Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-04 / 32. szám

tH

Közép- és Dél-Amerika népeivel, és a nagy háborúellenes békegyűlést a Gorkij parkban, amelyet nagyszabású békemenet előzött meg. Ez június 26-án volt. ..Moszkva Napján”. Ezen a napon a küldöttségek szétszéledtek a moszkvai városkerületekben. A mi küldöttségünk és az Egyesült Államok nagy számú delegációja a szverdlovszki városkerületbe látogatott el. A programra igazán nem panaszkodhattunk: megnéztük a díszítőművészetek múzeumát, jártunk Obrazcov világhírű bábszínházában és a Szalut készruhagyárban, ahol divatbemutatón adtak ízelítőt az idei őszi és téli divatból.

Mint minden világtalálkozón, itt is az orosz, a német, az angol, a francia és a spanyol volt a „hivatalos” nyelv. Persze megtörtént, hogy megértettük egymást szavak nélkül is, hiszen a mosoly és a taglejtés mindenütt nemzetközi... Egyébként az ilyen „magánbeszélgetésekben” sok szó esett a gyerekekről, akikből szokatlanul sok volt itt a kongresszuson. Itt volt például a kétéves Milky Panamából, s amikor megkérdeztük a mamáját, hogy miért vállal munkát a nőmozgalomban, ő nagyon egyszerűen válaszolt. Milkyre mutatva közölte: a fiamért. A Madagaszkárról érkezett Augustína a négyéves Sarah-nak mutatta meg a világ tájait a fényképkiállításon. Erősen törve az angolt, igyekeztem velük szóba elegyedni, s jegyeztem is szorgalmasan, amit megértettem, míg nem a sötét bőrű kislány hozzám fordult, s hibátlan orosz nyelven „összegezte” beszélgetésünket. Kiderült, hogy ő itt, Moszkvában született, szülei a jövendő orvos és textilmérnök itt végezték tanulmányaikat, itt ismerkedtek meg és kötöttek házasságot. No. és itt van még a kis Henri, aki éppen a kongresszus napjaiban ünnepelte első születésnapját. A gratulációkat természetesen a mamája fogadta, Francesca, aki olasz tanítónő, a comisói béketábor lakója. Ő mondta: „Nézeteink különbözhetnek, de egyetlen egy anyának sem lehet közömbös, hogy milyen világban fog a gyermeke felnőni, s milyen sors vár rá.”

Mint ismeretes, a kongresszus kezdetén Mihail Gorbacsov mondott beszédet, a záróbeszédet pedig Robert Mugabe, Zimbabwe kormányfője, az el nem kötelezett országok soros elnöke, a kongresszus díszvendége mondta. A legnagyobb tisztelettel szólt a nőkről, többek között hangsúlyozta: egyetlen férfinak sem szabad megfeledkeznie róla, hogy nő hozta a világra, hogy a nő. az anya az, aki letörli a könnyeket, táplál és nevel, s mindemellett felelősséggel is tartozik az emberi faj fenntartásáért.

A kongresszuson vitatéma volt a feminizmus is, de a nők többsége akár nyilvános fórumokon, akár a közvetlen beszélgetésekben többszörösen is aláhúzta: a világ nem oszlik férfiakra és nőkre, hanem emberek élnek benne, olyanok, akiknek mindegy és olyanok, akiknek nem mindegy, milyen lesz a világ sorsa.

A kongresszus nem hozott határozatot, sem egyéb dokumentumokat nem hagyott jóvá. Csak Linda Matar, a libanoni nővédelmi liga elnöke olvasott föl a záróülésen jelentést a bizottságokban piegvitatott témákról.

A nők világkongresszusa után két napig tanácskozott a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség IX. kongreszszusa. A tagszervezetek képviselői értékelték a világtalálkozót és felvázolták azokat a feladatokat, amelyek a világszervezetre és tagszervezeteire a közeljövőben várnak.

Befejezésül el kell még mondanom, hogy a sok propagációs anyag között a leghatásosabb egy orosz plakát volt. Anyát ábrázolt s csak egyetlen kérdést: „Ha nem én 'meg te, akkor ki?” S talán ezért, ennek tudatában is fogtuk oly. sokszor egymás kezét, ezért énekeltünk oly sokszor együtt, átadva egymásnak erős hitünket, hogy ha akarjuk, mi meg tudjuk óvni az életet a pusztulástól.

ELENA TAPAJOVÁ Moszkva, 1987. június 23—28.