Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-15 / 47. szám
I Ki ne ismerte volna, ha nem is személyesen, legalább hírből Pista bácsit, a sókszelőcei (Selice) csontkovácsot? Mondják, az udvara mindig tele volt várakozókkal, jöttek hozzá közeli és távoli vidékekről abban a reményben, hogy segít rajtuk, helyreteszi kificamodott tagjaikat, kiugrott csigolyáikat. És Pista bácsi segített, egyszerű. népi gyógyászként kezelte, gyógyította a hozzá fordulókat. P ista bácsi ta n ítvá n ya A stúrovói Hojka László is egyike volt Pista bácsi visszatérő „pácienseinek". Az első látogatására így emlékszik vissza: — Huszonkét éves lehettem, mikor apámmal egy nagy diófát vágtunk ki. A fa tövének kifordításakor akkorát emeltem, hogy a derekam és a hátgerincem megroppant. Nem tudtam tovább dolgozni, orvoshoz jártam, kenőcsökkel, injekciókkal kezeltek, a fájdalom akkor megszűnt ugyan, de nem tudtam kiegyenesedni. Megállapították, hogy elváltozás van a hátgerincemben, de nem tudtak rajtam segíteni. így dolgoztam azután évekig, közben megnősültem. Egyszer a szomszédom, aki építkezett, szintén valami nehezet emelt, és rokkant maradt a dereka. Reggel indultak Szelőcére Pista bácsihoz, és rábeszéltek engem is, hogy menjek el velük. Éppen szabadnapos voltam, gondoltam, üsse kő, megnézem, hol van Szelőce, és ki az a Pista bácsi. Nem hittem, hogy tudna rajtam segíteni. Mikor rám került a sor, Pista bácsi végighúzta az ujját a hátamon, s azt mondta: „van itt baj elég". Amint helyrerakta a porckorongokat és a derékban a két forgót, úgy tudtam hajlongani, mint a nádszál. Kihullottak a könnyeim örömömben, hogy végre meggyógyultam. Hojka László öröme azonban, sajnos, nem tartott soká. Munkája során — a papírgyárban dolgozott géplakatosként — ismét nehezet emelt, s a helyrerakott csontrészek megint kicsúsztak a helyükről. így tért vissza újra és újra — olykor havonta kétszer is — Pista bácsihoz. Később már a felesége is elkísérte Sókszelőcére, sokszor fél napokig is nézték, figyelték, hogy dolgozik Pista bácsi. És itt kezdődik tulajdonképpen Hojkáné története. A csontkovács egy alkalommal megfogta a kezét, és úgy mutatta meg neki a férje hátán végigcsúsztatva az ujjait, hogy hol van a dudor, s magyarázta, hogyan kell helyretenni. Számos esetnek volt a tanúja, nem egy olyan beteget látott, akit hordágyon hoztak, és a saját lábán ment ki. De hogy hogyan és mikor kezdett ő gyógyítani, erről kérdezem Hojkánét a bratislavai habbetongyár munkásszállóján. — Először féltem. Míg élt Pista bácsi, nem mertem senkihez nyúlni. A férjem volt a „próbababa", rajta próbáltam ki először azt, amit a Pista bácsitól tanultam, aztán jött sorba a többi. Négy vagy öt éve ennek, nem is tudom hány „páciens" volt nálam azóta, nem számolom őket. Hojkáék egy éve Bratislavában dolgoznak, Magdika egészségi állapota miatt hagyta ott az előző állását — darukezelö volt, a papírgyárban, majd az Agrozetnél dolgozott —, no meg anyagilag is kedvezőbb az új helyük. Most a habbeton falak belső vakolását végzi, férje karbantartóként működik. így a kezelések szombat-vasárnapra maradnak, bár igaz, hogy hétközben t6 akad páciens. A férjén kívül Hojkáné segített nem egy kolléganőjén, már a mestere is hozzá fordult hátgerincproblémáival. — Ősszel és tavasszal keresnek meg a legtöbben, a kerti, határi munkák idején. Megemelnek valamit, és vége. Bíznak bennem az emberek, inkább elviselik azt a kis fájdalmat, csak aztán jó legyen. Sokan jönnek, volt olyan vasárnap, hogy ebédelni sem volt időm. Most már úgy tervezem a hétvégéket, hogy legyen időm mindenkire. A főzést szombaton délelőtt elintézem. Sokan föl is hívnak, megkérdezik, mikor jöhetnek. Volt egy nagyon aranyos esetem. Egy férfi hívott az apjához Szálkára, aki nem tudott mozogni, feküdt. Helyreraktam a kiugrott részeket, de közben már jött érte a mentő. A bácsi kisétált eléjük, visszaküldte a doktort, hogy már nincs rájuk szüksége. Ha már az