Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-29 / 40. szám
Baba a bölcsőben Volt egyszer egy ember, aki malacot lopott a szomszédjától. Mikor a szomszéd észrevette, hogy hiányzik a malac, elhívta a seriffet, és este odamentek a tolvaj házához. A ház sötét, az ajtó zárva. A seriff dörömböl az ajtón. Semmi. Újra dörömböl, olyan erősen, hogy odabent képek zuhannak le a falról. Végül az ember ajtót nyit, és így szól: — Isten szerelmére, ne csapjanak ekkora lármát, nagyon beteg a kicsink! — Azért jöttünk, mert elloptál ettől az embertől egy malacot — szólt a seriff. — Semmiféle malacot nem loptam, nincs is malacom — feleli az ember —, és ne is beszéljenek nekem itt semmiféle malacról, még a kisbabánkat elviszi a himlő. Mikor a panaszos a himlő szót meghallotta, azonnal kereket oldott, mert félt, hogy meg találja kapni. — Engem nem ijesztesz meg a himlővel — mondta a seriff —, mert először: volt már himlőm, másodszor pedig az a kötelességem, hogy földerítsem a tényállást. A seriff átkutatta az egész házat, az udvart, de a malacot nem találta. Mikor végzett, így szólt: — Hadd lássam csak a kisbabát, vajon valóban himlője van-e? — Szimatolhat a malac után, amennyit csak akar — felelte az ember, és védelmezöleg a bölcsőben fekvő kisbaba elé állt —, de ezt a beteg ártatlanságot zaklatni nincsen semmi joga. Föl ne hajtsa a bölcsőtakarót, mert az éjszakai levegő azonnal megölné a kicsit. A seriff törődjön az útonállókkal, ne kergesse halálba az ártatlan polgárok gyerekeit. A zajra, úgy látszik, felriadt a kicsi, mert neszezés, majd sírás hallatszott a takaró alól. így valahogy: — Uiii! Uiiil A seriff hirtelen a bölcsőhöz ugrott, lerántotta a takarót, és lám, ott feküdt a malac a bölcsőben! Nem, nem, nem volt az kisbaba egyáltalán! De mikor a seriff visszafordult, hogy az embert letartóztassa, az már nem volt sehol. Kisurrant az ajtón, nyakába szedte a lábát, és rohant, rohant lélekszakadva a sötét éjszakába. A seriff ezután visszavitte a malacot jogos tulajdonosának. Ezzel vége a mesének. Vannak nagyobb bolondok is Tildinél Volt egyszer egy Tom nevű fiatalember, aki elhatározta, hogy feleségül vesz egy Tildi nevű leányt. Amikor azonban elment meglátogatni a leányt, sírva találta. Egy hoszszú kés volt a feje fölött a gerendába szúrva. — Ó, Tom — hüppögte a lány, —, milyen borzalmas lenne, ha az a kés leesne odaföntről, és megölné a kisbabánkat! Tom elképedve nézett Tildire. — De hiszen még nincs kisbabánk! — Igen, de mi lesz, ha összekerülünk, és kisbabánk születik? — mondja a lány. — Ne félj semmit — feleli Tom, — mert ha ilyen bolond vagy, eszem ágában sincs, hogy feleségül vegyelek. Tom otthagyta Tildit, és a lány még keservesebben sírt, mint az előbb. Röviddel ezután látja ám Tom, hogy nagy csődület van a patakparton. Egy ember éppen a nadrágját akarta fölhúzni. A nadrágot fölakasztotta egy kötélre, melyet két fa közé feszített ki, és azon igyekezett, hogy egyszerre mindkét lábával beleugorjon a nadrágba. Tom csak nézte egy darabig a dolgot, aztán fejcsóválva továbbállt. Röviddel azután Tom egy imaházhoz ért, ott egy asszonyt látott, aki azon fáradt, hogy az épületet hátrább tolja. Azt mondta, beteg a kisfia, imát mond érte az imaház lépcsőin, de hátrább szeretné tolni az imaházat, hogy a jövő-menő hívek ne láthassák a misét. Tom csak nézte az asszonyt egy ideig, aztán fejcsóválva továbbállt. Röviddel ezután Tom egy kis bódéhoz érkezett, egy asszony rohangált ki-be az ajtaján. Úgy fogta a kötényt, mintha vinne benne valamit, pedig nem volt benne semmi. Azt mondta, éppen most súrolta föl a padlót, s most napsugarat hord be rá, hogy gyorsabban száradjon. Tom csak nézte, nézte egy ideig, aztán fejcsóválva továbbállt. Sokat töprengett Tom a látottakon, s végül így szólt magához: — Ezek az emberek mind bolondabbak, mint Tildi, és attól félek, ha tovább járom a világot, még nagyobb bolondokkal is találkoznék. Visszafordult hát, és visszament oda, ahonnan jött. Tildi még mindig ott ült és sírt, milyen borzalmas is lenne, ha a kés leesne, és megölné a kisbabájukat. Tom azonban így szólt hozzá: — Ne félj semmit, drágám, minden a legnagyobb rendben lesz. Röviddel ezután feleségül vette Tildit és boldogan éltek, mig meg nem haltak. NAGY ZOLTÁN illusztrációja (nőii)
