Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-29 / 14. szám
A lem vagyok kibékülve azzal, hogy / V kevés jóról, szépről hallani manapság. „Divat" arról beszélni, hogy nincsenek boldog családok, hogy csak pénzért hajlandó bárki bármit is megtenni, hogy megint becsaptak vagy be akartak csapni bennünket stb., stb. És cinikus megjegyzéseket teszünk, naivnak, idealistának, magyarán szólva ostobának nézzük azt, aki őszinteséget jóságot önzetlenséget szeretetet emleget Hisz mindenki számol, mérlegel, adagol kapcsolataiban, szavaiban, tetteiben. Nem vagyok hülye, mondogatjuk, miközben vigyázunk, ne-Hiszek a jóban hogy túllépjük az általunk megszabott határt nehogy többet tegyünk a feltétlenül szükségesnél, nehogy jobbak legyünk a kelleténél. Mert hát ugye, nem érdemes, hisz énrám sincs senki tekintettel, nekem sem tesz meg senki semmit csupán a két szép szememért. A fentiek cáfolatául, vagyis annak bizonyítására, hogy mégsem ilyen az egész világ, álljon itt L bácsi története. L bácsi édesanyja halála óta egyedül élt egy belvárosi házban. A cég, amelyé a ház volt irodákat rendezett be a folyosóról nyíló helyiségekben, csupán háromnégy szolgált lakásul magányos embereknek, köztük L bácsinak. Lakásában — a kis helyiségben — mindig rend, tisztaság. Fédáns ember hírében állt, maga takarított, tisztogatott amíg ereje engedte. A kis szoba egyik sarkában szekrényekkel, függönnyel elválasztva a „konyha", a vécé a folyosó végén. L bácsi ereje úgy nyolcvanéves kora körül kezdett fogyatkozni. Betegség kínozta, egyre nehezebben mozgott az utcára már nem tudott kijárni. Szellemileg viszont teljesen friss volt s annál jobban szenvedett attól, hogy már nem tudja naponta letörölgetni a port hogy saját erejével tovább már nem boldogul. Rokonai messze külföldön, a városban csupán néhány barátja, régi jó ismerőse, maguk is nyugdíjasok már. Ahogy hanyatlott L bácsi egészségi állapota, úgy szerveződött meg az őt segítők köre. Az egyik barát ebédet hordott neki egy étteremből, a másik bevásárolt a harmadik gyógyszert szerzett, a negyedik leveleket lapokat írt helyette, az ötödik minden vasár-, nap hozta a házi kosztot És meghallgatták a panaszait vigasztalták, amennyire tudták. Akik fiatalkorában ismerték, mesélték, sohase volt könnyű ember. Mindig is elégedetlenkedő, panaszkodó, békét/enkedő természetű volt de ugyanakkor másokat segítőkészen támogató. Néhány év alatt a hivatalosan beosztott szociális gondozónők egész sora váltotta egymást L bácsinál. Volt aki három hónapig bírta, volt aki két hét után jelentette ki, ennyi pénzért nem hajlandó eltűrni egy idegen öregember rigolyáit, van otthon is elég baja. Nem fogja naponta hallgatni, hogy ehetetlen az ebéd, nem elég tiszta az asztal, a széket nem oda kell tenni, hanem amoda. L bácsi szerint a gondozónők hanyagok voltak, az ajándékait, finom szappant kölnit, bezzeg elfogadták. L bácsi jó ismerősei egyre gyakrabban hozták szóba, hogy szociális otthonban kellene elhelyezni, hiszen egyedül nem maradhat Ő viszont hallani sem akart erről, inkább öngyilkos lesz, mondogatta keserűbb pillanataiban. S ekkor jelent meg a színen, pontosabban L bácsi apró szobájában a két jó tündér. Valahonnan tudomást szereztek róla, s jöttek, hogy segítsenek. Vadidegenek voltak, fiatalok, jókedvűek, mosolygósak, és türelmesek. Ablakot mostak, és mindent úgy törültek le, úgy helyeztek el, ahogy azt L bácsi akarta. Amikor ismételten kórházba került látogatták, amikor már nem tudott fölkelni, naponta többször is fölnéztek hozzá. Egyikük vidéki orvos unokabátyja a városba érkezve egy tanácskozás szünetében fölment hozzá, és megmosdatta az idős embert A lányok nem vártak pénzt sőt L bácsi apró ajándékait sem akarták elfogadni, nem lesték a haszon reményében az idős ember halálát Hogy akkor miért tették? Szeretetből. Lelkiismeretűkkel, belső meggyőződésükkel összhangban. Akárcsak a többiek, a házban lakó fiatal KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele mérnök, aki a szinte teljesen magatehetetlen L bácsihoz át-átjött, a szomszédos irodában dolgozó fiatalasszony, aki telefonált, ha az idős embernek segítségre volt szüksége, s a többiek, a régi jó ismerősök. És ennek a gondoskodásnak köszönhetően L bácsi mindvégig otthonában maradhatott, csak miután teljesen elgyöngült apatikussá vált szállították kórházba. És amikor nyolcvanöt éves korában meghalt, ápolói úgy megsiratták, mint vér szerinti rokonukat Vannak, akik azt gondolhatják, rózsaszínű szemüvegen át nézem a világot, pedig csak igyekszem meglátni, észrevenni a sok rossz mellett a jót a szépet is, amely talán kevésbé harsányan, kevésbé feltűnően, de annál nagyobb kisugárzó erővel bizonyítja, igenis van, létezik önzetlenség, szeretet türelem, segítőkészség, jó szándék. És vállalom azt is, hogy naivnak nézzenek, mégis kimondom: hiszek a jóban, az emberiességben, a szeretet erejében 'k . / A Szlovák Nöszöv8tség hetilapja XXXVII. évfolyam Főszerkesztő: PÁKOZDI GERTRÚD Helyettes főszerkesztő: NÁDASKYNÉ ZÁCSEK ERZSÉBET Szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovák Nöszövetség KB Zivena kiadóvállalata, 812 64 Bratislava. Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334 745 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36.40 Kés. — Külföldi megrendelések: Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaée. 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — 1900 Budapest, XIII., Lehel út 10/a. Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215—96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciarne. n. p., 042 67 Koáice. Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem örzűnk meg és nem küldünk vissza! Címlapunkon: Rajczy Lászlóné, a komáromi (Komárno) Mezőgazdasági Szakközépiskola pedagógusa diákjaival (írásunk a 17. oldalon) Fotó: Könözsi István nő 2
