Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-05 / 15. szám
gyakori árvíz volt a község legnagyobb természeti csapása! Ősszel, tavasszal körbenkörben mindenütt tenger hullámzott; a víz körülkerítette a falut, amennyire az csak körbekeríthető volt. Az alsóbb részeken néha még a kertekbe is bejött, csak a fák lombja dagadozott ki a csöndes, álló árból. Az utolsó nagyobb, a huszonnégyes, házat is döntött. A Latorca első gátját még a vilhánybeli orosz, román hadifoglyok kezdték építeni, amúgy kubikus módra. De igazságot a falunak csak az ötvennégyben megépített töltés szolgáltatott. Vitte addig a víz évről évre a terményt, renden a füvet, kimosta a búzavetést, olykor-olykor a szántókat is megnyaldosta. Mióta a Latorca medrét kiegyenesítették, nincsen árvíz. Igaz, hal se, dehát inkább kenyér legyen, mint hal, tartják a szolnocskaiak. Hogy gazdagság, zsíros, jó termés? Menynyit számitgatták ennek előtte: ha mindig beért volna .. akkor mi lett volna ... milyen gazdagok volnánk. Ha az a sok volna ott nem lett volna! Most már vagy harminc éve nem kell a sok volná-t odarakni. (És a gazdagság, a zsíros, jó élet?) 3. Mit is lehet ilyen kérdésre válaszolni? Hiszen a közfalakon, kerítéseken azok a jelszavak mind erről beszélnek. Miben is számítódnak a jó élet paraméterei ? Milyenek a föltételek? Soroljuk csak! A békesség! A jó munkahely! Az egészséges életmód! A jó iskola! A bizalom! A jó kapcsolatok! A jó víz! Az orvos! A tiszta levegő! És így tovább! Szolnocska olyan, akár a többi falu. Mindenütt a gazdagodás, tollasodás nyomai. Örvendetes jegyei. Soha ennyi szép házat, balkont, emeletet! Némelyik kifejezett jómódról beszél. Nem egy helyütt az udvarban azonban két porta. Szorosan egymás mellett! Mintha túl kicsi volna a falu (87 lakóház, 291 lakos)! Még a múltbelihez viszonyítva is Rontó Erzsébet: ..Igazán a faluja hasznára akart lenni" kicsi (1930 — 79 lakóház, 424 lakos)! Mindössze három utcából áll: a Szoroska, a Temető és a Rövid utca (melynek, nevéhez híven, alig van hossza). De szóljanak inkább a falusiak! Rontó János — hatvannyolc éves: — Most már késő. Most már mind elmentek a fiatalok. Oda mentek, ahol könnyebb. Nem lehetett építkezni. Pedig egyik se vágyott el, boldogok voltak itt. Jobban kellett volna őket tartani, többet biztosítani és inkább a városon meghúzni a szíjat. A szövetkezetben dolgozni kell reggeltől estig, nehéz a munka. Jobban meg kellett volna őket fizetni. Sokan kifejezetten a víz miatt mentek el. Voltak olyanok, akik bejártak Helmecre (Kráíovsky Chlmec) a gyereknek vízért. Pedig itt van a fővezeték 400 méterre. Bolynál, a falu végén. Azt mondják, azért nem hozták be, mert nem volt benne a tervben. Aki megbecsüli a keresetét, annak azért van, célt ér. De egy kereset ám nem elég, kétfelé kell járni. Én is kétfelé mentem, a vasútnál voltam, de eljártam a szövetkezetbe is. Ptaunicki Ferenc, 66 éves: — Ötvenkettőben alakítottuk meg a szövetkezetét. Nem híres, vízjárta terület a miénk, de azért a búza, árpa, kukorica megtermett. Ötvenöttől én voltam az elnök. Mikor aztán a töltést megcsinálták, szántás alá mentek a rétek, legelők is. Nagyon dolgos, jó nép a szolnocskai, jól ment a szövetkezetnek is. Hetvenháromban aztán egyesítették a pólyánival (Polany) s akkor megindult lefelé. De most. tavaly megint a járás legjobb szövetkezete lett. Csak kevés benne a fiatal, munkaerő szempontjából állnak igen rosszul. Az öregek dolgoznak, nem jönnek a fiatalok. Dehát volna még egy-két dolog, ami jó lenne, ha másképp menne nálunk. A Ticce csupa giz-gaz, nincs ember, aki kitakarítsa. Az erdő is igen el van hanyagolva, most Szalánchoz tartozik. Nem törődnek vele, nem irtják, a léniák nincsenek gondozva. Régen szép rendben volt, ki volt irtogatva, benne a csemetekertek. Most küldtek épp egy új erdészt, a régi, az igen elhagyta. A fák is száradnak, nem nőnek, tönkretesz nálunk Plaunicki Ferenc: ..Vízjárta terület a miénk" mindent