Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-08 / 11. szám

MÁRCIUS Ez a hónap a megfigyelések sze­rint elég hideg lehet, amikor szíve­sen húzódunk oda a meleg kályha mellé, de ha csak egy kis időre is kisüt a nap, hazánk melegebb vidé­kein az avar közt máris megjelen­nek az első tavaszi virágcsodák. Kidugják gyönyörű fejecskéiket a tavaszi kankalinok lecsüngő kénsár­ga és aranyszín virágai az épp csak sarjadó erdők nedvdús zöldjében, s olyan csodálatosak, hogy nincs szem, mely ne venné észre őket. Az ibolyát már nehezebb felfedezni, fel kell kutatni érte a bokrok alját, hogy aztán elárasszon bennünket illatá­val. A tavaszi erdők tele vannak virággal, néha azt sem tudjuk, me­lyiket nézzük előbb. De csak Dél- Szlovákia néhány erdejében és a Sázava egyik kiszögellésében — a Médníken — találhatunk rá egy eg­zotikus külsejű, szokatlan virágra. Néha szinte fehér, máskor halvány rózsaszín, de mindig bámulatot vált ki: hogy került ide ez a különös növény. Mert különben a dél-euró­pai erdők növénye, s épp hazánk területén van legészakibb előfordu­lási helye. A neve: kakaskandikó (Erythronium dens-canis). Rejtélyek övezik, talány, hogyan kerülhetett a Sázava mentére. Talán egy közép­kori, rég elpusztult város lakói tele­pítették oda, vagy a kolostorkertek­­böl került át a szabad természetbe. De az mindenképp bizonyos, hogy csehországi lelőhelye művi úton, te­lepítéssel jött létre. A kakaskandikó mondják mandikónak is a karsztos ligetek gyöngyszeme, a dél-szlová­kiai természetvédelmi területek és rezervátumok értékes védett növé­nye. És joggal az. Védett a kankalin is, bár a virág leszakítását nem tiltják, de tövestől kihúzni nem sza­bad. HELENA KOHLOVÁ biológus Fotó: JOSEF HLAVÁCEK

Next

/
Thumbnails
Contents