Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-29 / 49. szám
A 47. HÉT ESEMÉNYEIBŐL ITTHON: • Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára Prágában fogadta Alekszandr Jakovlevet, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát. • A Csehszlovák Sajtóiroda megalakulásának 70. évfordulója alkalmából Bratislavában ünnepi ülést tartottak a sajtóiroda szlovákiai munkatársai. Az öszszejövetelen többek között részt vett Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja és több más személyiség. • A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya jelentést vitatott meg arról, hogyan alakult a szlovákiai népgazdaság helyzete 1988 januárja óta. Megállapította: az eddigi eredmények azt mutatják, hogy adottak a feltételek az idei feladatok teljesítéséhez az iparban, az építőiparban és a mezőgazdaságban, sőt a szlovák kormány által irányított ágazatok túlteljesíthetik a pénzügyi erőforrások képzésének tervét. • Ivan Knotek, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke Partizánskéban meglátogatta Szlovákia legnagyobb cipőgyártó vállalatát. • Prágában tanácskozott a Csehszlovák Testnevelési Szövetség VII. kongresszusa. A központi bizottság elnöke ismét Jindrich Polednik lett. • Ladislav Adamec, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök a szövetségi kormány más tagjaival együtt munkalátogatást tett Bratislavában. • Hazánk is elismerte a palesztin állam kikiáltását. ■ KÜLFÖLDÖN • • Orjol városában Mihail Gorbacsov részvételével megvitatták az átalakítás jelenlegi időszakával kapcsolatos időszerű kérdéseket. • Mihail Gorbacsov december első felében Nagy- Britanniába, Kubába és az Egyesült Államokba látogat. A tervek szerint találkozik Ronald Reagan amerikai elnökkel és George Bush alelnökkel, az USA megválasztott államfőjével. • Vasil Bitek, a CSKP KB Elnökségének tagja, KB titkára, az Osztrák Szocialista Párt meghívására Ausztriában tett látogatást. • Mihail Gorbacsov háromnapos hivatalos látogatást tett Indiában. • Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, kormányfő hazatért franciaországi látogatásáról. • Jerevánban ismét tüntetések voltak. A tüntetők Hegyi Karabah Örményországhoz való csatolását követelték. A CSTK felvétele .A nő személyisége a szocialista társadalomban" címmel rendezte meg 1988. november 16. és 18. között soros — immár nyolcadik — tudományos konferenciáját a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottsága, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézete, valamint új partnerként a Társadalmi Fejlődés és Munka Kutatóintézete. Újra elolvasva a két évvel ezelőtti konferencia záróülésén megfogalmazott célkitűzéseket, I sajnos, azt kell, hogy mondjam: a kutatás terén alig történt előrelépés, s többé kevésbé ugyanez érvényes a gyakorlatra is. KONFERENCIA KÉRDŐJELEKKEL Nem mondok újat: a világon mindenütt vannak nők, és szinte mindenütt vannak tudósok. S ahol vannak tudósok, ott szinte kivétel nélkül kutatják a nőket. Dr. Éva Bártová cseh szociológus szerint azonban a kutatás tárgyán belül jelentős különbségek mutatkoznak, melyek az adott ország fejlettségi szintjéből, s az abból eredő, magukat nökérdéssé „kinövő" nőproblémákból következnek. Az érdekesség kedvéért legyünk konkrétabbak: a fejlődő országok szociológusai azon törik a fejüket, hogyan oldható meg társadalmi szinten az, hogy ne kelljen a nőknek napi 12 órát dolgozniuk, hogy munka közben legyen ivóvizük, hogy ne a mezőn kényszerüljenek világra hozni gyermekeiket stb. A fejlett tőkés országok szociológusai — ugyancsak Bártová szerint — olyan „kemény dió" feltörésén fáradoznak, mint pl. az újságírók és újságírónők szakmai rivalitása. a leszbikus házasság létjogosultsága és formái, a nők házi verése (értsd: eltángálása férj uruk által) stb. A mi konferenciánk a hazai igényekből kiindulva a következő témakörök megtárgyalását tűzte ki célul: „A nő a társadalmi viszonyok rendszerében". „A nő belső világa" és „A nő életmegnyilvánulásai és specifikus élethelyzetei". Elolvasva a témakörök, valamint az alájuk besorolt előadások sokat Ígérő címeit, s mindehhez — akkor még naivan — hozzákalkulálva, hogy a két évvel ezelőtti hasonló rendezvény kapcsán elhangzott követelmények (integrálni kell a még mindig túlsúlyban levő kutatási részeredményeket interdiszciplináris, azaz