Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-15 / 12. szám
Mentem a Fő utcán és láttam, sorban állnak az emberek. Türelmesen, szótlanul. Közelebbre érve pillantottam csak meg, hogy a posta előtt türelmeskednek. Azaz mégsem, mert ketten közülük éppen panaszló párbeszédet folytattak e tarthatatlan állapotról. Nosza, ilyet sem láttam még, megkérdeztem hát, milyen napi- vagy hetilapot árusítanak féláron, netán csökkentették a telefon előfizetési díját, s ezért ez a sorban állás. Gunyoros nevetés volt a válasz. Hehe. Egy nénike pedig huncut hangvétellel arra ösztökélt, próbáljak csak bemenni. Hát ha már felszólítottak, bemegyek, ha addig élek is, gondoltam, de alighogy a keskeny, kopottas ajtóig engedtek a kintiek, nyomban meg kellett állnom, mert a bentiek nem engedtek tovább. Ügyfelekkel volt tömve a pultsor előtti tér. Méghogy tér? Terecske! Zsebkendőnyi pódium, amelyen minden királyhelmeci (Kráfovsky Chlmec) postára kényszerülő polgár magától Cholujová Éva, a posta halk szavú vezetője. — Már tavalyra el kellett volna készülni a helyi nemzeti bizottság közelében épülő új központi postának, de a kivitelezőnek nem sikerült befejeznie az építkezést. Úgymond objektív akadályok. Mindig közbejött valami, s nem önhibából. Hol anyag nem volt, hol meg munkás, mert máshol nagyobb szükség volt az építőkre. Fontosabb építkezéshez vezényelték őket. Az épület kivitelezője a Michalovcei Magasépítő Vállalat. Az első átadási időpont, amire emlékszem, s amit természetesen nem tartottak meg, 1987 júniusa volt. Akkor azt mondták, majd őszre, októberre. Jó. Aztán hát megint hónapokig állt az építkezés, néha hetekig, mi ide szaladtunk, oda telefonálgattunk, de mindhiába. Felettes szerveink kérő-intelmező szavai, levelei sem segíthettek sokat, amit az épület mai helyzete is igazol. Még átjár rajta a kora tavaszi szél, nemhogy villany, víz, szinte semmi nincs még benne igazán. A legújabb ígéret szerint az átadási időpont az idei év október valahányadika. Aki egy kicsit is járatos az ilyen építkezés munkafolyamataiban, az láthatja, hogy ebből nem lesz semmi. Az ügyfeleink közül meg csak, hogy is mondjam, néhányan mintha minket hibáztatnának számonkérő tekintetükkel, néha hangosan megfogalmazott véleményükkel. Mintha minket, a postát lehetne felelősségre vonni azért, hogy ilyen korszerűtlen postán kell intézni az ügyeiket. Hadd használom ki az alkalmat arra, hogy türelemre szólítsam fel az ügyfeleinket. Lássák be, akárcsak ők, mi sem tehetünk semmit azért, hogy a helmed posta új épülete mielőbb elkészüljön. Legfeljebb annyit tehetünk, amennyit ők: mondunk magunkban, panaszkodunk. Hát nekünk lenne a legjobb, ha új, egészséges, korszerű környezetben dolgozhatnánk. Elmondta még, hogy kb. mennyi ügyfelük van, mennyi újságot szortíroznak szét nabesen (Trebisov), elintéztem, hogy adjanak egy ilyen masinát. Hát, adtak, de nem kaptam hozzá teherautót. Azt nekünk kellett volna küldeni. Hazajöttem, mondtam az ittenieknek, az építésvezetőnknek. Bodnár Péternek is, hogy mi a helyzet. Nem tudom, hogyan csinálta, de a nyomógépet eddig a percig sem hozták. És már nem is fogják hozni, biztosan nem, mert már átvezényeltek bennünket egy másik épülethez. Hát az is igaz, hogy nem a nyomógép miatt késik az épület átadása. Ez csak egy találó példa arra, mennyire „fontos" vállalatunknak ez az építkezés. Hogy miképpen törődnek a helmeci postával. Azzal jött maga ide, hogy megkérdezte, milyen itt, ezen az építkezésen dolgozni. Most már tudja. Rossz, mert egyszer az anyag hiányzik, egyszer más, épp elégszer állunk, tengünk-lengünk, s olyankor a fizetési listán sem mennek föl a számok. Ha nem nő 4 A legújabb ígéret: október egy posta előadhatja a maga kis türelmi játékát. Igaz, monodrámáig még nem fajult a dolog, de a helyzet mutat némi abszurd vonásokat. Akad ugyanis, aki türelmes és nem