a vajáni kémény. Még a szilvafa sem akar megteremni. Beszáll mindent a por. Vannak itt egy-ketten, akik nagyban fóliáznak. Mikor leveszik a fóliát, két hét múlva kiveszik minden. Hiába tiltakozunk, mármint a nemzeti bizottság ... Szajkó Mihály — tizenöt évig volt a falu elnöke: — Én csak azt tartom, a suszter maradjon a kaptafánál. A falu vezetését jól meg kell válogatni. Nehéz munka, nem mondom, mert a nép a kákán is görcsöt keres. Én átadtam mindent becsületesen, csak karban kellett volna tartani, nem hagyni, hogy tönkremenjen. A vasútnál dolgoztam, munkába jártam és még ezt is bírtam csinálni. Amint tisztségbe kerültem, nemsokára tető alá tettem a kultúrházat, amelyik már ott állt két éve félbenhagyva. Lakossági adakozásból építettük, itt volt a környéken először villany, traktor hajtotta a dinamót. Leaszfaltoztattam aztán az utcákat, járdákat, hatvanötben bepucoltattam a régi iskolát, aládúcoltattam. Hatvankilencben megépítettük a nemzeti bizottságot, az óvodát. Míg nem volt a kultúrház, csűrökben tanultuk be a színdarabokat. Olyan szüreti bál volt a faluban, hogy az egész környék csudájára járt. Jó élet volt itt. Csak ami elromlott, javítani kellett volna, nem sorsára hagyni, a poharat emelgetni! Most aztán hiába járnak elnök után, nem vállalja senki. Pásztor Anna, tanítónő: — Kicsi a mi falunk, de úgy élt mindig, mint egy nagy család. Az idegent mindig befogadta, mintha csak az övé lenne. A szolnocskaiakra a munkahelyeken sincs panasz. Csak igen kihatott a kultúréletre, hogy elvitték '74-ben az iskolát Bolyba. Akkor még azt számolgattuk, ha minden jól megy, akkor tíz év múlva meglesz a kilenc osztály. Most meg nincs fiatal. Idén két gyerek jön majd elsőbe, de három éve például egy se volt. Harmincegy alapiskolás van a faluból, mondjuk, abból vagy tízen szlovákba járnak Helmecre. Pedig azért jó színvonalon van a falunk. Most is van tizenegy középiskolásunk, és Rontó János: ..Kétfelé kell dolgozni" nem egy főiskolásunk. A kultúráiét mégis valahogy megszűnt. Két éve még adtunk egy szép műsort az öregek estjén, csak azóta ... Nem jó a kultúrház. Mindig volt itt énekkar, szinjátszócsoport .. A sportot még viszik a fiatalok, most is elmentek csatornát tisztítani, hogy fölépíthessék az öltözőt. Hatan élünk itt tanítók a faluban, de így, hogy csak este vagyunk otthon, minden nehezebb. Ha az ember egy falu minőségei, életrendje felöl kérdez, hajlamos először a nemzeti bizottságra menni. Nem véletlen, hiszen a mai faluban csak innen irányíthatók sikeresen az élést és együttélést derítő technikák. Szolnocska most köztes állapotban van. M ég és már nincs elnöke. De az elnökökkel az utóbbi időben úgyis megjárta a falu. Mert ahol jó az irányítás és a vezérlés, nem hiszem, hogy Így él a falu. A kultúrházra majd rádöl a szomszéd ház, falai vizesek, a villanyvezeték átázva — mikor a titkárnő a járási ellenőrt kihívta, az sürgősen életveszélyesnek nyilvánította. A régi iskola — most ifjúsági klub — épülete már csak bontásra való. (A fiataloknak marad a kocsmapult mámora. A falu mi mást kínál nekik?) Jelszavakkal mindenesetre itt is derekasan ki vannak a falak dekorálva. Mint kiderül, az idei öregek estje megrendezése helyett inkább erre költötte az elnök a pénzt. A titkárnő. Rontó Erzsébet nyolcvanhattól van a nemzeti bizottságon. Egy személyben adminisztrátor, takarítónő — és titkár. S mindez ezerhét bruttóért, reggeltől estig, szombaton és vasárnap is, ha úgy adódik. Ez aztán a „kummulált funkció"! De már alig bírja, hiszen minden reá vár és már csábítgatják is vissza a helmeci bútorgyárba, ahol két éve még könyvelőként dolgozott. Pedig ő igazán a faluja hasznára akart lenni! — Sose volt itt se az elnöki, se a titkári fizetett funkció. Azért a háromszáz koronáért meg senki sem tolakszik. ígérték, hogy engem már fizetni fognak, de eddig csak azt a háromszáz koronát kapom. Azelőtt hetente Szajkó Mihály: „A suszter maradjon a kaptafánál" nő 5
