Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-12 / 16. szám
s’ í Április 12. — az űrhajózás nemzetközi napja Mottó: .. az eszméket nem átgondolni, hanem átélni kell" André Malraux: Az ember sorsa Ki tudja, honnan származik az erő, amely a távoli múltban élt ősünket évezredeken át — s a ma emberét legalább annyira — arra késztette, hogy repüljön, mint a madár, sőt távoli csillagok és naprendszerek felé vegye az útját? Vajon miért akar az ember évezredek óta elszakadni az őt éltető Földtől, a fizikai egységekben pontosan meghatározható és mérhető megszokott földi oxigén- és páratartalomtól, a gravitációtól? Miért vállalja önként a küzdelmet megannyi ismeretlennel, az űr halált hozó sugárzásaival, az oxigénhiánnyal, a súlytalanság állapotával, a hang sebességénél is gyorsabban száguldó meteoritokkal ? Megannyi kérdés, melyekre az emberiség történetében megannyi válasz van, s legalább ugyanannyi vár még válaszra. Mert, hiszen tudjuk-e egyáltalán, hogy ki volt az első repülő ember? A legenda szerinti kínai császár, Wan, aki az időszámításunk előtti 20. században élt, vagy Etán, az ókori asszír uralkodó, vagy éppenséggel Ikarosz, akinek legendáját mindenki jól ismeri? És ki volt az első tudományos-fantasztikus mű írója ? Netán azok a 17. századbeli fantaszták, akik Hold-utazásokról írtak? Kepler, a Nap körüli bolygók ellipszis pályáinak leírója, aki egyúttal a Hold krátereit hatalmas építményekként emlegette, amelyek árnyékában magasan fejlett élőlények élnek; vagy Cyrano de Bergerac, aki néhány évvel később közzétett két könyvében nyolcféle Hold utazásról írt és négyféle lehetőségről, hogyan lehet a Napra jutni? Esetleg Jonathan Swift, egy bolygóközi utazás leírója? Az irodaf lúditnír Remek — lomtörténet mindenesetre a tudományos-fantasztikus irodalom atyjának Vérne Gyulát tartja. Évszázadok távlatából már lényegtelen a legendákba, a mesékbe, egyszóval: a múltba tűnt elsőbbség. Az itt és most — számukra — mérhetet-és felesége, Jana készhetetlen jövőben nyilván olyan parányiak lesznek, mint csepp a tengerben ; de feltehetően a miénk utáni századokban is lesznek mérföldkövek a kozmonautikában. Századunk nemcsak az atombomba felfedezéséről híres. Az űrhajózás százada, hiszen a századforduló körüli években Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a zseniális autodidakta orosz tudós kiszámította és 1903-ban matematikai képletekkel véglegesítette, hogy hogyan lehet légüres térben repülni; az űrrakéta általa leírt felépítése alapjaiban máig sem változott. Azóta több, mint nyolcvan év tett el, s az űrkutatás ezalatt a röpke idő alatt óriási lépésekkel haladt előre. Útjára engedték az első műholdat, nem sokkal utána 1961. április 12-én Gagarin űrrepülése következett, s azóta számtalan szovjet és amerikai rajt. Milyen emberek is valójában korunk űrutazói, akik kimerészkednek a Föld erőteréből, az emberi ésszel alig fölfogható távolságokba? Kiválasztottak vagy megszállottak? Jurij Gagarin szerint: „Az űrhajós hivatása valóban romantikus, de ma már sokan tudják, hogy a világűrbe vezető út nincs rózsaszirmokkal telehintve. Azok, akik erre az útra léptek, nem fanatikusok, robotok, vagy a kozmikus gépezet egyszerű csavarjai — ezek szívós és bátor emberek ..." Nem fanatikusok, de mindenképpen egy kicsit megszállottak. Legalábbis ez derült ki azon a néhány héttel ezelőtti sajtóértekezleten, amelyen az újságírók Alekszej Gubarevvel és Vladimír Remekkel találkozhattak Bratislavában. A szocialista, országok közös űrkutatási programja, az Interkozmosz első nemzetközi űrlegénysége tíz éve, 1978. március 2-án indult kilencnapos útjára a Szojuz 28-on. A Szaljut—6 űrállomással, s két pilótával, Jurij Romanyenkóval és Georgij Grecskóval kellett találkoznilenül fontos elsőbbségei pedig a kifür-Alexej Gubarev és Vladimír Remek, mindketten a Szovjetunió és Csehszlovákia Hősei, a sajtóértekezleten nő 8