ágál, van, aki szótlan, de forr a vére, s az is előfordult már, hogy elengedte hangját az ügyfél, s szidott mindent és mindenkit, aki eszébe jutott. Nem mintha a postai alkalmazottak nem sietnének. Végzik ők becsülettel, teszik a dolgukat, amilyen gyorsan csak lehet. Rájuk igazából nem is hallottam panaszt, csak úgy általában a postára. Mert a gyors ügyfélintézéstől nem tágulnak ki a posta falai, nem lesz nagyobb sem az ügyfeleknek, sem az alkalmazottaknak kijelölt hely. Mentem is gyorsan a legilletékesebbhez, hogy nyilatkozatra bírjam, a Bodrogköz központjában miért ilyen cudar, monarchiabeli viszonyokra emlékeztető a posta épülete és berendezése. — Hol is kezdjem? — kérdezte szinte ponta és milyen körülmények között az újságkihordók; hogy bár a város és körzete rá van kapcsolva az országos és a nemzetközi telefonhálózatra, az új központ átadása előtt szinte lehetetlen eleget tenni a készülékigényléseknek. És sorolta tovább bizakodón a postára vonatkozó adatokat, életképeket. Kilépve a pindurkó, egyébként rendkívül kedves hangulatú, családias postácska „előszobájából", már nem találkozhattam bélyegért és egyéb postai szolgáltatásokért utcán sorban álló emberekkel (vagyis a sorban állás nem mondható állandónak, mégisl), magán az építkezésen azonban álldogáló kőművesekre találtam. Senki kezében lapát vagy rokon szerszám, pedig lehettek vagy tucatnyian. Fiatalabbak, idősebbek. Fotós kollégámnak nem is kellett kérnie, hogy csoportba terelődjenek, mert együtt voltak s vártak. Hogy mire, azt maga a csoportvezető. Szűrös Balázs mondta el. — A nyomógépre. Vagyis arra, ami fölnyomja az emeletre az építkezéshez szükséges anyagot, legyen az malter vagy beton. Hát, nem tudom, mondjam-e, de harmadik napja állunk. Tegnapelőtt voltam bent Teredolgozunk, a pénz is kevesebb. Ebből is láthatja, mi dolgoznánk, ha lenne mit, mivel. Ezen az épületen igazából még nem kerestünk jól, mert valami miatt mindig „van fékezés". Nincs ez jól megszervezve. Nem is bánjuk, hogy átküldték a lakótelepekhez, mi csak úgy mondjuk, a bitovkákra, ott nem nagyon szoktunk állni, és a fizetés is más. Azt ne tőlem kérdezze, hogy a helmeci posta mikorra lesz kész. Nézzen körül, mi van eddig. Úgy tudom, a megadott idő október, dehát ezt nem lehet betartani. Miért nem? Menjen már... Hát aki csak egy kicsit is lát, hát az tudja, hogy ebből őszre nem lesz posta. Hacsak nem történik valami... Valami csoda, tettem hozzá én, és elköszöntem. Gondoltam, visszamegyek a postára, és felhívom a kivitelező vállalat igazgatóját. Aztán mégsem tettem, mert nem akartam hallani a szokvány válaszokat, amely mögött mindig és mindenkor objektív akadályok húzódnak. Tudom, hogy vannak ilyenek, hogy a szállítói-megrendelői kapcsolatok az építőiparunkban sem a legrózsásabbak, hogy gondjaikat munkaerőhiány is nehezíti, ezek azonban nem lehetnek akadályai annak, hogy az építkezések átadási időpontját reálisan határozzák meg. Ha kell, egy ilyen szerénynek tűnő épület esetében, amilyen a helmeci posta is, akár három vagy négy évben. Az ilyen határidőkkel netán lejáratnák magukat? Ki előtt? Mindig jobb reális idő-' pontot megadni, mégha az az épület nagyságát és nehézségi fokát tekintve irreálisnak, már-már abszurdnak és érthetetlennek tűnik is, mintsem állandóan ígérgetni, s megváltoztatni az időpontokat. És azért is mellőztem a telefoninterjút, mert az igazgatónak nyilván jóval nagyobb összegű beruházások jelentik a mindennapi igazi gondokat, s az sem biztos, hogy ezért az épületért közvetlenül ö a felelős. Meg aztán mit is mondhatna, amivel vállalata visszanyerhetné az érdekeltek, a helmeci lakosok bizalmát? Azt csak épület mielőbbi átadásával lehetne úgy-ahogy aládúcolni. A postára tartva ezért döntöttem úgy, hogy a cikk megjelenését kővetően levélben kérünk választ, a helmeciek nevében. SZIGETI LÁSZLÓ Fotó: Prikler László
