Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-07 / 24. szám
működni. Csak egy aggaszt bennünket: hiába dolgozunk mi az új törvény szerint, partnereink, szállítóink nagy részét még a régi törvények, szabályzók irányítják, s e szerint szállítanak, lépnek kapcsolatba velünk. — Mi a véleménye, a munkások hogy vannak megelégedve a szociális juttatásokkal? Kezdjük az elején: a munkásnak a munkába el kell jutnia, meleget ennie, lemosakodnia stb. Hogy állnak e téren? — Szűkösen vagyunk, helyiséggondokkal küszködünk. Üzemi étkezdénk, sajnos, nincsen, úgy hordunk meleg ételt, az ebédlő is kicsi; a munkások nagy része, főleg a falusiak, hordnak magukkal ennie. Ez a gondunk, remélem, csakúgy, mint a rendelő és a mosdók, zuhanyzók ügye, az új épületek átadásával megoldódik. A büfénkre viszont büszkék vagyunk, állítom, legjobb a járásban, az asszonyok nyugodtan bevásárolhatnak, nem kell munka után az üzleteket járniuk. A közlekedéssel, bejárással is baj van. Sokan reggel már lógó nyelvvel jönnek vagy munka után mosakodás, tisztálkodás nélkül rohannak, mert 22.20-kor ütik le a kártyájukat, dé 22.25-kor már indul a buszuk, s az állomás nincs közel. Szakszervezetünk nem érti, miért nem lehet egyeztetni a munkaidőt a városka üzemeiben? Miért mindenki csak arról beszél, hogyan nem lehet. A többi üzemben talán nem nyolc óra a nyolcórás munkaidő, mint nálunk, ahol szalagmunka folyik?! Ami a segédeszközöket illeti, asszonyaink naponta új kesztyűt kapnak, s ez elég drága mulatság. Egy kesztyű ára ugyanis tizenhét korona — jegyezzem meg, tíz évvel ezelőtt még három-öt korona volt, s a minősége csak romlik —, lyukad, foszlik, a reklamációnknak viszont nincs foganatja, hisz a minőségi ellenőrzés átvette, mint megfelelőt. Asszonyaink ódzkodnak attól, hogy az egyszer használtat másodszor is fölhúzzák, de Ha jobban fizetnének, sok minden rendbe jönne — hogy csökkentsük a költségeket (s rá leszünk kényszerítve!) — mosatni fogjuk őket. Idei határozataink között szerepel a szociális helyiségek, zuhanyzók fölújitása, s pénzt is kaptunk rá: hajszárítókat szerelünk föl, tükröket ott; megtesszük, ami lehetséges. Dehát: egyrészt nincsenek megfelelő helyiségeink, másrészt: például nagy szükségünk lenne egy hűtőszekrényre, s van is rá pénzünk, a vállalat azonban nem engedélyezi, a szabályzók nem teszik lehetővé. Az Nagy Maria: Az utóbbi időben nagyon nehéz ember sokszor nem érti, ha kell és lehetne, mégis miért nem lehet? Föl tudjuk mérni magunkat vagy nem tudjuk fölmérni ? A munkafeltételeken is igyekszünk javítani, már ami módunkban áll. Három éve, mióta saját orvosunk, fogorvosunk van, a betegállomány a felére csökkent. Ennek ellenére sok a kiesés, ami érthető, hiszen a termelésben gyerekes anyák dolgoznak. Nehéz az anyaságot a folyamatos termelés kívánalmaival öszszeegyeztetni. És utoljára talán a beutalókról Itt gyártják a fénycsöveket Tóth Valéria: Sok a gépállás. sokan csak csellengenek szólnék. Nem nagyon használják ki munkásaink az üdülési lehetőségeket, sok esetben nagyon szép utakat kell visszaadnunk, mert nincs jelentkező. — Ön mint szakszervezeti elnök, elégedett? — Ha élni akarunk, jól termelni és jó munkásokkal, még nagyon sokat kell tennünk. A téma 1. KÉRDEZETT (Tóth Valéria — egy éve dolgozik. Barátságos, de azért csöppet sem higgadt.) — Hogy érzi magát? — Nem jól. Épp fölmondás alatt állok. — És miért? tudja, hova megy? — Nem, még nem. 1 300 koronát keresek, s két műszakra az szerintem igen kevés. Igaz, ritkaság, hogy megcsináljuk a napi tervet, sok a gépállás, a karbantartók meg csak kijönnek és a vállukat vonogatják. Jó gépbeállitók kellenének, s akkor lehetne dolgozni. De így, hiába túlórázunk, nem hajtjuk be. — S az üzemben hogy érzi magát? A gondoskodással meg van elégedve? — A kollektíva se nagyon jó, sokan csak csellengenek. Egy éve dolgozom, nagyon fölmérni még nem tudtam. 2. KÉRDEZETT: (Nagy Mária — a legelső dolgozók egyike, pár nappal a nyugdíj előtt. Közlékeny, valahogy már a másik oldalról szemléli az egészet.) — Milyen volt az a tizenegy év? — Az utóbbi időben már olyan nehéz, az vigasztal csak, hogy vége. Sok a fiatal, apró gyerekkel, s aztán csak mi fizetünk rá. Én is. nézze, kettő helyett dolgozom, s egy fizetésért. Azelőtt itt ketten voltunk. S mi az az ezerkétszáz korona a mai világban?! Én már kibírom, nekem már mindegy, de ha elmegyek, nem tudom, kit tesznek a helyembe. Itt van a lányom is, de őt nem engedem, erre a helyre nem, az biztos. — A munkakörnyezet milyen? — Rettenetes meleg van, az a legnagyobb baj, nyáron meg lehet sülni, nincs levegő. — Mosakodásra, étkezésre stb. vannak megfelelő helyiségek?
