Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-17 / 21. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Tisztviselő-galaxis Én, te, ő — miben különbözünk? Mit akarunk elérni ebben a világban? Mire tudjuk felhasználni vagy eltékozolni életünket? Képesek vagyunk befolyásolni azt a bizonyos sorsot ? Érzem: én, te, ö, hogy milyen életet kellene élni? S ha igen, miért lassulnak le mozdulataink, miért nézzük félálomban a világot, miért gyűrödünk fokozatosan, s heverünk mindenbe beletörődve? S érzed, hogy ugyanakkor elégedetlenek vagyunk? Mert egyszer úgy kezdődött, hogy önállóak leszünk. Sohasem uralkodtunk másokon, éppen ezért uralkodtak mások felettünk! Eljutottunk a hivatalnokok labirintusába, kiszolgáltatottak lettünk az ö jó- és rosszindulatuknak, a szigorú szabályoknak, a tonnányi teleírt papír súlyának. Egymás mellett álltunk sorban a hivatalnoki kisemberek kényekedvének kiszolgáltatva. Sokszor kérdezték tölünk: ki vagy te, hogy életed szép és kényelmes legyen? S tovább ostromoltuk a bürokrácia fellegvárait, miközben mindannyian kínzókká és áldozatokká váltunk. Bár dacoltunk, nem akartuk magunkat feladni, egy utód megszületésekor megadjuk magunkat az ellenségnek. S észrevetted, hogy az egyre hosszabb raboskodás következményeként lassanként elveszítetted valamennyi, a szabad emberre jellemző beidegződésedet? Miközben elviselted az engedelmességet, az adminisztráció súlyát. Pedig téged senki sem támadott őszintén, szemtől szembe! Inkább ravaszul, alattomban, de kitartóan és módszeresen, úgy, hogy ne lehessen férfiasán védekezni. Némaság vesz körül, a felszínen tökéletes a rend és a békesség. S gondoltál már arra, hogy lassan kialakul benned a bűntudat — az alárendeltség első lépcsőfoka ? Látod őket, a lövészárok-háború szakértőket? A jól védett irodaszobájuk sáncai mögé húzódnak, társadalmi érdekek és törvényesség mögé rejtőznek, úgy, hogy kívülről nézve semmi sem látszik. Évekig térsz majd be ugyanoda napjaidat tölteni, s a hivatalokban senkivel sem találkozol, aki beismeri, hogy ő bürokrata. Elégedetlen ő is, de nem képes pontosan meghatározni gyötrelmeit. Ftedig ha jól megnézed őt, munkája értelmét nehezen, vagy szinte végképp nem tudnád kideríteni. S a hivatalnoki hierarchiát fejed fölül talán csak a halálfélelem tudná elsöpörni. Roppant nehéz és elégedetlen fickó vagy még mindig, de lassan belátod, hiábavaló az életed. Szemednek kihunyt fénye, megtört külsőd elárulja, hogy mindenbe beletörődtél. Momo Kapor tetten ért minket. Mert nemcsak hazájában, Jugoszláviában, de a világnak sok helyén — itt, tájain-Szerkesszék velünk a lapot! Riportereink hetente nyakukba veszik az országot mennek az éppen legidőszerűbb problémák nyomában, segítik az olvasót munkahelyi, de magán jellegű gondjai megoldásában is. Sokat tartózkodunk olvasóink között; mégsem mondhatjuk el, hogy lapunk szerkesztésében valamennyi olvasónk igényét figyelembe vesszük. Mégha ezt korkövetelménynek tartjuk is. Milyen is a Nő olvasója ? Mennyire elégíti ki őt lapunk tartalma? Ezekre és hasonló kérdésekre tudományos megalapozottsággal csak egy széleskörű olvasói felmérés válaszolhat. Ezért örömmel vettük a Bratislavai Újságírói Kutatóintézet együttműködési készségét egy olvasói kérdőív összeállításánál és a szerkesztőségbe visszaérkezett adatok számítógépes feldolgozásánál. Kérjük olvasóinkat, töltsék ki a mellékelt kérdőívet, legyenek segítségünkre lapunk szerkesztésénél; valamennyi javaslatot köszönettel vesszük és megfontoljuk. Kérjük, hogy a megfelelő válaszokhoz tartozó számot keretezzék be. Amennyiben a válaszokra kihagyott hely nem elegendő, külön lapon mellékeljék javaslataikat. A kitöltött kérdőívet tíz napon belül postázzák szerkesztőségünk címére: Redakcia Nő, Leninovo námestie 12, 812 03 Bratislava. A szerkesztőség kon is — hasonlóképpen létezünk, mint ahogy azt ö elmondja a hetvenes évek végén írt regényében. Látlelet a Modem Könyvtár sorozatának egyik darabjaként jutott el a könyvesüzleteinkbe. AMBRUS FERENC TELEVÍZIÓ Hunyadi László Magyar operairodalmunk első igazán említésre méltó operáját láthattuk-hallhattuk az MTV 2-es csatornáján a „Zenés Tv-színház” műsorában, április 15-én. Az opera filmváltozata 1977- ben készült. Vámos László rendezésében. A színész-énekes szereposztás szerencsésnek bizonyult. így például a címadó — Hunyadi László — személyében Sasvári Győzőt láthattuk, míg hangját Simándy József szólaltatta meg. A háromfelvonásos ősbemutatója 1844. január 27-én zajlott le nagy sikerrel. Később Erkel átdolgozta, hozzátoldotta a nyitányt, a nászi dalt. majd a híres francia művésznőről. La Grangeről elnevezett áriát. A dramaturgiai fogyatékosságot századunkban Nádasdy Kálmán valamint Oláh Gusztáv szüntette meg, a zenei átdolgozásokat Erkel szellemében Radnai Miklós az Operaház igazgatása idején végezte el. A librettót Egressy Béni írta. Tóth Lőrinc drámája alapján. Erkel zenéjében az olaszos donizettis, rossinis dallamossága keveredik a magyar verbunkoséval. A jeleneteket, az áriaformákat a zeneszerző az olasz, ill. francia dallamvilágból, jelenetekből merítette. A sajátos magyar hangzást olaszos formákba* keretekbe öntötte. Arról is szólnunk kellene, hogy az 1456-ban játszódótörténő események mennyire forradalmi erejűvé aktuálissá váltak az európai méretű szabadságharc előtt. A bemutatón az átütő, minden képzeletet felülmúló siker ennek a ténynek tudható be elsősorban. Nagyszerűen kirajzolódnak a jellemek, emberek; hogyan formálódhatnak, deformálódhatnak a vészterhes történelmi időben. Nyilván az irodalomban jártas olvasóink tudják, hogy nemcsak Erkelt sarkallta a Hunyadi-téma feldolgozása, hanem Bonfinitól kezdve Zrínyit, Heltai Gáspárt, Petőfit, Aranyt, Vörösmartyt is. Az utóbbi említett Vörösmarty Mihály drámatrilógiát kívánt megírni a Hunyadiakról. A tervezett négyezer sorból kb. 750-et írt meg. Mindenesetre a trilógia első darabja elkészült a „Czillei és a Hunyadiak" címen, amelyet Vörösmarty utolsó drámájaként tartunk számon. Vörösmarty Egressytöl eltérően Hunyadi László kezébe adja a kést az áruló Czillei megölésére, a dráma fokozására, kiélezésére. A futaki országgyűlést csak Vörösmarty viszi színpadra. (Nagyon érdekes tanulmány születhetne az egyazon témából merítő művek összehasonlításából.) A drámatrilógia-töredéket ugyanabban az évben mutatták be a Nemzeti Színházban, mint az operát. Mind az opera, mind a dráma a kezdetleges szcenikai és dramaturgiai hiányosságok mellett időszerűségével vívta ki népszerűségét. HAJTMAN BÉLA KIÁLLÍTÁS Apa és fia Mindazoknak, akik figyelemmel kísérik a kortárs szlovák képzőművészeti élet rezdüléseit, bizonyára ismerősen hangzik az llecko név: a „négy lleőko"-é. A négy ember családi és keresztneve négy egyéniséget jelöl. Az 1986-ban elhunyt Jozef llecko (1909) festőművész, már a két világháború közötti időszakban jelentős részt vállalt magára a modem szlovák festészetre háruló teendők megvalósításából. Szerényen, a háttérben maradva irányított és szervezett, de közben a saját festői szemléletének tágításáról sem feledkezett meg. Fia, Alexander llecko (1939), a mai szlovák faszobrászat és kerámia jelentős egyénisége, már számos egyéni és csoportos tárlaton mutatta be a kivételes tehetségről tanúskodó munkáit. (Képünkön „Feleségem portréja" című szobra.) Sylvia lleőková művészettörténész neve elsősorban katalógusok előszavának szerzőiéként és kiállítások rendezőjeként vált közismertté. Legutóbb Dezider Milly nemzeti művészről írt igényes kismonográfiájával hívta fel magára a figyelmet. A legfiatalabb llecko — Ludovit — a közelmúltban, a szlovák fővárosban megrendezett csoportos tárlaton politikai plakátjaival volt jelen. Az érsekújvári (Nővé Zámky) Művészetek Galériája Gorkij utcai kiállítótermében ezúttal Jozef és Alexander llecko kettős tárlatát tekinthették meg az érdeklődök. Sylvia llecková érdeme, hogy a kiállítás egyik fele egy már lezárult életmű becses darabjait, a másik fele pedig egy igen figyelemreméltó, folyamatos megújulásra képes szobrász alkotásait hozta emberközelbe. Az apa olajképei, rajzai, grafikái és montázsai azt juttatták e sorok írójának eszébe, hogy érdemes lenne behatóbban foglalkozni evvel a méltatlanul háttérbe szorult-sorolt életművel, hogy mielőbb elfoglalhassa a neki kijáró helyet a szlovák művészettörténetben. A fia Rudolf Pribis tanítványaként fejezte be tanulmányait. A művész monumentális alkotások tervezésével (kivitelezésével) is foglalkozik, de az érsekújvári kamaratárlaton mindenekelőtt: szobrait, figurális kompozícióit és kisméretű bronzplasztikáit állította ki. Stilizált, olykor színezett alakjai, fejei — melyeknek központi témája az örök nő — expreszsziv erővel hatnak a szemlélőre. Líraiságuk a könnyedségükben rejlik. Egyéni látásmóddal tud „szólni" az anyaságról, anya és gyermek viszonyáról, a törékeny és tevékeny nőről: valahány előtt megállunk, korunk asszonyát ismerjük fel bennük. A két művész alkotásai a látvány mellett arról is meggyőzhették a tárlatlátogatót, hogy a kész, a jó, és az igaz mű, nem több és nem kevesebb, mint „képesség, egyéni döntés, szabad elhatározás eredménye". VÖRÖS PÉTER nő 18
