Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-03 / 19. szám
CSALÁDIKOR Bontás ügyben a bírói székből A család intézményének sorsa és jövője nagyjelentőségű mindnyájunk számára. A válások ugrásszerű emelkedése, a csonka családban nevelkedő utódok élethelyzete és lehetőségei stb. újfent a családdal, a házassággal kapcsolatos elképzelésekre, valamint az ide vonatkozó jogszabályokra irányították a figyelmet. A bontóperi ítélkezés gyakorlatáról és statisztikákat érintő kérdésekről beszélgetünk dr. Nemcsics János tanácsvezető bíróval. — Sokan hajlanak arra, hogy a válóperek magas számát a jogszabályok és ítélkezés túlzott engedékenységével magyarázzák. Mások úgy vélekednek, hogy a házasságot körülölelő gátak átlépése vált könnyűvé, amit már csak a jogszabályok nehezítenek úgy-ahogy. Mi az Ön véleménye erről ? — Természetesen a társadalom számára nem lehet közömbös, hogy egyegy jogszabály hogyan hat a társadalmi, szociális viszonyokra és mennyiben van úgymond összhangban a társadalom önmozgásával. De a jogszabályoktól nem lehet csodát várni. Egyetlen jogszabály, egyetlen családjogi törvény sem tehet csodát. Nem a jogszabályok esetleges fogyatékosságainak, hanem a társadalomban bekövetkezett változásoknak, az életmódváltásnak, a társadalmi tudat szintjének, az általános kultúrának stb. van szerepe a válások növekedésében. A válás napjainkban arányaiban vált negatív jelenséggé — ez a véleményem. S ha megelőzéssel, a családkultúra fejlesztésével nem sikerül a jövőben valamiképp szabályozni a válókedvet, előbb-utóbb azzal is számolnunk kell, hogy a család intézménye kerül veszélybe. A legfontosabbnak tartom a társadalom felelősségét, s azt, hogy rámutassunk a jelenség valódi okaira. Csak így lehetünk képesek a válások emelkedésének kedvezőtlen folyamatát megállítani. Ez azonban nem a jog, nem a bíróságok feladata, s hiba is lenne pusztán rideg statisztikai vagy száraz jogi oldalról tárgyalni a kérdést. Itt már emberi értékekről és társadalmi értékekről van szó. Törvényeink értelmében a válás csak eszköz, mely lehetővé teszi a házasság felbontását. — Családjogi törvényünk milyen szellemben szabályozza a válást? — A közhiedelem válóokként kezeli a hűtlenséget, az alkoholizmust stb., azonban törvényeink a válóok ilyesfajta kizárólagos értelmezését nem ismerik. A bíróság mindig a valós helyzetet és az okokat vizsgálja, melyek a házas viszony megromlásához vezettek, s ezeket az okokat — nevelő célzattal — az ítéletben föl is tünteti. A Családjogi Törvény értelmében kizárólag a jóvátehetetlenül. végérvényesen elromlott házasságok felbontására kerülhet sor, melyek társadalmi küldetésüket nem teljesítik. Törvénykezésünk a család érdekeit védi. Ha léteznek érdekek, lehetőségek és érzelmi tényezők, melyek a házasság fennmaradása mellett szólnak, nem bontja föl a köteléket. Meszszemenően előtérbe helyezi a kiskorú gyerek (gyerekek) érdekeit, a sokéves házasságoknál pedig a másik fél érdekeit a felperes válásszándékával szemben. Átmeneti, pillanatnyi meg nem értés, nézeteltérés szintén nem szolgálhat a válás okául; a bíróság időben is szélesebb mezőben gondolkodik. Mindezek megítélésében természetesen roppant felelősség hárul a bíróságokra. Ezévtöl kezdve, egy miniszteri intézkedés értelmében csak az erre a területre specializálódott bírók tárgyalják a váló- és családjogi pereket. Ezt kedvezőnek tartjuk, tapasztalataink ugyanis azt mutatják, ha például az egyik fél gyermektartási keresetet nyújt be, csak idő kérdése, mikor adja be a válókeresetét. Ha egyazon bíró ítélkezik ezekben az ügyekben — akinek tapasztalata, ügyismerete lehetővé teszi a felek és a társadalom szempontjából is méltányos döntést — ez csak könnyíti az ítélkezést. — Ha összevetjük a statisztikai adatokat azok mit mutatnak ? — Az évenkénti