Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-24 / 22. szám

Különleges fehér orchideák Aranyérmes rózsák város sajátos éghajlatára jellemző növé­nyeket küldött ide, de a többiek is kitet­tek magukért. Akit elárasztott a színek sokasága, az megpihentethette szemét a bonsai gyűj­teményen. A törpefák nemcsak a ter­mesztésükhöz szükséges végtelen türe­lemről, hanem nagy-nagy szakértelemről is tanúskodtak. A prágai, bratislavai és nyitrai (Nitra) Bonsai-klubok tagjai ezúttal olyan környezetet alakítottak ki számuk­ra, mint az a bonsai őshazájában, Kínában szokás, hogy igazán érvényesülhessen szépségük. A kiállítás elsősorban gyönyörködte­tett, de kedvet is adott megpróbálkozni a virágtermesztéssel. És nemcsak ötletet, virágmagot, palántát, tápanyagot, csere­peket, virágládákat is kínált a vásárlók­nak. Sőt idén azokról sem feledkeztek meg, akik a déligyümölcsök termesztésé­vel akarnak próbálkozni. Nekik citrom-, narancs-, kiwipalántát kínáltak, és szak­mai tanácsot is adtak. Természetesen, vágott virágot is bőségesen kínáltak. A Flóra '88 felejthetetlen élménye volt még a Szlovák Nőszövetség kamarakiállí­tása : 35 szlovák népviseletbe öltöztetett baba. Élményeim közé kell még sorolni a Fló­ra-bált is, amelyet idén rendeztek meg először. A szocialista országok és Finnor­szág legjobb szakemberei a bálozók sze­me láttán kötötték a szebbnél szebb vi­rágcsokrokat, ezzel is bizonyítva: a kiállí­táson látott virágok elbűvölő hatása lega­lább annyira az ember kétkezi munkájá­nak gyümölcse, mint a természet csodája. Zs. S. ügye milyen csodálatos?! Nemcsak a virág, az elrendezés is fontos nő 13

Next

/
Thumbnails
Contents