Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-06 / 41. szám

KUCKÓ

Magyar írók és műfordítók szép történeteiből és a világ legkülönbözőbb tájainak népmeséiből készült gazdag válogatás „ A három pillangó" című könyv. Talán már ismered is akár szüleid könyvespolcáról, hisz a Móra Ferenc Könyvkiadónál most megjelent kötet egy korábbi, harminc évvel ezelőtt készült válogatásnak felújított és átdolgozott kiadása. A mesé/ők között Arany Lászlót, Móra Ferencet és Lev Tolsztojt. Füst Milánt. Zelk Zoltánt és Csarusint egyaránt megtalálod. A kötetet F. Győrffy Anna rajzai teszik még színesebbé. i

Az öt kismacska

Lett népmese

Elmem egyszer öt kismacska a: erdőre fát vágni.

Elindultak reggel, megpihenlek délben, este odaértek — de akkor már olyan sötét volt, hogy semmit sem láttak, se fát, se bokrot, de még a bajuszukat se.

— Ej. ej, korábban kellett volna indulnunk! — sóhajtozott az öt kismacska. — És üres kézzel baktattak haza.

Elindullak este, reggel megpihentek, délre hazaértek — akkorra meg éppen szörnyen megéheztek. Fájuk persze semmi sem volt, így azután nem tudtak ebédet főzni.

Mit tehettek mást — megint csak kimentek az erdőre fát vágni.

Elindultak délben, este megpihentek — s mire a nap kisütött, reggelre megérkeztek.

Bezzeg most már nem volt sötét! Most már látták a fákat, de még a bajuszukat

is!

Gyorsan megnyalogatták a talpukat, és nekifogtak a kopácsolásnak. Vágták, vágták, aprították — s mikor kimelegedtek. egymást fújogutiák.

Egyszer aztán nagyot néztek: észrevették, hogy nincs is baltájuk, s úgy kínlódnak a Jáva!. . .

Nosza, futottak haza mindjárt, vitték az erdőre az öt kicsi baltát, kivágták maguknak az öt kicsi fát.

Mikor ez is megvolt, mind az ölen nagy vidáman felemelték a farkincájukat, úgy vitték a fát hazáig.

Otthon pedig lerakták a konyhában. Tüzet gyújtottak, és megfőzték a kását.

A macska meg az egér

Arab népmese

A hajdani időkben, azt mondják, a macska meg az egér kenyeres pajtások voltak. Vidáman éldegéltek egy távoli szigeten. A macska apró madarakra vadászott, az egér meg diót, mogyorót, gesztenyét rágcsált. Nem láttak szükséget semmiben, éhek kedvükre.

Hanem egy nap az egér azt mondta a macskának:

— Én meguntam ezt a szigetet. Jó lenne szárazföldre települni.

— De hogy ússzunk ál a tengeren ? — kérdezte a macska.

— Azon ne főjön a fejed — felelte az egér. — Majd ladikot eszkábálunk.

Gyorsan oda is vonszolt az egérke egy jókora darab fát, mélyedést rágott a fába, épp akkorát, hogy kelten kényelmesen elfértek benne.

Belle is ültek, s nekivágtak a nagy tengeri útnak. Erősen megéheztek útközben, de elemózsiát bizony nem vittek magukkal. Összegömbölyödve ültek a ladikban, s aludni próbáltak, hogy éhségüket elfeledjék. A macska el is aludt hamarosan, de az egérnek nem szállt álom a szemére. Kínzó éhségében a ladikot kezdte rágcsálni. Addig rágta, addig, míg lyukat nem rágott rajta. A lyukon egv-ketiöre beszivárgott a víz, nemsokára tele lelt vele a ladik, és süllyedni kezdett. Olt éviekéit a sós tengervízben a macska

meg az egér. A macska nem szerette a vizel, nem is volt valami híres úszó, mérges volt nagyon a cimborájára, hogy ilyen bajba sodorta. Rárivallt az egérre:

— Hej. te! Felfallak!

— Várj vele, amíg szárazra vergődünk. mert ha felfalsz, jóllaksz, és nem tudsz úszni — mondta az egérke. — Ráérsz a parton is felfalni.

Amikor nagy nehezen szárazra vergődtek. azt mondta a macska:

— De most aztán igazán felfallak!

— Várj. amíg megszáradok. így vizesen nem vagyok jóízű.

Várt a jámbor macska türelmesen, nyalogatta a szája szélét. Az egérke meg nem sokat gondolkodott, meglátott a

földben egy lyukat, fogta magát, belebúji. Mire a macska észbe kapott, már késő volt. Ment volna utána, de a kis lyukba éppen hogy a fél lába fért bele.

— Várok, amíg elöbújsz. te csaló! — mérgelődött a macska.

— Akkor ítéletnapig elvárhatsz! — kiáltott ki a lyukból az egér. — Mert én innen nem bújok ki soha.

A macska letelepedett a lyuk mellé, leste, mikor bukkan elő az egér, hanem annak eszébe sem volt. Nekiállt, ásta. túrta a földet, míg csak egy hosszú folyosót nem ásott magának. A folyosó túlsó végén feliramodott a földre, és elillant.

Azóta tflszik olyan éberen a macska. Ha behunyja is a szemét, minduntalan fölriad. Fülel, leskelödik: várja az egeret. Ha egérlyukai lát. órákig üldögél mellette. Az egérnek pedig esze ágában sincs kibújni, ha megszimatolja a lyuk melleit a macskát.

Rab Zsuzsa feldolgozásai

Tíz kicsi barát

Kínai mese

Kicsi kínai fiúcska volt Liu.

Édesapja már kora reggel dolgozni ment a gyárba, édesanyja meg a szántóföldre indult kapával a vállán.

Liu otthon maradt, egyedül a házban — és a világon semmi dolga nem volt. Elhatározta, hogy ö is dolgozik valamit. Kapál, seprüt kereseti elő. és kiment az udvarra.

Az udvaron temérdek sok kő és szemét volt. Liu szépen felsöpörte az udvart, a köveket kosárba gyűjtötte, és a ház közelében folydogáló patak partjára hordta.

Aztán vette az ásót. és virágágyásokat csinált. Mikor elkészültek, Liu magot vetett beléjük, vödörben vizet hozott, és gondosan megöntözte valamennyit.

Miután evvel is elkészült, szép tisztára megmosta a kezét. Akkor aztán leült pihenni a fa alá.

Liu édesapja délután hazajött a munkából, és mindjárt megkérdezte:

— Ki hozta rendbe az udvart ?

Liu így válaszolt:

— Tíz kicsi barátom segített nekem.

Aztán édesanyja is hazajött a szántóföldről, ö is megkérdezte:

— Ki csinálta ezeket a virágágyásokat?

Liu megint csak így válaszolt:

— Tíz kicsi barátom segített nekem.

— De hát hol van a te tíz kicsi barátod? — csodálkozott az anyja és az apja.

— Nézzétek! — szólt Liu. és felemelte két kezét. — Az én tíz ujjam az én tíz kicsi barátom!