Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-22 / 48. szám

Merengésemet a jelzőtáblán felvillanó figyelmeztetés szakítja meg: kapcsoljuk be a biztonsági öveket. leszálláshoz készülődünk. Alattunk még mindig a homoktengert látom . ..

A nappal szembe repülünk, amely itt már magasan az égbolton jár. Valóban délfelé közeledik az idő. amikor kirgíziában lóidét érünk.

TALÁLKOZÁSOM A KIRGIZEKKEL

Kirgizia Közép-Ázsia északkeleti részén terül el, határos a Kínai Népköztársasággal. Területének csaknem kétharmada kopár hegyvidék, de még a völgyek, a fennsíkok többsége is két-háromezer méterrel a tengerszint feletti magasságban fekszik. Kirgíziában a természeti szépségeken kívül nincs is ami nagyon vonzaná a turistákat, s ennek bizonyítéka az is, hogy a csaknem kétszáz személyes repülőgépen én voltam az egyedüli külföldi.

Amíg megtesszük a repülőtérről a városba vezető harmincöt kilométeres utat. két dolog tűnik fel. Az első: úgy látom, mintha itt minden középület, lakóház az utolsó tíz évben épült volna; a másik: az utakat mindenütt fasor övezi. Egyetlen városban sem láttam még ennyi fát. parkot, zöld növényt, mint itt.

A magyarázatot persze erre is rövidesen megkapom. Kirgizia népe hetven évvel ezelőtt még félnomád módon. hegyi pásztorként jurtákban élt. S az a nép. amely jó fél évszázaddal ezelőtt még csaknem százszázalékosan analfabéta volt. a szovjethatalom győzelemre jutása után a mai napig rendkívül sokat tett szellemi és anyagi fejlődéséért. Kirgíziában ma tudományos akadémia, nyolc egyetem és főiskola, hét múzeum, nyolc színház, rádió- és televízió működik, és több mint száz újság jelenik meg. Mindez a nem egészen négymillió lakosnak — melynek csupán negyvenhét százaléka kirgiz, a többi orosz, üzbég. kazak. ukrán és más nemzetiségű — köszönhető. A közös nyelv, amelyen mindenki szót ért, az orosz. Ezzel kapcsolatban azt is hallottam, hogy az itt élő. magát kirgiznek valló Lenin- és állami díjas író. C'singiz Ajtmatov orosz nyelven írja műveit, hogy azt mindenki elolvashassa. Persze kirgiz nyelvre szintén lefordítják, mint ahogy magyarul is elolvashatjuk például a „Dzsamila szerelmé”-t, az ..Életveszélyben”-! vagy a „Fehér hajó”-!.

Ha már az irodalomnál tartok, azt is el kell mondanom. hogy találkoztam a Kirgiz írók Szövetsége elnökhelyettesével. Kazal Akmatovval. akinek színmüvét a Kirgiz Színpadon nézhettem meg. A színmű, melynek címe „Válások éjszakája”, a Kirgíziában végbemenő

peresztrojka szellemében íródott, pellengérre állítva azokból néhányat, akik maguk javára használva ki tisztségük hatalmát, visszaéltek a nép bizalmával. Amint azt az író elmondta, a színművet még 1985-ben, az átalakítás kezdetekor megírta, de csak egy fél éve érett meg a helyzet arra. hogy a darabot be is mutathassák. Én a tizenhetedik előadási láttam; a tizenhétből hármat a fővároson kívüli színházakban tartottak meg. A teltház közönsége élvezte a darabot (kirgiz nyelven játszották. de fülhallgatóval oroszul is lehetett hallgatni) nem mulasztva el a megjegyzést: hát ma már erről is lehet beszélni?!

Az író szerint az átalakítás szelleme egyre jobban tükröződik nemcsak a sajtóban, hanem a „tartósabb” irodalmi művekben is, s ez nagyon jó, mert az emberek ezek láttán, hallatán bátrabbakká, őszintébbekké és bírálóbbakká válnak a ..civil” életben is.

