Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-26 / 18. szám
háttérbe szorultak. A költségvetés szociális tételeinek csökkentése miatt óvodákat, bölcsődéket, kórházakat és más nélkülözhetetlen szociális intézményeket zárnak be az országban. Dél-Walesben továbbra is rendkívül nehéz a bányászok és velük együtt asszonyaik és gyermekeik helyzete. Több bányát zártak be itt, s ha ma az újságban állást hirdetnek, legalább négyszázan jelentkeznek egy helyre. A kitanult fiatalok 80 százaléka nem jut álláshoz. Számukra a kormány kétéves tanfolyamokat szervez, amelyeken kereshetnek is, ám ezután sem várják őket sehol tárt karokkal. A lányoknak sem jobb a helyzetük, hiszen az országrész számos könnyűipari és textilüzeme is bezárt, a vállalkozók általában a fejlődő országokba helyezik ki őket, ahol lényegesen olcsóbb munkaerőt alkalmazhatnak. Anglia déli részén korszerű gyártási eljárásokkal dolgozó új üzemek nyílnak, s kínálnak munkalehetőséget. De vajon tud-e új munkához, foglalkozáshoz, helyhez alkalmazkodni az, akinek bizonyára már az ükapja is bányász volt?! És kérdés, meddig tartható a kormány eme politikája, hogy tudniillik egyik kezével ad, a másikkal meg vesz. A nagy-britanniai asszonyokat leginkább gyermekeik jövője aggasztja, hiszen azok máris azzal a tudattal nőnek föl, hogy képtelenek lesznek kihasználni tudásukat, szakmájukat, s hogy majdan a szociális intézmények munkanélküli segélyéből fogják magukat fenntartani. Tanulásra, munkára, tevékeny életre, önbecsülésre, az egyenjogúságért folytatandó harcra buzdította nőtársait Betty Friedman, a „modern feminizmus" hangadó teoretikusa huszonöt évvel ezelőtt megjelent könyvében. Ez eddig még rendjén is volna, ám a hatvanas években a feministák a lehető legszélsőségesebb férfiellenes nézeteket vallották, elutasították, hogy az egyenjogúságot csak a férfiakkal együtt lehet megteremteni. Betty Friedman később néhány állítását felülvizsgálta, s a nők évtizedében már pártolta a partnerkapcsolatot, a női lét előnyeit, örömeit ecsetelte, s feltárta a női egyenjogúságot gátlótársadalmi ellentmondások egy részét. Úgy tartja azonban, hogy könyve még ma is aktuális bizonyos vonatkozásokban, s hogy „jó lesz, ha lányaink is elolvassák, különben megint megpróbálják hazaküldeni őket". Ezzel arra a nemzetközileg ismert jelenségre utalt, hogy gazdasági fellendülés idején munkába csalogatják a nőket, recesszió esetén meg „felfedezik", hogy a nőnek otthon, a gyerekei mellett a helye.-friedrich-Fotó: archív Tavaly ősszel Bemben Zója Novozsilova asszony átnyújtotta a svájci köztársasági DIPLOMATÁK Közön elnöknek megbízólevelét amely a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé nevezi ki Svájcban. I — A második világháború idején születtem egy parasztcsalád tizedik gyermekeként. Édesanyám mindössze három elemit járt ki, de a természet talán éppen ennek ellensúlyozására mély emberi érzésekkel, tiszta szívvel, gyors észjárással ajándékozta meg. Ö életem legmeghatározóbb személyisége, aki az élet minden vonatkozásában nagyon fontosnak tartotta a tisztességet, a nyíltságot, az őszinteséget. Az emberek tiszteletére intett, megértésükre serkenteti, egyszóval belénk plántálta az emberséget... Kiskoromtól fogva mindig dolgoznom kellett, és mindmáig szívesen dolgozom. Az iskolában lelkiismeretesen tanultam, Komszomol-aktivista, később a Komszomol KB titkára lettem. Az Oroszországi Szövetségi Köztársaság közoktatásügyi miniszterhelyetteseként megtanultam, hogy önállóan döntsék, és vállaljam döntéseimért a felelősséget. — És most — rendkívüli és meghatalmazott nagykövet... Vajon szenzáció volt-e Önnek ez a