Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-01 / 10. szám
Bendel szövetségi állam a Niger folyó deltájában terül el, egyik nagyvárosa Benin City. A város Nigéria területén van és történelme visszavezet Beninbe, a régi középkori királyságba, míg a mai Benin Köztársaság, a hajdani Dahomei Királyság, Nigéria nyugati szomszédja. Valaki csúfos játékot űzött a nevekkel, ami szép kis zűrzavart okoz a földrajzkönyvekben és a középiskolás nebulók fejében. S hogy még bonyolultabbá tegyük a dolgot, el kell mondanunk azt is, hogy Benin City eredeti neve Ubini, s lakosait még ma is b i n i knek nevezik. Ubini a kilencedik század körül vált várossá, tucatnyi falu és település összevonásával. Ezt követően a b i n i k erős vezérei rövidesen megalakították államukat, a Benini Királyságot. A város körül még a királyság megalakítása előtt elkészültek a vizesárkok, de túlságosan sekélyek voltak ahhoz, hogy valóban meg is védhessék. Az árkokat Odionwerw, a térség legjelentősebb törzsfőnöke ásatta. A tizenharmadik században Obu Oguola elrendelte kimélyítésüket és kiszélesítésüket, s egyáltalán a város egész védőrendszerét átépittette. Az árokrendszer végső alakját azonban Obu Euwara uralkodása alatt nyerte el, 1460-ban. Ennek maradványai láthatók még ma is, a gyakran tizenöt méter mély árkokgödrök jelenleg szemétgyűjtők vagy szennyvízelvezető csatornák. Egyes részeiket egyszerűen feltöltötték, hogy a rajtuk keresztül vezető útvonalakon ne kelljen hidakat építeniük. Újabban komoly törekvések észlelhetők arra nézvést, hogy ezeket a történelmi emlékműveket rekonstruálják, ahol lehet, s fenntartsák az elkövetkezendő nemzedékeknek. A mentőakciót az Ugbowo nevű egyetemi campusban kezdeményezték, itt az árkokat eredeti voltukban restaurálták, ennek megfelelően rendezték környéküket is. Tulajdonképpen mi sem állna útjában, hogy az útikönyvek mint turistalátványosságot jegyezzék, amennyiben persze Nigéria támogatná a turisztikát, az idegenforgalmat. Nigériai útijegyzet Még ennél is vonzóbb idegenforgalmi „csalétek" lehetne a város központjában létesített Nemzeti Múzeum. Ez egy architektonikusan szépen megoldott, kör alakú betonépület. S bár Benin City a tengertől hatvan kilométernyire fekszik, s a városnak nincs folyója, a múzeumot mégis úgy emlegetik: a „szigeti" múzeum. Ugyanis egy hatalmas átmérőjű autópálya-kőrút kellős közepén építették föl. Ez a körkörös sztráda egyébként valószínűleg a világ legeslegzűrzavarosabb, legkiismerhetetlenebb építménye. A múzeum körüli tér hivatalos neve ugyan King Square, ám — s ismét egy szójáték következik — közönségesen Ring Roadnak nevezik, vagyis körútnak. A körút szélessége mintegy harminc méter, az autósávok nincsenek kijelölve, s így természetesen mindenki úgy s arrafelé hajt, amerre neki a legkönnyebb. Ebből a kőrútból csillagszerűen ágaznak el a bekötő utak, illetve a város hét fö útvonala. Ezekből szinte szüntelenül árad az autók tömött sora a körútra, autóbuszokkal, motorkerékpárokkal tarkítva, s a járművek kiérve a körútra egy ideig jobbra-balra „téblábolnak", majd mint az óceánok jégtörői vágnak maguknak utat a sűrűben. A kőrútról letérni sem könnyű. Mi legalábbis úgy éreztük magunkat, mint a körhintán, amikor körbe-körbe karikáztunk, mígnem harmadszorra sikerült kinyomakodnunk a Sapele Roadra. És most tessék elképzelni, hogy mit érezhet az a kiváncsi idegen, aki ezen a halálos veszélyeket rejtő vonalon át akar jutni gyalogosan a múzeumhoz! Vagy harminc méterecske választja el áhított céljától, s kétségbeesetten keresi a megoldást, amely egyszerre csak magától kínálkozik, amúgy nigériai módra. Két néger állandó, lassú, megnyugtató karlendítésekkel az autók felé — föl-le, föl-le — állhatatosan tör