orvosokról esik szó, hadd mondjuk el, hogy természetesen nem minden egészségügyi szakember ismeri el, illetve nézi jó szemmel Magdika és más laikus gyógyítók tevékenységét. Hojka László is meséli, egyszer, mikor még Pista bácsi rakta helyre a porcikáit, megemlítette ezt a kezelőorvosának, akinek az volt a megjegyzése, hogy ha majd tüdőgyulladása lesz, akkor is Pista bácsihoz forduljon. Ez olyan rosszul esett neki, hogy azóta egyszer sem említette az orvosoknak, ki, mi segít rajta olyankor, ha megerőlteti magát. Igaz viszont az is, hogy akad olyan orvos — így például a párkányi Janák doktor vagy a lévai (Levice) poliklinika orvosa, Vecán doktor —, aki elismeri Magdika tudományát. Nyilvánvalóan akadnak érvek pro és kontra, annyi viszont tény, hogy Hojkáné szívesen segít mindenkin, ha tud. — Nem erő, hanem kézügyesség kell ehhez. Ha nem érzi meg, nem tudja kitapintani az embert akkor hiába csinálja, nem mennek helyükre a részecskék — mondja mosolyogva, miközben férjén (aki a munkájából tette szabaddá magát egy rövid időre a kedvünkért) be is mutatja a porckorongok helyrerakásának módját. A férj nevet, hiába látta talán még többször, mint a felesége Pista bácsi fortélyait, neki egyszerűen nincs érzéke hozzá. — Sokan mondják, ha tudtuk volna, úgy előbb eljövünk. Mert az úgy van, hogy hiába teszem helyre a kiugrott részeket, ha hónapokig, évekig úgy voltak, akkor már mindig újra ki fognak ugrani, mert már más helyet találtak maguknak. Azért mondom, hogy minden percért kár, azonnal kell jönni, akkor, amikor kiugrik. Most is volt nálam egy fiatalember, a forgója van oda. Rendbehoztam, utána focizni ment. így aztán megint nálam kötött ki. Hojkáné örömmel segít mindenkin, a helybelieken, a környékbelieken kívül fölkeresték már Morvaországból és Prágából, Léváról és Magyarországról is. Egy tizenhárom éves dorogi kisfiú nyaktámasszal jött hozzá. Miután helyretette a kiugrott részeket, a gyerek még aznap visszautazott. A vámosok kérdezgették, honnan van nála az a vas. Mondta a kisfiú, abban jött reggel egy nénihez, s az meggyógyította. De olyan eset is előfordult, hogy Hojkáné beavatkozása a műtéttől mentette meg a pácienst. így például a fiának azt a barátját, akinek a motorbicikliröl leesve ficamodott ki a lába. Egy tízéves kislányt, aki a pincébe esett le, sikerült annyira helyrehoznia, hogy járni tudjon, viszont az operációt sem kerülheti el. Számtalan emberen segített már Hojkáné, sok köztük a visszatérő páciens, akad, aki üzen, hogy jól van, egy morvaországi kislány üdvözlő lapot küldött, hogy minden rendben van. És mit szól az anyu gyógyító tudományához a család, a gyerekek? Megszokták. A Hojka házaspár PRIKLER LÁSZLÓ FELVÉTELE — Az idősebbik fiam nagy focista, ö is gyakran jön, rakjam helyre a csontjait. Hozzák a haverjaikat is, ha baj van. S ha már a gyerekekre terelődik a szó, elmondják, most készülnek a nagyobbik fiú esküvőjére, aki a kőmüves-csempéző szakmát tanulta ki, de sofőrként dolgozik. Lányuk tavaly ment férjhez, a köhídgyarmati (Kamenny Most) szövetkezetben főkertész. A legfiatalabbik gyerek most vonul be katonának, ő apja szakmáját választotta, karbantartónak tanult ki. A Hojka házaspár — bár most két helyen élnek, hét közben Bratislavában, s csak hétvégére mennek hazp — talál időt a kikapcsolódásra, szórakozásra. Hojka László amatör rendezőként több faluban rendezett színdarabot, sőt maga is játszott a Csemadok színjátszó csoportjában. Feleségével együtt, ha csak tudnak, részt vesznek a kulturális rendezvényeken, legutóbbi élményük a Zselízi Szabadtéri Színház előadása volt. Magdika — ha éppen van egy kis szabad ideje — szép térítőkét horgol, pulóvereket köt, amelyeket, mondja nevetve, majd nyugdíjas korában fejez be. Találkozásunk végén a rokonszenves házaspár még egyszer hangsúlyozta, nem dicsekvésképp beszéltek ezekről az esetekről. Hojka Lászlóné, ha tud, készségesen, szívesen segít minden hozzá fordulón. BERTHA ÉVA nő 17
