Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-03 / 19. szám
KUCKÓ A Röpke Báj nevű virág Volt valamikor az égen egy nagy, fényes csillag. A csillag szelleme hatalmas, szigorú szellem volt. Szépséges lánya félénk kis szellem, csillaga is hozzá hasonló. Közel az atyjáéhoz. A lányszellem sokat tekingetett a földre, mert épp egy tóra látott, a tó kerek volt és nyugodt, mint a tükör, szélén egy ifjú gyakorolta az írást. Egy kötáblára írt, aztán lemosta, hogy újból írhasson rá. Néha félretette a táblát, és felnézett az égre, a csillagok halhatatlanságára vágyott. A lányszellem nagyon szerette az ifjút, szerette volna, ha észreveszi őt, és földi életről ábrándozott. Nem is egyszer kérte az apját, hogy engedje a földre, de a szellem szörnyen haragudott ilyenkor, s a félénk lány elhallgatott. Nézte a tavat. Aztán az ifjú egy este elmaradt, és másnap sem jött gyakorolni. Harmadik napon a csillaglány nyugtalankodni kezdett, találgatta, mi történhetett vele, s az apja tudta nélkül hajnalban leszökött a földre. Meg is lelte a víz szélén, ahol esténként látni szokta, épp azon mesterkedett, hogy tenyerével kimerje a napot. Megfordult, mert a vízben meglátta a lányt, s hasonló szépet még sohasem látott. Fogalma sem volt, honnan jött, kiféle, örült neki, s nagyon boldogok voltak. Észre sem vették, hogy a nap nyugodni készülődik, és az égen felébredtek az első csillagok. A szellematya észrevette őket, s haragjában Röpke Báj nevű virággá változtatta a lányt, az ifjút pedig felvitte az égre, a lánya csillagára. A Röpke Báj virág hajnalban nyílik, kerek szirmai ilyenkor fehérek, majd fehérsége rózsaszínbe vált, és estére már sötétbibor, s vízbe hullik. A szellem nagyon bánta, hogy ilyet tett dühében, nagyon hiányzott a lánya, de szigorú és hatalmas szellem volt, nem akarta a hibáját belátni. Csillaga egyre sápad fenn az égen. De mellette a másik csillog-villog. A vénasszonyok úgy mondják, a Röpke Báj szirom esténként odaúszik a tükörképéhez, pedig az ifjú már rég elfeledte. Eszébe sem jut lenézni a földre! Az énekes Volt egyszer egy ifjú. Taszító, kellemetlen külsejű, egy csónakban lakott, és abból élt, hogy az embereket átvitte a folyón. S ahogy az lenni szokott, azok elfordultak tőle, hogy ne lássák. így aztán mindig szomorú volt, nem szólt senkihez, de valahányszor felkelt a hold, énekelni kezdett. Olyan gyönyörűen énekelt, hogy a szél is megállt siettében. A hold gyöngéd fényében az ifjú megszépült, köré gyűltek az emberek, a lányok rámosolyogtak. Aztán megint felkelt a nap, és megint elfordultak tőle, szomorúan evezett a folyón. Egy éjszaka a szél messzire, a szépséges királylány ablakába vitte az éneket, hogy megdobogtassa véle a királylány szívét. A királylány az apja elé lépett, és így szólt: Néhány mese Kuoi bácsiról Egy szép napon Lak Long Quan, a sárkány repdes fenn az égen, máskor Kuoi bácsi megy fel a Holdra. Hogy hogyan és mi minden történik még viet király országában? Nagyon sokat megtudhatsz erről Dao Ngoc Thang mesegyűjteményéből. A szép történetek írója maga is a Távol-Keletnek, a mai Vietnamnak a fia. Mesélni azonban csodálatosan tud magyarul is. Hogy miként ? Ezt is megtudhatod a „Hogyan került Kuoi bácsi a Holdra?" című könyvből (Madách, 1987) — Apám, édesapám, ki az, aki ilyen szépen énekel ? Talán egy királyfi? Parancsold, hogy hozzák ide nékem! Hozták volna, keresték is sokáig, de a királyfiak között nem lelték, senki nem tudott olyan szépen énekelni. Üres kézzel tértek vissza a palotába. Éjjel megint hozta a szél a csodálatos éneket, és a királylány megint így szólt: — Apám, édesapám, ki lehet az, aki ilyen szépen énekel? Milyen gyönyörű lehet az az ifjú! És a király újból megparancsolta, hogy ahol csak emberek élnek, mindenhol érdeklődjenek az énekes után. Sokáig keresték hiába, végül egy öregember odavezette őket a csónakhoz, és a királylány a palotában szemtől szembe láthatta az énekest. Ilyen csúf arcot még életében nem látott, elfordult tőle, és elbújt a szobájában. Az ifjú hazament a palotából, még szomorúbb lett, mint annak előtte, beleszeretett a királylányba, s hiába jött fel nap mint nap a hold, egyre kevesebbet énekelt. A végén teljesen elnémult. A királylánynak nagyon hiányzott az ének, elküldött az énekesért, de nem hozhatták elé, mert fülemülévé változott. Az szólal meg holdkeltekor a királylány ablakában. Az egérvadászat Egyszer Kuoi meg a falufőnök vásárba mentek. A vásár messze volt a falujuktól, hazafelé már nagyon elfáradtak. A falufönök éhes volt, szomjas volt, .de egyetlen fogadóba sem akart betérni, attól tartott, hogy Kuoinak is kérnie kell valami ételt. Arra pedig sajnálta a pénzét. Egy mező mellett haladtak el, ahol az emberek egeret irtottak. Kalács, sült hús is volt velük, mindenféle finomság. Kuoi odament, és minden alkalommal, mikor a földből kibújt egy egér, s az emberek botjukkal a fejére csaptak, tapsolva így kiáltott: — Úgy kell neki! Úgy kell neki! Aztán amikor ebédeltek, Kuoinak is adtak az élelemből. A falufőnök erre úgy gondolta, hogy ő is szerez ebédet magának. Épp egy gyászmenet haladt el mellettük, odament, és tapsolva így kiáltott: — Úgy kell neki! Úgy kell neki! Az emberek azt hitték, gúnyolódni akar a halotton, s megdobálták kövei. nő 16