át a gyorsan iramló acélfolyón. Nosza, utánuk, utánozzuk karlengetéseiket, s nyomukban így mi is sikeresen átkecmergünk a lóerők áradatán a múzeumig. II. A múzeumalapító Obu Akenzu őkirályi felsége volt, aki 1933-ban lépett trónra és teljes negyvenöt esztendeig uralkodott. Gondoskodott róla, hogy a tárlók megteljenek értékes leletekkel, felmérhetetlen becsű gyűjteményeket ajándékozott a múzeumnak saját palotájának kincseiből, amelyeket elődei halmoztak fel. A kiállított tárgyak zömét rézből készült, művészien formált tárgyak képezik, a bronz már jóval kevesebb. A szobrok többnyire állatokat — kígyókat, majmokat, leopárdokat, elefántokat, teheneket, kutyákat, juhokat — ábrázolnak, jó néhány nevezetes törzsföt örökítenek meg. A feliratokból megtudjuk, hogy a szobrok a „tűnő viasz" módszerével készültek, s utalnak arra is, hogy a tárgyak egy része valószínűleg Ifeböl származik. A rézöntő mesterség már a régmúltban művészi rangra emelkedett mind a nők, mind az ife és a benini kultúrában, amelyek földrajzi egységet is képeznek. Sajnos, ez a művészet valamikor a tizenhetedik század derekán kihalt. Valószínűleg a királyság társadalmi klímája is romlott, és a rézöntő családok is lassan kihaltak. Jelenleg mintegy hétezer bronzöntvényt tartanak számon ebből a korból, a benini múzeumban azonban csak elenyésző részük látható, a többit hosszú évtizedek folyamán kivitték az országból. A legtöbb érték Beninből az 1897-ben történt, emlékezetes tömegmészárlás után tűnt el, vagyis az angol gyarmati háborúskodások kezdetén. Időnként egy-egy eredeti benini bronzcsoda feltűnik valamilyen londoni aukción, az ára csillagászati összeg, s így a múzeumnak meg kell elégednie a másolattal, melyet a tulajdonos szives engedélyével készíthetnek valahol Európában vagy Amerikában. A múzeumlátogatás után élményekkel telten és épségben ismét átjutottunk a másik „partra", s bizony alaposan megéheztünk. Bendel állam területe nagyjából fedi a volt Benini Királyság területét, s tulajdonképpen kicsinyített mása Nigériának. Úgyszintén szövetségi alapon tömörít nagyszámú etnikai csoportot, nemzetséget, törzset. Az államalkotó nép az e d o, ám ma már erősen beépültek más törzsek, etnikumok, eredeti nyelvük is veszendőben van, Benin Cityben a hivatalos nyelv az angol. Ez az, amiben az edok diametrálisan különböznek a hauszoktól, kanuráktól, ibóktól, de a jorubáktól is. Az anyanyelv elvesztéséből talán valamely haszon is származik, itt a lakosság túlnyomó többsége sokkal jobban bírja az angolt, mint a nigériaiak. Az ősök kultúrája és hagyományai leginkább a családi életben maradtak fenn, főleg az esküvök és a temetések tükrözik a múltat. A szemlélőnek különösen a temetés jelent szokatlan élményt. A halottas menet dobszótól kísérve, táncolva halad az utcákon. Ceremóniamester halad az élen, akinek az is feladata, hogy a temetési rítus — az iszoton — megmutassa, milyen nagy ember volt az eltávozott, milyen tettekkel ékeskedett és hány gyermeke volt. Ha valaki gyermektelenül halt meg, elmarad a nyilvános temetés, nem illeti meg az iszoton, nem grdemelte meg, mert az életben nem teljesítette elsőrendű kötelességét: nem adott utódokat. A halottas menet rendszerint megáll Emotan hercegnő szobra előtt, amely a piactérrel, az Óba Markettal szemben áll. A legendás hírű hercegnő arról nevezetes, hogy bátorságával és állhatatosságával megakadályozta a királyság bukását. Neki köszönhette II. Obu Euwara, hogy megtarthatta hatalmát s kiűzhette birodalmából hatalomra törő ellenségeit. A résztvevők rövid imát mondanak, s ezzel az iszoton véget ér, a menet feloszlik. Szabály, hogy hazatérni nem A gyakran tizenöt méter széles árkok jelenleg szemétgyűjtők, vagy szennyvízelvezető csatornák
