógiai Kutatóintézetben kidolgozott tan­tervet követi. Annyi és olyan anyagmennyi­séget tartalmaz, amennyit és amilyet — e két intézmény szerint — az adott korcso­portba tartozó gyereknek általában tudnia kell. Megfelelő-e ez az anyag, megtanulha­tó-e, mennyiben segíti felépítésével, mód­szereivel az ismeretszerzést a tankönyv, s van-e belőle elegendő? Mit mutat a ta­pasztalat, s mi a válasza erre a hivatalos­ságnak? Kérdéseinkkel és természetesen, a lehet­séges válaszok számával sem törekedhet­tünk a témakör teljes kimerítésére. Mind­össze annyira vállalkoztunk, hogy megé­rintsük a legérzékenyebb pontokat. Illuszt­rálva ezzel is, hogy figyelmünkre érdeme­sek. A nemzetiségi iskolák számára készült tankönyvek között az érintett szak­emberek megkülönböztetik azokat, ame­lyek a cseh, ill. szlovák kiadványok magyar­ra fordított hű másai és az ún. specifikus tankönyveket, amelyeket egyedül a nemze­tiségi iskolákban használnak. Az utóbbi­ként tartják számon a magyar, a szlovák és az orosz nyelv és irodalom, valamint az ének és a zene oktatásának alap- és középiskolás könyveit. Egészen más jellegű nehézségei vannak a könyvkiadónak — s így a pedagógusoknak, ill. a tanulóknak is — az egyik fajtával, megint mások a másik­kal. — Évente 15—20 tankönyvet íratunk a magyar, a szlovák, az orosz nyelv és iroda­lom, valamint a zene oktatásához — mondja dr. Kecskeméthy Győző, a peda­gógiai könyvkiadó magyar szerkesztőségé­nek vezetője —, 1 10—120-at pedig fordít - tatunk. — Miért van szükség évente ennyi új tankönyvre? — Tíz évvel ezelőtt nyolcvan könyvnél tartottunk. Azóta jó egyharmadával meg­ugrott kiadott könyveink száma, mégpedig elsősorban azért, mert most már nemcsak az alaptankönyveket adjuk ki. Azokat to­vábbra is minden esetben biztosítjuk az alap- és a középiskolák számára egyaránt. Újabb törekvéseink szerint azonban egyre több szakkönyvet is lefordíttatunk az isko­laügyi minisztérium megrendelése szerint cseh, ill. szlovák nyelvből. Korábban ugyanis a pedagógiai kiadó nem jelentette meg magyarul a szaktantárgyakhoz való és a nem kötelező kiadványokat a szakközép­­iskolások és a szakmunkásképzők számá­ra. A szakkönyveket az Alfa kiadó gondoz­ta, természetesen magyarul nem. Magyarul ezek a könyvek nem voltak hozzáférhetők. Most arra törekszünk, hogy minden szük­séges szakkönyv magyarul is olvasható legyen. Erre a feladatra azonban eredetileg nem vagyunk felkészülve. Kiadónkat annak idején még a közművelődés tárgyaira épí­tették ki. Ennek megfelelően dolgoztak ná­lunk szakemberek. Az új tervekhez meg kellett változtatnunk szerkesztőségünk munkaerő-összetételét. Hirtelen szüksé­günk lett vegyészeti, építészeti végzettsé­gű szakszerkesztökre. Az évenkénti 120— 140 tankönyv megszerkesztésére azonban ma sincs elég szerkesztőnk, tizenöten eny­­nyi munkára igazából ma sem elegendőek. Szerkesztőink egy része ebben a munká­ban ráadásul kezdő, végül is tankönyvszer­­kesztöi képzés az országban sehol nem folyik, ehhez hosszú évek gyakorlata kell. Nálunk pedig nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy az új kollégákat szép kényel­mesen beletanitsuk a munkába, mindenkit azonnal bele kell dobnunk a mélyvízbe. — A tankönyvekkel azonban tovább­ra is gond van, sok a panasz a pedagógu­sok részéről. Pl. hogy csak néhányat említsünk: az idei tanévben is több, szeptember elsejére ígért tankönyv ké­sett. Az alapiskolák III. osztályosai csak novemberben vehették kézbe az új szlo­vák nyelvkönyvüket, a gimnáziumok IV. osztályaiba csak félévkor jutott el az új fizikakönyv. Az ilyen „csúszások" jelen­tős többletmunkára