Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-08 / 37. szám
Egészségünk védelmében Gyermekkori halláshibák A hallásnak nagy jelentősége van az ember szellemi képességeinek fejlődésében. Hallás nélkül a gyermek nem tanul meg beszélni, nem tud a környezetével kommunikálni. A siket vagy erősen halláskárosult egyének szellemi fejlődése komolyan meg van zavarva, mivel nem képesek megérteni mások beszédét, sem információkat szerezni, amelyek a társadalomba való beilleszkedéshez szükségesek. Ha nem segítenénk ezeken a gyerekeken idejében — hallókészülékkel, szakszerű neveléssel —, akkor ez esetükben a szocializációs folyamat súlyosabb zavarához vezetne, mint a látáskárosultaknál. A legkomolyabb halláshibák azok, amelyek még a születés előtt, illetve szülés közben keletkeznek. Ide tartozik a veleszületett, örökletes siketség. a fejlődési rendellenességek, azok az agysérülések, amelyek a hosszú, komplikált szülések következményei. A gyerek életének első éveiben történő halláskárosulás is igen komoly lehet. Halláshiba keletkezhet, ha a fáról leeső gyermek fejsérülést szenved, autóbalesetek következtében stb., de némelyik fertőző betegség következményeként is (pl. tífusznál), agyhártyagyulladásnál). A szülök gyakran félnek, hogy gyermekük ismétlődő középfülgyulladása, vagy a dobhártya sérülése is siketséghez vezet, de ezek általában nem okoznak komolyabb halláskárosulást. Veszélyesebbek a közvetlenül a fül mellett szóló nagyon erős hangok (pl. detonáció, lövés) következtében fellépő sérülések. Ezekben az esetekben általában nagymértékű halláskárosulás lép fel, amelyet nehezen lehet gyógyítani. Szerencsére az ilyen esetek nagyon ritkák, A születés előtt vagy az első években keletkezett súlyos halláshibák legkomolyabb következménye a süketnémaság. Annál a gyermeknél, amelyik nem képes környezetének hangingereit észlelni, nem fejlődik ki a beszéd, néma marad. A süketnémaság leghatékonyabb megelőzése a halláshibák idejében történő felismerése. Ez nem mindig egyszerű, mert a megelőző orvosi vizsgálat során a hatodik-nyolcadik hónapban nem mindig lehet felismerni a halláshibát, és a szülök maguk sem akarják sokszor elhinni, hogy gyermekük hallássérült, s fölöslegesen halogatják az orvosi kivizsgálást, így nemegyszer elmulasztják a beszéd fejlődése szempontjából legfontosabb időszakban — vagyis az első és harmadik életév között — történő szakszerű foniátriai gondoskodást. Minden szülőnek azonnal közölnie kellene az orvossal, ha gyermekével kapcsolatban halláshibára gyanakszik. Tekintettel arra, hogy a súlyosan halláskárosult gyermeknek már kilenc-tizenkét hónapos korában hallókészüléket kell kapnia, a halláshibát fontos már csecsemőkorban felismerni. Legkönnyebben a szülök vehetik észre, hogy valami baj van gyermekük hallásával. Felfigyelnek pl. arra, hogy alvó gyermekük mellett beszélgethetnek bármilyen hangosan, az nem ébred fel. Vagy gyermeküket nevén szólítják, de ő csak akkor fordul feléjük, ha hozzáérnek, vagy látószögébe kerülnek. Ha a gyermek állandóan így viselkedik, erős a gyanú, hogy halláskárosult, ezért azonnal fel kell keresni a szakorvost, aki alapos kivizsgálás után meghatározza a gyógymódot. Ha gyermekünk otthoni hallásvizsgálatában nem akarunk csak arra támaszkodni, hogy a zajra nem ébred fel úgy, mint más, hasonló korú gyerek, pontosabb módot is választhatunk. Élete első hónapjaiban a gyermek a váratlan hangra szemének összehúzásával, pislogással, -sírással reagál. Kb. féléves korától kipróbálhatjuk hallását gyerekjátékok, sípoló gumiállatok stb. segítségével. A hangot finoman, kb. 50— 100cm-re a gyermek fülétől bocsássuk ki, legjobb, ha a gyermek háta mögül, hogy a reakciója — fejének a hang irányába történő fordítása — ne a vizuális inger hatására következzék be. Ha e játékok gyenge hangjára is reagál a gyermek, úgy, hogy odafordítja fejét, akkor majdnem bizonyosan állíthatjuk, hogy hallása kellőképpen fejlett. Ha ellenben bizonytalanok vagyunk az eredményt illetően, azonnal keressük fel a szakorvost. Dr. JÁN KANTA Nyer vagy veszít? Nyer vagy veszít az a gyerek, aki bármilyen okból egy évvel később kezdi meg az iskolát? Mikor érett a gyerek az iskolára ? Úgy valamikor hat-hét éves kora körül, a fogváltás kezdeti időszakában a gyereknek a külvilággal való kapcsolatában mélyreható változások következnek be. A kisgyerekkori