kinevezés? — Őszintén szólva váratlanul ért a javaslat, bár miniszterhelyettesként jártam külföldre. Ennek ellenére halogattam a válaszadást, döntésemet nem hamarkodtam el. Voltak olyan időszakok, amikor úgy gondoltam, nem vállalom. Viszont most, hogy mégis elvállaltam, minden erőmmel, képességemmel azon fáradozom, hogy megfeleljek a velem szemben támasztott elvárásoknak. A gyakorlatot tekintve nagyon fiatal diplomatának számítok, de sok támogatást kapok a Svájcban akkreditált szovjet diplomácia testület tagjaitól. — Diplomataként mi Zója Novozsilovának a legfontosabb? — Meggyőződésem, hogy minden külszolgálatot teljesítő szovjet ember számára rendkívül lényeges, hogy állomáshelyén bizalmat ébresszen. Nem az a fontos, hogy egyetértsenek az emberrel, hogy elfogadják a nézetét, véleményét, hanem az, hogy őszinte, nyílt vitapartnert lássanak benne. A bizalomtól már egyenes út vezet a megértésig. Még egy fontos momentum: egy diplomatának úgy kell viselkednie, hogy beszélgető partnerei érezzék mögötte a hazáját, annak eszméit, szellemiségét. Napjainkban rendkívül fontos a szovjet társadalom megújhodásának, a szocializmus szavatosságának kérdése, továbbá a Szovjetunió leszerelést szorgalmazó törekvése. A diplomáciában nélkülözhetetlen, hogy magunk mellé állítsuk, megnyerjük az embereket, a szó legnemesebb értelmében barátainkká tegyük őket. A személyes kapcsolatok nagyban hozzájárulnak a kölcsönös megértés és az államok közötti bizalom megszilárdításához. — Világviszonylatban ez ideig kevés nő tölt be ilyen magas posztot a diplomáciában. Alexandra Kollontaj után Ön a második szovjet női diplomata. Nem gondolja, hogy ez inkább férfiaknak való munka? — Bevallom, a lelkem mélyén még néha én is így érzem. A diplomácia kemény munka, különösen most, a „peresztrojka" idején, amikor sok minden átértékelődik, új értelmet kap, menet közben alakulnak ki az új eseményekhez való viszonylatok .. . — Ezt úgy is lehet érteni, hogy az Ön kinevezése is a „peresztrojka" következménye ? — Ami a nők diplomáciai szolgálatban való jelenlétét illeti, ez nem valaminek a következménye, hanem a kezdete. Szerintem vannak olyan rátermett nők, akik betölthetnek diplomáciai küldetést, akár nagykövetekként is, megállják a helyüket. Gyakran felteszik nekem a kérdést, hogyan is értelmezendő a „modem nö" fogalma. Szerintem az a modem nö, aki teljes mértékben megérti, elfogadja kora szellemét, eszméit. Azokat tartom igazi kortársnőimnek. akik szenvedélyesen tudnak dolgozni, akik részt vesznek a közéletben, a közügyek intézésében. Persze, ez nem könnyű: mindenre időt kell szakítan. — Ez igaz, de nem szakadtak-e el a nők alapvető hivatásuktól, küldetésüktől éppen munkájuk, társadalmi tevékenységük miatt? Mert ugye, van ilyen vélemény is ... — Bizony e téren van miről vitatkozni. Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szovjet állam — belátva a nők társadalomban betöltött növekvő szerepét — arra törekszik, hogy kedvező feltételeket teremtsen, mind aktív társadalmi tevékenységükhöz, mind a családban, a gyermeknevelésben betöltött szerepük, hivatásuk jobb ellátásához. Éppen ezért most dolgozzák ki a gyermekes anyák munkaidejének csökkentését célzó határozatokat. — Kérem, mondjon valamit családjáról! — Kis család a miénk. Sajnálom, hogy a férjemnek és a fiamnak nem tudtam annyi időt szentelni, amennyit szerettem volna. A férjem egyetemi tanár, tudományos dolgozó. A fiam most érettségizik, műszaki pályára készül, jól tanul. Ők Moszkvában vannak még. A férjem utánam jön Svájcba, a fiam vagy továbbtanul, vagy dolgozni megy. Ha betöltötte 18. életévét, bevonul katonának. (APN)
