Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-27 / 44. szám
POSTALÁDÁNKBÓL Találkoztak a kórház nyugdíjasai A királyhelmeci (Kráf Chlmec) kórház szakszervezeti bizottsága újra megrendezte nyugdíjas dolgozóinak találkozóját, mely meghitt beszélgetéssel kezdődött. Dr. Gyimesi György igazgató részletesen beszámolt a volt dolgozóknak a jelenlegi eredményekről és gondokról, s közösen örültünk annak, hogy végre megkezdődött a régen tervezett rendelőintézet építése. Utána a nyugdíjasok kiránduláson vettek részt; Leczo Margit szakszervezeti elnök. Dobos Pál gondnok, Leczo Magda, Kiss Marika, Köblös Katalin és Riczo Magda nöbizottsági elnök kíséretében a bistei fürdőben jártunk. Egy-egy ilyen találkozó, visszatérés munkahelyünkre, beszélgetés újra meg újra arról győz meg bennünket, a kórházban ledolgozott éveink nem merülnek feledésbe, tiszteletet és köszönetét kapunk érte még ma is. Ezt a megbecsülést köszönjük, de főleg azt, hogy az ilyen találkozások egy időre feledtetik velünk, hogy lassan megöregszünk. A kórház nyugdíjasai A Kassa (Kosice)-vidéki járás Semsa községében álló Semsei-féle kastély megújult, s akárcsak a jászói (Jasov) egykori kolostorépület: öregségükre magukra maradt emberek — nők és férfiak — otthonává vált. Az itt lakók egy része testi vagy szellemi fogyatékos, de akad köztük sok olyan is, akinek vannak hozzátartozói, csak éppen gondozásukat nem tudják vagy nem akarják vállalni. Az indítékoktól függetlenül mondom, akik ide kerülnek, legalább emberi körülmények közt élnek, ha szomorúságban, bánkódásban is. Az említett két helyen összesen 515 idős ember él, teljes szociális ellátást kapva, állandó egészségügyi felügyelet mellett. Az utóbbi években egyre több szó esett arról, mennyire fontos, hogy az idős emberek képességeiknek, erőnlétüknek, egészségi állapotuknak megfelelő munkát is végezzenek, hogy szabad perceiket, óráikat tevékenyen töltsék. Kétszáztiz alkalmazott gondoskodik ezen intézményekben arról, hogy minden a rendjén menjen. A szokásos szolgálatok mellett, itt kiegészítő gazdaság és melléküzemág működik, tavaly például háromnegyed millió korona értéket állítottak Így elő a kastélyok lakói. Kitermeltek 65 ezer liter tejet, négy tonna sertéshúst, több tonna gabonát és zöldséget, felneveltek 113 malacot és 15 borjút, és 1 200 darab különböző mezőgazdasági eszközt, kisebb szerszámot is csináltak. Nem biztos, hogy e felsorolás teljes, de ízelítőnek arra, hogy munkájuk eredménnyel jár, elég. Szervezett az otthonok lakóinak kulturális és testnevelő tevékenysége is. Öt szakkörük van, vannak színjátszóik, éneklőik, kézimunkázóik, sportolóik ... S van saját zenekaruk is, mely gyakran húzza a talpalávalót a táncos összejöveteleiken. Hetente kétszer van filmvetítés, nyáron kirándulás, színházlátogatás Kassán, de az érdekesebb sportrendezvényekre is csoportosan ruccannak ki. És ami szintén nem csekélység: 35 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában ezek az idős emberek. Igaz, sokukennél kevesebbel is beérné, csak a családja körében otthon tölthetné élete hátralevő napjait, de ha már ez nem lehetséges, legalább itt hasznosítja magát... Iván Sándor A Nagykürtösi (Vei. Krtís) járásban az idős polgárokról való gondoskodás példamutató. A jnb szociális osztályának dolgozói becsületesen végzik munkájukat, a járás öregotthona — ahol jelenleg 192 idős ember ól és róluk 32 szakképzett személy gondoskodik — vezetőségével karöltve. Az idősekről való gondoskodás és az üdültetés szervezői a jnb-n Hriech Jánosné és Huszár Ilona. A falvainkban