kényszerítik — ér­telmetlenül — a pedagógusokat és a gyerekeket. — A csúszásoknak a fordított könyvek esetében nagyon konkrét okuk van. Még­pedig, hogy mi csak azután láthatunk hoz­zá a tankönyv lefordíttatásához, miután az már az eredeti nyelven elkészült. Ezért van, hogy a párhuzamos szlovák osztályok min­dig hamarabb, néha egy-két évvel is koráb­ban hozzájutnak az új tankönyvekhez. — Gyakorló pedagógusok sokat pa­naszkodnak a fordítások színvonalára. — Külön gondunk a megbízható, jó szakfordítók felkutatása. Sajnos, kevés van belőlük, némely szakágazatban csak igen hosszú keresés után találunk rá azokra, akik magyarul is ismerik ágazatukat akkora mértékben, hogy a szükséges szakkifejezé­seknek tudják a magyar megfelelőjét. S ráadásul még vállalják is ezt a cseppet sem hálás, és egyáltalán nem a jelentőséghez mérten honorált munkát. Nálunk, sajnos, a tankönyvírásnak s így a fordításnak sincs nagy becsülete, még a pedagógustársadal­mon belül sem. Nem jár érte alkotói sza­badság, de még annyi sem, hogy legalább más munkák alól felmentenék arra az időre a tankönyvszerzőt. Épp a múltkor említette az egyikük, hogy ő otthon nem is meri mondani, hogy tankönyvet ír. — A pedagógusok szerint a kiadó ere­deti tankönyveiben is, tehát azokban, amelyeket nem fordítanak, gyakori a tárgyi tévedés, a pontatlanság, aminek egy része ráadásul a megszerkesztés bizonytalanságaira utal. — Ez nem megalapozott észrevétel, mert magyar nyelvtankönyveink kiadványa­ink legszínvonalasabbjai. Ha vannak is hi­bák, azok apróságok. Legutóbb például a Kazinczy Napokon Nobel Iván, aki a tan­­könyvirás elméletének kiváló magyaror­szági szakembere, értékelte igen magasra a magyar tankönyveinket. A tárgyi tévedésekhez, pontatlanságok­hoz általában pedig egyet ajánlanék a pedagógusoknak. Mégpedig, hogy egy ki­csit ök is alkotó módon használják a tan­könyveket. Tehát, ha hibát vesznek észre valahol, akkor azt ne hibásan adják tovább a gyerekeknek, hanem javítsák ki. A tan­könyv ugyanis nem szentírás. A szentírás a tanmenet, azt kell a pedagógusnak szóról szóra betartania. A tankönyv csak segéd­eszköz. ■ ■ Urögi, Ernővel, a Gorkij utcai alapiskola magyar szakos pedagógusával első­sorban a felsőtagozatosok magyar nyelv­­tankönyveiről beszélgetünk Dunaszerdahe­­lyen (Dunajská Streda). — A nyelvtankönyvek zsúfoltak, de a zsúfoltság általában jellemző tankönyve­inkre, amiről persze nem a tankönyvszerző tehet, hanem a tanmenet. Mert a szerző számára adott a tananyagmennyiség, ame­lyet könyvbe kell foglalnia. Az V. osztályo­sok nyelvtankönyve ijesztően nagy anyag­­mennyiséget vetet át velünk, mondattan, jelentéstan, alaktan, hangtan és az ige. De ezt írja elő a tanterv. Bár a módszertani segédkönyv hangsúlyozza, hogy a mondat­részeket például csak a fölismerés szintjén kell megtanítani, mert az úgyis előkerül majd részletesebben a VII. osztályban, a tankönyv mégsem ennek megfelelően író­dott. Feladatmegoldó a fölépítése és teli van „jegyezd meg" felkiáltásokkal. Egyálta­lán nem a nyelvtanítás új szemlélete sze­rint készült. A 128—129. oldalon aztán ott van az alanyi és a tárgyas igeragozás táblázata. Hát az döbbenet! Azt szoktam mondani a gyerekeknek: „ezt meg se néz­zétek". Ez a tankönyv úgy közelíti meg a tananyagot, mint a tanuló számára idegen nyelvet, amint pl. a szlovák vagy az orosz nyelvtant kell tanítani. Holott, és ez a lényeges szerintem, ebben az esetben csak rendszereztetni és tudatosíttatni kell azt a gyerekben, amit a mindennapi nyelvhasz­nálatból gyakorlatilag már tud. Bajnak tartom, hogy tankönyveink elha-

Next

/
Thumbnails
Contents