Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-08 / 37. szám
nO/37 NYÁRI UTAKON -— Na, ezt jól lekéstük. Én mondtam nektek, hogy ne álljatok már be a sorba kifliért! A legközelebbi busz csak egy óra múlva indul. A két lány továbbra is egykedvűen csipegette a kiflivéget. Puha, ropogós volt és hatalmas. Lehetett vagy negyven centiméter. — Szólaljatok már meg! Most mit csinálunk? — Mit ? Hát várunk. A harmadik lány egy jókora harapással véget is vetett a kiflinek, leporolta ruhájáról a morzsákat, és feléjük fordult. — Miért várakoznánk? Stoppoljunk. ^ A két lány eleinte vonakodott a merész vállalkozástól, de mivel okosabb megoldással nem szolgálhattak, beleegyeztek. A vásárnak, melyről a lányok is hazafelé igyekeztek, igencsak sok látogatója volt. Az autók százával suhantak el mellettük, de a legtöbb jócskán meg volt pakolva. Egyrészt utasokkal, kicsikkel, nagyokkal, másrészt pedig sok-sok vásárfiával. — Na, ez talán megáll! Nézzétek, a vezetőn kívül nem ül benne senki. A piros Lada kocsi megállt mellettük. A sofőr, egy fiatal fiú, mosolyogva érdeklődött: — Hová, lányok? Ha egy az útirányunk, akkor beszállás. A vadonatúj kocsi simán szelte a főutat, lámpáival gúnyosan visszakacsintott a lehagyott, poros autókra. A fiú egy hanyag mozdulattal kazettát cserélt a magnóban, bekapcsolta az erősítőket is, és megelégedetten dúdolgatni kezdett. A magabiztos mosoly — ami kicsit önteltté tette — nem tűnt el arcáról. A lányok nagy érdeklődéssel figyelték ezt a két lábon járó „jókedvet", az egyik nevetve súgta barátnőjének: Ez a srác maga a boldogság. — Neked mindig ilyen jó a kedved? — Perszehogy, de most még annál is jobb! — válaszolt a fiú nevetve. — Áruld már el, hogy mitől vagy ilyen vidám. A fiú jelentőségteljesen végighordozta tekintetét a társaságon. — Apa lettem, lányom született. Az autóban csend lett. A kazetta is lejárt, a három utas megilletődve nézte az újdonsült apát. Az autó megállt a város egyik zajos parkolóján. A lányok megköszönték a fuvart, egymásra kacsintottak, majd az egyik odalépett a fiúhoz. Kihúzott a táskájából egy hatalmas kiflit, és odanyújtotta neki. — Ez a tiéd. A kislányodra meg vigyázz, légy jó apuci. SZÁZ ILDIKÓ ROSSZ ELÁRUSÍTÓ Nagy a zsivaj a játszótér egyik sarkában. Rövid és gyors terepszemlét tartva nyomban megállapítom: üzletesdit játszanak a gyerekek. Ott van Pötyi, Emese, Zsolti. Peti. Nagyban folyik a „vásárlás". A rögtönzött polcokon igen bőséges a választék. Lyukas homokozóvödörtől törött fésűig, szaloncukor papírtól narancshéjig, széndarabkáktól használt gyufaszálakig minden kapható. Emese egy rozzant kempingszéken trónol és blokkol. Szemmel láthatóan élvezi, hogy a pénztárosnő feladatkörét láthatja el. A „bolt" tele van vevőkkel, elárusítónökkel. Lakónegyedünk szinte valamennyi óvodáskorú csöpsége itt szorgoskodik. Észreveszem, hogy kissé távolabb a kis Bea csendben sirdogál. Odamegyek hozzá. — Hát neked mi bajod van? — kérdem halkan. — Kidobott az Emese... — szipogja, s kezefejével pergő könnyért törölgeti. — Miért? Nem fizettél? Bea nagy szemeket mereszt rám. — Nekem nem kellett fizetnem, én elárusítónő voltam ... — Hát akkor? — Tudod, Emese nemcsak pénztárosnő, hanem ő az üzletvezető is. Azt dob ki, akit akar... Utolsó szavai ismét zokogásba fúlnak. Odalépek Emeséhez. — Miért dobtad ki Beát? — kérdem óvatosan. Emese nem figyel rám, „számol". Megismétlem a kérdést. — Miért dobtam ki? Miért dobtam ki? — mondja Emese ingerülten. — Azért dobtam ki, mert Bea — rossz elárusító! — Rossz elárusító? — álmélkodom. — Igenis rossz — bólogat Emese. — Képzeld, ő minden vevőnek visszaköszönt ... SÁGI TÓTH TIBOR w Veres Péter mondását rejtvényünk fő soraiban olvashatják. Készítette: K. Gy. 32. számunk rejtvényének helyes megfejtése: Az igazság kegyetlen, de megszerethető, s szabaddá teszi azokat, akik szeretik. Sorsolással könyvet nyert: Szarka Anna, Királyrév (Králbv Brod), Iski Ibolya, Kisgéres (Maly Hores), Veres Jánosné, Nagykér (Michalovce), Hauser Kornélia, Szepsi (Moldava n/B.), Ágh Károlyné, Jóka (Jelka). (nŐ22)