átlagos harminchétezer válás akkor is aggasztó, ha tudjuk, hogy nem csupán elszigetelt hazai jelenségről van szó. A kép még érdekesebb, ha tudatosítjuk, hogy ebből átlagosan hét-nyolcezer esik Szlovákiára, és huszonkilencezer Csehországra. A legnyugtalanítóbb pedig, hogy az említett válásszám legalább ugyanennyi, ha nem több (évente huszonhétezer-ötszáz válás családonként egy, kettő vagy több kiskorú gyerekkel) gyermek jelenét és jövőjét folyásolja be hátrányosan. S hogy évről évre növekszik a válások száma, azt a mi járásunk — a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járás — példája is bizonyítja. A '85-ös évben 231, '86-ban 245 és '87-ben már 258 válókeresetet nyújtottak be hozzánk. A polgárjogi ügyekben benyújtott keresetek majd egyharmadát a válóperi javaslatok teszik ki, s akkor még nem számítottuk ide a kiskorúakkal, vagyonelosztással stb. kapcsolatos ügyeket. A múlt évben a jogerősen elintézett keresetek (238) 64,7 százaléknál mondtuk ki a válást, 15,5 százalékát elutasítottuk. A bontóperi ítélkezés gyakorlatának szempontjából ez utóbbi eléggé beszédes adat, ugyanis az országos átlag 4,45 %, ezen belül a szlovákiai 9,75 %, s a csehországi 2,7 %. Azokat a párokat, ahol még látunk reményt a kapcsolat megújulására, házassági tanácsadóba küldjük. (A múlt évben a felek 22,3 %-a az ő közbenjárásukra vonta vissza keresetét.) A mélyebb összefüggéseket természetesen a részletező elemzések mutatják csak meg. — Az önök járásában melyek a váláshoz vezető leggyakoribb okok ? Lehetséges ezt egyáltalán vidékhez, tájhoz kötni ? — Nagy vonalakban biztosan. Ügyvitelünk egyes falvakból alig jegyez válást, míg másokból rengeteget; ebben a helyi szokások, tradíciók, életminta játszanak nagy szerepet. Országos viszonylatban a kiváltó okok között az első helyen a jellembeli különbözőség, a meg nem értés szerepel — ez érvényes járásunkra is. A hűtlenség második, illetve az alkoholizmus harmadik helye a ranglétrán szintén összhangban van az országos kimutatásokkal. Viszont a generációs problémák magas arányát csaknem csallóközi sajátosságnak mondhatnánk. A szülők nálunk ugyanis úgy érzik, hogy joguk, sőt kötelességük beleszólni a fiatalok életébe. Az életkezdéshez a szülők adnak pénzt, s ez erős függőségi viszonyt teremt — és a gyerek oda húz, ahonnan a pénzt kapja. Néha a szülők szinte egymás ellen uszítják a fiatalokat. Aztán: járási viszonylatban — de országosan is — nagyon magas a felelőtlenül megkötött házasságok száma, s ez arra mutat, hogy sokkal alaposabban kéne fölkészíteni a fiatalokat a felnőtt életre mind érzelmi (hogy tudják, mi az érték), mind anyagi (a lakáskérdés megoldása, a kezdők alacsony fizetése) szempontból. Külön probléma a már terhesen házasodó fiatalkorúak későbbi magas válási aránya. A tizenhat évesen korengedménnyel házasodó lány gyakran tizenkilenc éves korában már kétgyerekes elvált asszony. Figyelemre méltó még, hogy a zátonyra futott házasságok túlnyomó többségében már a házasságkötés előtt jelen vannak a válást kiváltó okok. A házasságok nagy része harmincéves korig bomlik föl, míg rengetegen a gyerekek önállóvá válása után adják be a keresetet. Az asszony megunja a férj galádságait, alkoholizmusát, úgy érzi, eleget szenvedett: a férjet elfogja a „kapuzárási pánik", fiatalabb szoknya után néz. A korkülönbség a párok között elég szűk (míg régen a tízvalahány év sem volt ritkaság, ma a házaspárok szinte egykorúak), az asszony gyorsabban öregszik, a régi ellentétek újra fölizzanak stb. A bíró itt, a bírói székben nemegyszer úgy érzi, hogy alapvető emberi értékek szorulnak háttérbe társadalmunkban. A harminchétezer válás pedig azt mutatja, hogy romlik a család minősége. Ez azért is szomorú, mert a család minőségének romlásával az élet minősége is romlik. NAGYVENDÉGI ÉVA nő 10
