Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-02 / 6. szám
tő, Kati elvállalta az ő munkáját. Nagyon hamar megtanulta, hogy a „fölfelé” mézesmázas, „lefelé” agresszív viselkedési forma mennyire előnyös. Most az iskolában is sokan neheztelnek rá, de ez nem számít, mondja Kati, fontos, hogy a tanároknál „bevágódott". Otthon pedig ő a család büszkesége... Büszkesége? Egy tizenkilenc éves. szép, jóalakú lány, hajlékony jellemmel, gumigerinccel és rendkívül jó „alkalmazkodó képességgel”. Ha arra gondolok, hogy egyszer majd egy Katival, vagy hozzá hasonló jellemű emberrel találkozom a hivatalban. vagy a kórházban, elfog a félelem. Hiszen még mielőtt foglalkozna velem, ráhelyez egy „mit miért-et” a mérlegre, és mi lesz velem, ha esetleg a mérleg nem lesz egyensúlyban? Kainoncza Márta érettségi megszerzése és a sikertelen főiskolai felvételi után eljött az ideje annak, hogy munkahelyet keressek magamnak. Nem is volt túl nehéz találni. Ahhoz a vállalathoz kerültem, ahol édesanyám is dolgozik, a beosztásom szerint minőségi ellenőr vagyok. Igaz, mindössze néhány hónapja dolgozom, mégis szeretném első élményeimet megosztani önökkel. Napjainkban divat lett gazdasági átalakulásról, vállalati reformokról beszélni. Az újságok gazdasági, belpolitikai rovatai tele vannak a megújulást hirdető vállalatok vezetőinek cikkeivel. Ezek közé a vállalatok közé tartozik az is, ahol én dolgozom. Nincs olyan hét, hogy ne lenne cikk vállalatomról pl. az Új Szó hasábjain {Megjegyzem: munkánkat egyébként nagyon sok vietnami munkás is segíti.) A gondjaink-bajaink azonban szerintem nagyon mélyen gyökereznek, s köztük is egyik legnagyobb: az alkohol. Főleg a délutáni műszakban nem bír magával egy-két ember, s a bajt csak tetézi, hogy elsősorban a mester (a művezető) és a szerelő néz a pohár fenekére. így aztán előfordul, sőt mi több, általános jelenségnek mondható, hogy míg délelőtt — amikor háromszor annyian dolgoznak, mint délután — kevés az ember, a második műszakban az az egy-két munkás sem tud mit csinálni mester és szerelő nélkül. Az „ösmunkások" még csak találnak maguknak elfoglaltságot a mester távollétében, de a vendégmunkások eligazítás nélkül nem nagyon tudnak mihez kezdeni. Ennek aztán az a vége, hogy a vietnamiak műszakonként négy-öt órát pihennekácsorognak. Pedig tudnának és akarnának is dolgozni! A jó múltkor történt az alábbi eset. Az egyik vendégmunkásunk a zuhanyozófülkék alsó részét csinálta. A gép, amelyen dolgozott, két műveletet végez egyszerre, de olyan elavult szerszámokkal, amelyek még a húszas-harmincas évekből maradtak ránk, így egyáltalán nem volt könnyű dolga. Kilenc órára 800 darabbal készült el, s akkor megegyeztünk, hogy csinál még százat a műszak végéig. Csakhogy az anyag a műhely másik végében volt lerakva, a mester és az anyagtologató pedig nem volt sehol. Vendégmunkásunk nekiállt, s maga hordta gépéhez a munkadararitollak. (Nyilván a régebbi korokban könnyebb volt szalamanderhez jutni, mint ma.) A tudósok pedig, mikor utána néztek ennek a babonának, bizony rájöttek, hogy nem is babona az, mert a szalamander olyan nedvei választ ki testéből. amely a gennyesedést, gyulladást gátolja. Emlékszem, gyermekkoromban egy közeli faluban szintén lakott egy csodadoktor. Tanult ember volt. bár nem medicinát tanult, de jól ismerte a füvek, fák titkait. A Zelenyák név ismert volt abban az időben messze tájon. Könyvet is adott ki, és sok ember köszönhette neki a gyógyulást. Mikor meghalt, a könyve bizony nem tudta őt pótolni, hiszen nemcsak az orvosság gyógyít, hanem az orvos is. A beteg, különösen az idős beteg, nagyon igényli az orvossal való személyes kapcsolatot, törődést. Vcyákosok. kuruzslók még mindig elöj'orduló népszerűsége ezen a fölismerésen alapszik. Az az orvos, aki csak páciense beteglapjában böngészve tárgyal, magára a betegre alig vetve egy-két pillantást, nem számíthat a beteg bizalmával, hálájával. Perszehogy keressük bajainkra az orvost és az orvosságot, de sajnos, néha meg kell tanulnunk bajainkkal együtt élni — kiegyensúlyozottan. Ez még mindig jobb, mint a gyógyulást kétes kimenetelű kezelésekben, és még kétesebb hírű csodadoktoroknál keresni. S hogy miért mondtam el most mindezt? Mert az esti beszélgetés