tevékenykedő szociális bizottságok tagjai pedig az érintettek más ügyes-bajos dolgait intézik, pl. az egyszeri segélyeket, a téli tüzelő beszerzését, a nyugdíjasklubok működtetését, a mozgásképtelenek látogatását és ellátását. Évente néhány alkalommal mód adódik 1—2 hetes üdülésre is Domaáán, Stará Lesnán, Mlynky Dedinkyben, Vyéné Ruíbachyban, Tatranská Lesnán, Piesfanyban, Jesenikyben és Luhaőovicében. A legutóbbi egyhetes üdülés a Nyitrai (Nitra) járásban volt, Topoféiankyban, az egykori grófi kastélyban, amit 1293-ban a felvidéki dús-Kirándultunk gazdag Tapolczay család építtetett. A történelem folyamán sok gazdát cserélt, legutolsó főrangi birtokosa Habsburg János volt, majd 1918-ban állami kézbe került. Évente három hónapon át a kormány tagjainak rezidenciájaként szolgált, akik itt végezték hivatalos teendőiket, a hétvégeken pedig vadásztak, lovagoltak, fürödtek. Ma is megtekinthető itt T. G. Masaryk és Klement Gottwald dolgozószobája és lakosztálya. 1949 óta ez a kastély is a szakszervezet üdülőinek egyike, s évente négyezer nyugdíjas fordul meg itt. Csendes, szép, festői a vidék. A várat számtalan virágágyás, 44 hektáros parkerdő veszi körül. Csodálatosak a benne látható szobrok, csak az a kár, hogy a park minden medencéje üresen tátong. A kétemeletes, kilencven férőhelyes üdülőben van múzeum, ahol régi híres festmények, temérdek drága könyv látható, színes szalonokban gyönyörködhet az ember, írók, költők, tudósok mellszobrait nézheti végig. Található itt egy 1590-ben írott Biblia, s itt látható Jókai Mór „A fekete gyémántok” c. regényének kézirata is. Megtekinthettük az egykori háremet is meg a fegyvergyűjteményt. Csak a várkápolna volt zárva — tatarozás miatt. Az üdülő személyzete 28 fő. Vezetőjük Ladislav Baran, a kultúrfelelősük Amália Zubcáková. s ők mindent megtesznek, hogy az üdülők jól érezzék magukat. Ezt csak fokozza a szép berendezés, a kényelmes bútorok, s a R. Laktisová vezetésével főzött jó, házias koszt. Bejártuk a környék nevezetes helyeit is. Nyitrát, annak várát, és múzeumát sem hagyva ki, s az utolsó estén a tábortűz mellett csehek, szlovákok, magyarok igazi jóbarátként énekeltünk együtt, így búcsúzva egymástól és a gyönyörű vidéktől. Deák Sándorné nyugdíjas Negyvenéves a Vlasta hetilap, a Cseh Nőszövetség családpolitikai képes hetilapja. Megjelenésének e kerek évfordulóját szeptember 30-án ünnepelte testvérlapunk. A Csehszlovák Nőszövetség székházában tartott bennsőséges ünnepségen többek között jelen volt Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke, Oto Ömölik, a CSKP KB osztályvezetője. A Vlasta négy évtizedes munkáját méltatok hangsúlyozták, hogy e mára már több mint 800 000 példányban megjelenő családpolitikai hetilap fennállása óta sokat tett — és tesz ma is — a nők gondolkodásmódjának formálásáért, a családi életre való nevelésért, a dolgozó nők mindennapi gondjainak enyhítéséért. Érdekes vonzó cikkeivel, riportjaival, írásaival mozgósítja a nőket társadalmunk fő feladatainak teljesítésére, megnyeri őket a hazai és nemzetközi béke- és nőmozgalmi célok támogatására. A Vlasta fiatal szerkesztőségi kollektívája az eddigi tapasztalatokra építve folytatja újságírói munkáját, azoknak a feladatoknak a teljesítését, melyek a Csehszlovák Nöszövetség tevékenységéből fakadóan rá hárulnak, illetve pártunk és államunk társadalomépitö célkitűzéseiből a nőkre és a családokra leginkább építenek. Szerkesztőségünk kollektívája e jubileum alkalmából további sok sikert, jó munkát kíván testvérlapja munkatársainak. Fotó: Zúzán a Straková-Kostiuková