Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-13 / 42. szám
KUCKÓ Német népmese Egyszer egy kis faluban halálos betegen nyomta az ágyat egy parasztember. Felesége már nyolc éve meghalt, háztartását egyetlen lánya, Guste vezette. Most is ott ült az ágya mellett, apja forró, láztól tüzelő fejére rakta a hidegvizes ruhát. Fejében szomorú, bánatos gondolatok forogtak: mi lesz vele, ha édesapja itthagyja örökre? Egyedül, elhagyottan mihez kezd? Betegsége miatt már most is hanyatlik a gazdaság, szaporodnak a gondok. Nyugtalan éjszaka volt. Odakinn a szél süvöltött, idebenn csak a beteg kapkodó, ziháló lélegzete hallatszott. Úgy éjfél táján a beteg hangja riasztotta fel szomorú gondolataiból a lányt. — Vizet, vizet! — súgta láztól kiszáradt hangon. — Hozz jó hüs vizet, lányom! Guste felugrott, felkapta az ágy mellett álló zsámolyról a vizesbögrét, de az üres volt. Kiszaladt a konyhába, és elkeseredve látta, hogy a vizesvödör is üres. Hamar kendőt kanyarított a vállára, és kifutott a kúthoz. Sötét volt az éjszaka, a szél megtépte, esőt vert az arcába, de nem törődött vele, csak szaladt, hogy mielőbb vizet adhasson beteg édesapjának. Odaért a kúthoz, és amikor le akarta ereszteni a vödröt, valami nyöszörgő hangot hallott a kút mélyéből. Megijedt, de összeszedte minden bátorságát. — Van lenn valaki a kútban? — Igen — válaszolta egy vékonyka hang —, nagy veszedelemben vagyok. Ereszd le gyorsan a vödröt, mert különben megfulladok. Guste a következő pillanatban ÍI már eresztette is lefelé a vödröt, aztán óvatosan elkezdte húzni visszafelé. Amikor a vödör felért a kút pereméig, a lány majd hanyatt I esett, mert a vödörből egy víztől csepegő kis manó lépett ki. Guste I úgy megijedt tőle, hogy kis híján visszaejtette a vödröt a kútba. — Ne félj, Guste — nyugtatta a törpe — én vagyok a ti házikoboldotok. Szeretlek benneteket, mindig jók voltatok hozzám, most meg az életemet mentetted meg. Segítségedért és jó szívedért meg is jutalmazlak. Itt ez a kisebbik zacskó, ebben gyógyító fű van, főzzél belőle édesapádnak teát most rögtön, ha visszaértél, aztán holnap reggel és este, s meglátod, meggyógyul tőle. Ez a nagyobbik bársonyzacskó a tied, jól vigyázz rá! Valahányszor pénzre van szükséged, nyúlj bele bátran: amennyire szükséged van, annyit mindig találsz benne. Most siess vissza a vízzel, főzd meg a teát édesapádnak, és itasd meg vele! Ha mindennel elkészültél, akkor gondolj megint rám, és főzz nekem is egy kis édes kását darabka vajjal, mert rám fér a sok izgalom után, és olyan finomat, amilyent te főzöl, még sohasem ettem, csak itt, nálatok. Tedd majd, ahogyan szoktad, a kamra küszöbére — mondta, és ezzel el is tűnt a leány szeme elöl. Guste először azt hitte, álmodott, de ott szorongatta a kezében a két zacskót. Mégsem volt hát álom. Gyorsan megtöltötte vízzel a vödröt, és rohant vissza a házba, egyenesen a konyhába, és a gyógyfűből erős teát főzött édesapjának. Megitatta vele, jól betakargatta. Hamarosan elkezdett a beteg izzadni, majd mély, nyugodt álomba merült. Guste újból a konyhába sietett, és megfőzte a törpe kásáját is, jó darab vajat kanyarított rá hálából. Csendesen letette a kamra küszöbére a kásás tálat. Kíváncsian fürkészett be a kamrába, de nem látott semmit. Halkan kérdezte: — Itt vagy, kis manó? Nem jött válasz a kamrából. így csendesen súgta befelé: — Köszönöm, kedves manó! Most sem jött válasz, csak nagyon halk kuncogás hallatszott valamelyik sarokból. Másnap Guste — este is, reggel is — megitatta a gyógyító teával beteg édsapját, aki néhány nap múlva egészségesen kelt fel betegágyából. A pénzes zacskó segítségével a gazdaság is rendbe jött, eloszlottak fejük felöl a gon<jfelhök. Guste hamarosan férjhez ment egy fiatal parasztlegényhez, és a kis házimanó jóvoltából boldogan és békességben éltek. Brun Robert Csehszlovákia