tudományközi megközelítésmódot kell alkalmazni a kutatások során, s tovább kell lépni a jelenségek puszta leírásától az elmélet és tudományos törvényalkotás felé) részben már megvalósultak, abban a hitben „vágtam neki" a konferenciának, hogy most aztán valóban sikerül megoldanunk valamit, és ha csak egy picit is. de előbbrelépünk. Le kell azonban szögeznem, hogy tévedtem. Az 1986-os konferenciát annak idején „adatmaratonnak" neveztem, mivel főként tényeket, s nem öszszefüggéseket közölt. Ugyanez érvényes a mostanira is. Bár akadt néhány nagyon érdekes előadás (ezekhez Családi kör rovatunkban még visszatérünk), tények, tények és tények hangzottak el többnyire. Adatok, amelyek mondanak ugyan valamit, de önmagukban nem láttatnak, nem magyaráznak semmit, s Így vajmi kevés tudományos és gyakorlati értékük van. Ha az olvasó azt hinné, hogy a tudomány „belügyeivel" akarom untatni, hadd említsek két konkrét példát. Elhangzott, hogy a gimnáziumi, valamint a szakmunkástanulók közül szabadidejükben a fiúk x százaléka inkább sportol, míg a lányoknak csupán y százaléka teszi ezt, ugyanakkor a lányok z százaléka inkább kézimunkázik ... Vagy: egy vizsgált mintában az 1911 és 1920 között született nők átlagosan 20,75 éves korukban vesztették el szüzességüket, míg az 1961 és 1970 között születettek átlagosan 17,8 éves korukban. Biztosan így igaz. De könyörgöm, mi van akkor? Mit és főként mi újat árulnak el ezek és a hozzájuk hasonló tények a mai nő személyiségéről, s azokról az összetett jelenségekről, amelyeket nagyon is konkrét teher formájában él meg (de nemcsak a nő, hanem ma már a társadalom is), s amelyektől egyre kevésbé tud szabadulni, mert már nem csupán kényszercselekvések formájában léteznek, hanem a lélekbe is belemaródtak?! Egyáltalán nem csodálkozom, hogy Elena Utvajová, az SZNSZ KB elnöke nyitóbeszédében hiányolta a tudományos ismereteket, és azt is kifogásolta, hogy nincsenek koncepciózus problémamegoldási javaslatok. Pedig köztudott, hogy a problémák megoldása nagyon hosszadalmas, vontatott és rugalmatlan. Gyanítom azonban, hogy még egy ideig így lesz ... Mint azonban mondottam, akadtak érdekes-ért ékes előadások is. Voltak köztük terminuspontositók, voltak figyelemfelkeltő — bár nem új — gyakorlati összefüggéseket megvilágítók. A legjelentősebbeknek az általánosabban, széleskörűbben koncipiált előadásokat tartom, mivel ezek legalább addig eljutottak, hogy megfogalmazzanak néhány valóban fontos társadalmi feladatot. Az anyaság társadalmi presztízse megerősítésének követelményét említeném először. Ezt a gondolatkört Rudolf Sima professzor vezette be azzal a kijelentésével, hogy a nő több értelemben véve degradált és diszkriminált társadalmi szubjektum. Azt hiszem, sok nö számára jelent némi kevéske elégtételt, hogy ez ma így elhangozhat, hisz néhány éve még nem volt ildomos az anyaság értékének válságáról, az anyaszerep degradálásáról imi-beszélni a nyilvánosság előtt. Pedig a legtöbb anya saját bőrén tapasztalhatta, milyen megítélés övezi, ha „csak" otthon van, „csak” gyermekeit neveli... További fontos követelmény: a munka emberközpontúvá való tétele. Az alapelv, hogy „ne sajnáljunk az emberbe invesztálni, mert ez sokszorosan megtérül”, nem új. Valahol már az amerikai Human relations irányzat is ezt szolgálta néhány évtizeddel ezelőtt, természetesen más keretek között. Személy szerint a legfontosabbnak az alternatív nömodell kialakításának követelményét tartom. Ez a modell lehetővé tenné, hogy minden nő szükségleteinek, körülményeinek és lehetőségeinek megfelelően alakíthassa életpályáját, ne pedig kényszerek hatására. Tehát ne csupán dolgozó nö vagy anya lehessen, hanem ez is. az is, vagy ha úgy alakul, legyen csak dolgozó nő, csat anya, esetleg csak feleség — s még variálhatnánk tovább — anélkül, hogy emiatt a társadalmi megítélés különcként kezelné. Hiszen a női életpályák alakulása ma is nagyon sokszínű s az is egy a sok gond közül, hogy nem kevés nö-képtelen feldolgozni az „ideáltól" való eltérés tényét, nem csupán diszkrimináló tényezőként, de személyes kudarcként is megéli azt. Úgy érzem tehát, hogy az utóbbi követelmény járt a legközelebb a valósághoz. Köszönet ezért mindazoknak, akik megfogalmazták. , LÁM PL ZSUZSANNA FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ
