Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-03 / 2. szám
BPNAPa* Szép számmal akadnak olyan napok, amelyek ünnepként kerülnek be az ember életébe. Határkőként, lezárva vagy megkezdve egy-egy életszakaszt. Fontos tehát, hogy megmaradjon bennünk az ünnepnap élménye, hogy évek múltán is kellemesen emlékezzünk vissza rá. A Rozsnyói (Roinava) Városi Nemzeti Bizottság mellett működő polgári ügyek testületé már évek óta arra törekszik, hogy ezeket a napokat minél ünnepélyesebbé, felejthetetlenebbé tegye a körzetükbe tartozó, hozzájuk forduló lakosok számára. S hogy munkájukat sikeresen végzik, bizonyltja a tény: tevékenységük révén — szlovákiai méretben — már kétszer a második helyre kerültek. Sikerük egyik titka, hogy minden gyermek számára külön rendezik meg a névadó ünnepséget. Tavaly az újszülöttek 89 százaléka részesült ilyen egyéni ünnepségben, ahol a polgári ügyek testületének tagjai verssel, dallal, kedves szóval köszöntötték a város új polgárát. A házasságkötéseknél is dicséretes eredményt érnek el: tavaly a közös életre lépők 97,8 százaléka náluk fogadott egymásnak hűséget. Emlékezetes napokat szereznek'még városuk érettségiző diákjainak is azzal, hogy kedves ünnepség keretében tűzik fel mellűkre a zöld szalagot, adják át az érettségi bizonyítványt, a kisebbeknek pedig a személyazonossági igazolványt. E mellett rendre megemlékeznek az ezüst-, arany-, gyémántlakodalmukat ünneplőkről, magas kort — kerek évfordulót — elérő polgárokról is. Bradovsková Margita, a városi nemzeti bizottság elnöke, aki egyben a nőszövetseg Rozsnyói Járási Bizottságának elnöke is, nagy gondot fordít arra, hogy ezek az ember életében határkövet jelentő napok szeretetben, bensőséges hangulatban teljenek. Természetesen minden ünnepség az egyén anyanyelve és kívánsága szerint folyik. A polgári ügyek testületének tagjai megszámlálhatatlan órát áldoznak fel szabadidejükből azért, hogy rendezvényeik felejthetetlenek maradjanak az ünnepeltek számára.-zsebik-1. ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNYRA VÁR VA 2. UVNGÁR ERZSÉBET ANYAKÖNYN - VEZETŐ ÉS AZ l JJDONSÜLT NAGA HÁZASPÁR 3. BRADOVKOVA MARGITA GRATULÁL AZ l I II VZ ASPARN tk 4. SALAMON PATRIKNAk A Pl T LEGFIATALABB TAGJA, MAKARA TONKA