izgatottabb, érzelemtelibb, sokszor indulatos, változékony figyelmű időszak után most egy nyugodtabb korszak következik, amikor a kisgyerek már szándékosan rá tudja irányítani a figyelmét a külvilág valamelyik tárgyára, jelenségére — és sokszor szinte makacsul meg is tapad annál, amit szemügyre vett, nem kalandozik el. Érdekelni kezdik a számok és a betűk — kérdezi és „rajzolja" őket. Keze ügyesedik, rajzain az emberfigurák, házak, fák mulatságosak — vagy félelmetesek, ijesztőek —, de mindenesetre jól felismerhetők. A világban egyre biztosabban tájékozódik — ha kell, egyedül vásárol —, pontosan tudja, hogy hol lakik, és azt is, hogy ki kinek a kije — jól ismeri a családi viszonylatokat. Egy-egy rövidebb mese sokszor mindenestől megragad emlékezetében, örömét leli az olyan játékokban is, amikhez már egy kis fejtörés kell — például az egyszerű kirakósjátékok —, és szívesen elbibelödik velük vagy építőkockáival. Mindez az érlelödés magától következik be. Kedvező környezetet lehet hozzá teremteni. De nem lehet siettetni. (Illetve: lehet — de az nem válik a gyerek javára.) A gyerek egyszerre csak olyanná válik hat-hét éves kora körül, hogy szüksége van a rendszeres, mindennapos foglalkozásra, foglalkoztatásra — amikor kielégítik érdeklődését, amikor választ kap kérdéseire, amikor megoldandó feladatokkal kerül szembe, és hamarosan megtudhatja, hogy jól oldotta-e meg azt, amivel olyan önfeledten bíbelődött egy ideig. A gyerek eddig játszott. Ez volt, ez kellett volna hogy legyen életének fö tevékenysége. Még most is, még ezután is sokat kell játszania — de nyugtalanul érzi, hogy már valami másra is szüksége van. Szüksége van, szüksége volna az iskolára. Azért van itt ez a volna, mert iskoláinkkal az a gond világszerte, hogy pillanatnyilag nem tudnak, vagy nem eléggé tudnak a gyerek spontán, magától megnyilatkozó tevékenységére, kíváncsiságára építeni, nem vagy csak nagyon kevés szerencsés osztályban tudnak élni a gyerek erőivel, tudják úgy kibontakoztatni ezeket az energiákat, hogy azok a gyereket tényleg közel vigyék a külvilág — és majdnem saját belső világa — megismeréséhez. Sokszor olyasmire is kényszerítjük a gyerekeket, amit pedig maguktól is csinálnának szívesen. Tanítók, tanárok, pszichológusok — és szülők és gyerekek persze — világszerte felismerték már, hogy valami nincs rendben az iskolában, és világszerte próbálnak ezen változtatni. Kitűnő tanárok — nagyszerű osztályok, nagyszerű iskolák világszerte találtak már új utakat, melyeken az iskolásgyerekeket a világ és az ember megismerése felé próbálják vezetni — de az iskola még nagyon lassan és csikorogva változik. Az a hat-hét éves gyerek, aki megérett már az iskolára — aki alig várja, hogy iskolába menjen, sokszor kerülhet olyan osztályba még, vagy olyan iskolai körülmények közé, melyek kedvét szegik, melyekben az iskola itt-ott még kicsit merev követelményei és a gyerek megismerő vágyai, tevékeny erői nem tudnak találkozni egymással. Ezt az ütközést még az érett gyerek is megsínyli, vagy nehezen vészeli át. Akit pedig éretlenül engedtek vagy „gyömöszöltek" be az első osztályba — bele is bukhat. Nyer vagy veszít, aki „egy évvel később" megy az iskolába? A felmérések szerint a gyerekek hat-hét éves koruk körül válnak iskolaéretté — do sokan közülük inkább csak hétéves korukban. Aki túl korán kerül be az iskolába, és ezért „rosszul indul", az azután tíz vagy tizenkét éven át, vagy még tovább hurcolhatja magával e rossz indulás terhét — végig rossz tanuló lehet, akinek nehezére esik még az is, hogy ezt a gyenge szintet elérje — holott lehet, hogy ugyanez a gyerek nagyon is jó tanuló volna, és könnyedén végezné iskoláit, ha egy évvel később íratták volna be. Gondoljuk meg: az augusztus-szeptemberoktóberben született gyerekek egy évvel vagy még többel is fiatalabbak osztálytársaiknál — vagy osztálytársaik egy részénél. És az egy év ilyenkor még nagyon sokat számit. Ilyenkor még nagy előny egy évvel öregebbnek — és nagy hátrány egy évvel fiatalabbnak lenni. Ha gyerekünk szeptemberben vagy még később született — ne próbáljuk az első osztályba bejuttatni. (Kivételes esetek persze itt is lehetnek.) Ha a gyerekünket egy évre még fel akarja menteni a mindennapi iskolába járás alól az orvos, a pszichológus vagy a pedagógus, mondván, hogy a gyerek még éretlen az iskolára — fogadjuk el. A gyerek nyer vele. V. T. (nőn)
