Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-10 / 20. szám

— Az a jó elárusrtónő, aki nyugodtan dolgozhat, mert van otthon megbízható fér­je, aki alkalomadtán vigyáz a beteg gyerekre Naszvadon van munkaerö-kinálat, nem nehéz megteremteni a feladatok teljesítésé­nek káderfedezetét. A község paprika- és paradicsomtermesztésre rendezkedett be, kisipari, de nagyipari szinten is. Fontos, hogy az asszonyoknak fussa az idejéből a háztar­tásra, a gyerekekre, de a fóliára is. Természe­tesen, a szabad idejükből, mert azért a munkaviszonyukat csak kevesen adják fel a fóliáért. Tudják értékelni, ha helyben kapnak munkát. Ismét a főnökasszonyt idézem: — Gyakran olvasunk, vagy látunk a tévé­ben kritikát az elárusitónök munkájára, hogy ridegek, közömbösek a vásárlók iránt. Ná­lunk ilyen nincs, itt mindenki mindenkit is­mer, csupa nagynéni meg ángyi a vásárlónk, nevünkön szólítanak bennünket, és mi is őket. Kitagadnák a rokonságból a tiszteletlen elárusítót, és ezt a magatartást a borítékja tartalmán is megérezné. Nálunk nem elég a tessék, köszönöm; ha meg akarjuk tartani vásárlóinkat, melegséget, meghittséget kell vinni a kapcsolatba. Az a jó kereskedő, akit ismételten felkeres a vásárló és nemcsak az áru miatt, hanem mert ott az üzletben valaki igyekszik a kedvében járni. Az emberi tényező, az odaadással végzett kereskedői munka tehát itt teljes egészében jelen van. De mindez még kevés egy keres­kedelmi kapcsolat lebonyolításához. Ha a vevő többször is áru nélkül távozik az üzlet­ből, egyszercsak ráun a különben készséges és mosolygós elárusítónőre. Kétszer annyi vásárlót is képesek vagyunk kiszolgálni, csak legyen elegendő ám és főleg vásárló — mondták egyhangúlag az üzlet dolgozói és nem csupán az anyagi érdekeltség beszélt belőlük. Bármelyik oldalról vizsgáltuk is, arra a következtetésre jutottunk, hogy a bevásár­lóközpont csaknem két és fél milliós havi tervét elsősorban az áruválaszték befolyásol­ja. Milyen a pillanatnyi helyzet néhány rész­legen ? Keszi Zsuzsanna, rövidáruosoztály: Hiánycikk a gyapjú-műszál, angóra-műszál keverékü fonal, és bármilyen mennyiségben A főnökasszony, Mauko Margit el tudnánk adni olcsóbb hazai pamutzoknit, mert az import zoknik bizony eléggé drágák. Fetrécs Erzsébet, darabáruosztály: Jó lenne, ha a melegítőket és a tréningruhákat a központi raktárak nem szezonáruként kezel­nék, ezeket a vásárlók egész évben keresik. Nagy hiánycikk szinte minden gyerekméret­ben a tornatermi tréningruha. Lábszky Valéria, iparcikk- és vasáruosz­tály: Krónikus hiánycikk a felül nyitható auto­mata mosógép, a fagyasztó (tavaly ugyan egy darabot kaptunk, de azelőtt egy évig semmit), a színes tévékészülékek és más elektronikus gyártmányok. Asztalos Mária, illatszerosztály: Nem pa­naszkodom, jelenleg jó a választék, vannak külföldi fogkrémjeink, nagy választékban kozmetikai cikkek. Moher mosópor. Csontos Valéria, élelmiszerosztály: Rossz az ellátás már huzamosabb ideje kekszfélék­­böl, olcsóbb édességfélékből, desszertekből, kakaóból, déligyümölcsből. Valami van, de a kérdezettek inkább azt tartották számon, ami nincs, amit a vásárlók hiába keresnek és ami ha lene, kedvezően befolyásolná a bevásárlóközpont forgalmát. A komáromi Jednotára most nagyon jellemző a kereskedelmi aktivitás. Erősödött a szövetkezet gazdasági önállósága, bátrabban dönthet olyan kérdésekben, amelyekben még a közelmúltban is csak a felettes szervek voltak kompetensek. Nagyobb önállóságot élveznek az üzletek is, tulajdonképpen a fizetésen lemérhető a forgalom mértéke és ez idővel rákényszeríti a kollektívákat, de főleg a vezető­ket a nagyobb kezdeményezésre, mégha egyelőre csupán papíron adott a lehetőség a szállítók és termelők kiválasztására. Lassan tanulgatjuk a vállalkozás tudományát; éveken át megszok­tuk a kényelmes „sandításos" munkamódszert, azt, amikor egyik szemünkkel a központilag megszabott tervmutatókon dolgoztunk — és gondolkodtunk. (De kellett-e egyáltalán gondolkodni?) A négyhó­napos kísérlet első tapasztalata a keményebb munka. A munkahelye­ken, de a vezetői poszton is. A