Ádámrtutl s a többiekkel meggyőzött arról, hogy ezeken a problémákon még ma is érdemes elgondolkodni. bokát. Fél tízre végzett is vele, ám az, hogy a hiányzó száz darab is elkészül, teljességgel irreálisnak látszott. Mivel éppen nem volt más munkám, segítettem neki, a kész terméket én szedtem ki a gépből. Igyekeztünk, együtt lestük az órát és számoltunk, még 4, 3, 2, 1, 0. Öt perccel tíz előtt elkészült a kilencszázadik darab is. A vietnami ránézett a számlálóra, aztán hirtelen lekapta a kesztyűjét, megszorította a kezemet, s csak annyit mondott: „Dakujem!" Én meg akkor éreztem úgy először, hogy nem vagyok fölösleges ember ebben a gyárban. Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot, melyért érdemes volt itt dolgozni. Hogy miért írtam le ezeket a gondolatokat ? Olvasva az Új Szó cikkeit, nekem mindig ez a kis történet jut az eszembe. Köszönöm, hogy elolvasták. Tisztelettel: Zólyomi Dénes Visszhang Tisztek Szerkesztőség! Népbíró vagyok 1974 óta, egyfolytában a büntetőbíróságon. Amikor elkezdtem ezt a tevékenységet, még más volt a kép. Az évek folyamán háromszor költöztünk más épületbe, most az impozáns, újban vagyunk (s már épül mellette — sajnos — az impozáns börtön is)... Mostani ügyeink nagy része élősködés, garázdaság, betörés-lopás, nemi erőszak ... ítéleteink nagy része pedig nem éri el a kívánt hatást Olykor-olykor pedig az ítélet igazságosságában is kételkednem kell, bár az eljárás teljes mértékben törvényes. Hallgassák meg az alábbi történetet (egy kis adalékul lapjuk cigányriportjaihoz is)! November vegén tárgyaltuk egy fiatal cigányfiú „nemi erőszak”-ügyét A tárgyalást el kellett napolni, mert a „sértett” bem jelent meg. Népes nézősereg nyomult be a tárgyalóterembe, csalódottan távoztak. Egy hét múlva minden illetékes jelen volt. Kicsit sajnáltam ezt, mert a közbevetett megjegyzések minden bizonnyal az én feltevéseimet támasztották volna alá ... Világos bőrű. szép arcú fiút vezettek fel megbilincselve. A tanácsvezető elnök kérdésére jámborul válaszolt: Nem kellett megerőszakolni, hagyta magát... A fiú augusztusban az alsó-mecenzéfi (Medzev) bárban szórakozott barátaival. oda jött a lány is a barátnőjével, s hívatlanul odaült az asztalukhoz. Ittas volt. Záróra után együtt indultak haza. Felső-Mecenzéfre. Gyalog tették meg a kb. 2 kilométeres utat A nyári este, az ital megtette a magáét. Ők is megtették a magukét. Csak kétféleképpen beszélték el. A lányka olyan volt, mint a jól betanított iskoláslány. Mintha olvasta volna a vallomását. Őt a fiú a hajánál fogva lehúzta az útról, ütlegelte, hogy kék volt az arca és a válla, de ő védekezett. Vallott az anyja is, hogy véres volt a lány ruhája. Vallott az apja is, igaz. ő akkor részeg volt. de nagyon haragudott, hogy ez történt a lányával. De kérte a bíró urat. ha már így esett, a fiatalok maradjanak együtt (!!!). Vallottak a fiú barátai, egyöntetűen állították, hogy a lány ittas volt, maga kínálkozott fel nekik. Vallott a barátnő, szintén becsületesen elmondta a történteket. A vádlott csodaváró arccal ült a helyén. A lakóhelye és munkahelye kitűnő jellemzést küldött róla. Végtelenül sajnáltam. S láttam a bizonyíthatatlan tényeket: a „megtiport liliomot” részeg apja otthon agyba-főbe verte. Másnap az „okos" mama elvitte orvoshoz, aki kiállította a bizonylatot a kék foltokról. A látlelet alapján a fiút őrizetbe vették ... (Mellesleg: a „sértettek” szerint ő nem „rendes cigány”, mert rendszeresen tisztálkodik, rendesen él, jól viselkedik és dolgozik.) Az ítélethirdetést harminc cigány leste-várta türelmetlenül. A fiú négy évet kapott. A publikum pedig már a folyosón hajbakapott. A leányka papája kapott egy jót a fejére, a mama visszamenekült a tárgyalóterembe. Később is ott láttuk őket a folyosón. Mire vártak? Nem így gondolták? (Azt hitték, esküvő lesz a tárgyalás vége?) Mi lett a folytatás? Szívem szerint felmentettem volna a fiút, a lánykát meg a szüleit pedig megbüntettem volna hamis tanúzás miatt... Mert saját törvényeik szerint élve az a lányka, mire tizennégy éves lesz — s nincs az orrára írva a kora! —. számtalan fiút juttathat még börtönbe ... Hát, ki-ki vonja le belőle a tanulságot! Tisztelettel: Győri Sarolta, Szepsi (Moldava nad Bodvou) nő 7