Nem mondtam még meg a kedves olvasónak, hogy mi hozott engem ebbe az „eldugott” kis köztársaságba. Nos. a peresztrojka. Vendéglátóim, a „Szovjetszkaja zsenscsina” szerkesztői szerint ugyanis a Szovjetunióban végbemenő változásokba, az üzemek önelszámolási gazdálkodásába, a bérbe adott földek, állatok családi művelésébe, illetve gondozásába Kirgíziában tekinthetek be a legjobban. Mert ez az ázsiai ország ebben is, mint az utóbbi évtizedben a fejlődés minden terén, az elsők között jár. S amint arról magam is meggyőződhettem. igazuk volt. Lépten-nyomon találkoztam olyan dolgokkal, amelyek három-négy évvel ezelőtt még elképzelhetetlenek lettek volna.

Kirgizia fővárosát — melyet 1926-ig Pispeknek hívtak — szülöttéről. Mihail Frunze hadvezérről nevezték el. Csingiz Ajtmatov így vall e városról: „Egy városról, még hu a: ember szülővárosa is, rendkívül nehéz mesélni. Nehéz lekiedeni azt az érzést, hogy még a századrészét is képtelenség elmondani annak, amit kellene . . . Varosunkban minden fotósnak, érdekesnek, jelentősnek tűnik, kár lenne bármit mellőzni, hiszen mindez az újjászületett nép történetével egyenlő.. . Osztozom az író véleményében, hozzáfűzve: Frunzéban éppen az az érdekes, hogy minden új. fiatal, de ugyanakkor mindebben ott él az ősrégi is. Ezt a szélsőséget még a természet is alátámasztja; a város tíz örök hóval borított Ala-Too hegy lábánál fekszik, s míg bent a városban zöldellnek a fák. nyílnak a virágok, a hegy tetején fehérük a hó. Nyáron előfordul a + 42 °C. télen a - 38 °C.

A vasút Frunzéba később jutott el. mint Közép-Ázsia többi városába, azonban ma már a távolsági személyforgalom harmadrészét vasúton bonyolítják le. A vasútálloA SZÖKŐKUTAK MÖGÖTT A KÖTÖTT ÁRUK ÜZEME

más szomszédságában levő. a közeli hegy nevét viselő Ala-Too szállodában lakom, innen vezet a város központjába Frunze legszebb útja — és állítólag a világ legszélesebb útja is. mert amíg a leningrádi Nyevszkij 43 m. a New York-i Broadway 47 m. ez 100 méter széles — a Dzerzsinszkij bulvár, melynek útpályái fölött szinte összeborulnak, alagutat képeznek a fák, köztük bokrok, virágágyások pompáznak. Ez a helybeliek kedvenc sétálóhelye. korzója. Ennek csaknem folytatása a Tölgy-park. amely arról nevezetes, hogy Július Fuéík 1930- ban itt mondott beszédet egv tömeggyűlésen. J. Fuéík nevéről azonban egy más, a város szélén meghúzódó parkot neveztek el. melynek szélén az a mezőgazdasági gépeket készítő üzem áll. amelynek alapjait 1925-ben a Csehszlovákiából áttelepült kommunista munkások rakták le. Ezek a munkások gépeket, szerszámokat hoztak magukkal, kis gépjavító üzemet és posztógyárat létesítettek. és tulajdonképpen ezzel megalapozták Kirgizia iparát.

Aki Frunzéba megy. az nem kerülheti ki a Szovjetunió területén található nyolcadik Lenin Múzeumot, melyet 1984-ben nyitottak meg. Zajnan Moldoszinova. az impozáns architektúrájú múzeum igazgatónője nekem is aprólékosan beszámolt mindazokról a dokumentumokról. melyek Lenin itteni munkájával, a Kirgizia területén töltött napjaival kapcsolatosak. A második emeleten Kirgizia múltjával ismerkedem, itt tudom meg többek között, hogy 1929-ig csak arab írásjeleket használtak. ezután tértek át a latin betűkre, s azt is, hogy jelenleg a Kirgizia területén több tucatnyi nemzetiség él: közülük mindegyik beszélheti saját nyelvét.

H. ZSEBÍK SAROLTA

(Következő számunkban: Ezt láttam az ősi piacon)

A LENIN MUZEUM