borítékok tartalma egyelőre változat­lan. Óvatos a Jednota vezetősége, a 3,5 százalékos béralapemelést csak az évi mérleg eredményei alapján lehet kifizetni. N. ZÁCSEK ERZSÉBET KELL ENNÉL TÖBB? Azt mondja a gyárigazgató: „Tud­ja, ez munkás, de nem olyan, ami­lyen szeretnénk, ha lenne. Mindig problémásán látja a dolgokat, holott nem olyan rossz a helyzet. Mégis makacskodik." Aztán beszélek a munkással is: „Kétértelműen szöve­gelnek arról, miért gyártunk olyan termékeket, amelyek a kutyának sem kellenek. Szerintük az a fö, hogy teljesítsük a tervet. Az értékesítés már nem a mi dolgunk, mit fáj az nekem, ha nincsen piacunk. Márpe­dig fáj." Türelmesen simogatja a fal zöld olajfestékét. „Egyébként sze­retnék itt dolgozni. Kevés a lógós, jó a parti." Az igazgató később, négy­­szemközt, azzal érvel, a munkás dolgozzon, ne avatkozzon olyan dol­gokba, amelyekhez nem ért. Majd elismeri, igaza van neki, de akkor se lázítson. A tavalyi tervet is teljesítet­ték. Jól keres, nem panaszkodhat. Prémiumot is rendszeresen kap, és kell ennél több? Gazdasági igazgatóhelyettes pa­naszolja, hogy vállalatának nagy, ám kihasználatlan az autóparkja. Két autóbuszuk is van, de húszadika után majdnem mindig állnak, mivel addigra kimerítik az engedélyezett gázolaj-fogyasztást. Persze, mint mindenütt, itt is találtak kiskaput. Bérelhetnek akármelyik autóközle­kedési vállalattól sofőröstül, üzem­anyagostul autóbuszt. És ők kényte­lenek bérelni — dupla vagy tripla pénzért —, holott sofőrük és autó­buszuk is van. A két autóbuszsofőr a hónap negyedik hetében általában karbantartás ürügyén lopja a napot. Ha kell, ráültetik őket másmilyen járgányra, de nem mindig kell he­lyettesíteni. A bérelt buszt pedig fizetik, ki tudja, mióta fizetik, mert nincs elég üzemanyaguk. Az állam így spórol. Csak azt nem tudni, va­jon a bérelt autóbusz mire megy. Mert ha gázolajra, akkor az álam mégsem spórol. Vagy mégis? Nem tudom, nem látok, nem is akarok belelátni az ilyen dolgokba. Bár tu­dom, ha már egyszer kitaláltuk, ké­pesek vagyunk magyarázatát is adni annak, miért is kifizetődő egy autó­busszal rendelkező vállalatnak — jó­val több pénzért — más vállalattól bérelnie autóbuszt. Bár az ezzel járó ügyintézés az adminisztráció mun­káját tetézve, annak halhatatlansá­gát is garantálja. Kell ennél több? Az egyik bodrogközi helyi nemzeti bizottság elnöke panaszkodik: több­szörösen összevont földműves-szö­vetkezetüknek új elnöke lett, aki senki, még a közösség érdekében sem hajlandó semmi csalafintaság­ra. A régi elnök megértette, a hnb csak úgy gyarapíthatja új jármüvek­kel a gépparkját, ha először a szö­vetkezet megvásárolja, majd mint használt cikket, továbbadja a falu­nak. Bármennyire hihetetlen, így vet­tek kukásautót is. A szövetkezet kifi­zette, s bár nyomban a hnb udvará­ba került, hivatalosan csak később jutott a hnb birtokába. Csak azt nem tudni, hogy az addig vele dolgozó kukásokat milyen alapból fizette a hnb, ha egyszer még nem volt kukásautójuk. De ott egye a fene a kérdést, fő, hogy nemcsak az ö falu­jából, de még vagy tíz községből időben elszállították a szemetet. Az új elnök semmi ilyenre nem hajlan­dó. Egyre csak azt ismétli: intézzé­tek el magatok között! Ha ostobák az előírásaitok, fizessetek! Mert igaz, ami igaz. A helyi nemzeti bi­zottság vehet hullaszállító kocsi gyanánt Skoda 1203-ast, de csak használtat. Hogy egy másik folyó­számláról a generáloztatására, teljes puccba szedésére költ akár kétszá­zezret, a kutya se bánja. Újat azon­ban nem vehet, ha feleannyiba kerül, akkor sem. És a szövetkezeti elnök azt várja a hnb-elnöktől, hogy vál­toztasson az idevágó rendelkezése­ken. Ágáljon ellene járási, ha kell, kerületi vagy országos fórumon. „Mit tehetnék, hiszen mindenki tud­ja ezt az országban?" — állítja a hnb-elnök, s azon töpreng, vajon mit mond majd a falu lakosságának, ha ezentúl — kerülővel — nem tud beszerezni valamit. Legfeljebb azt, hogy várjanak türelemmel, s ha az nem használ, akkor elmondja az új szövetkezeti elnököt minden rossz­nak. S kell ennél több?-szó­nő 5

Next

/
Thumbnails
Contents