Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-19 / 4. szám

urnnpfttem

MURKteHN

(LÁTOGATÁS EGY HARMINCÉVES GIMNÁZIUMBAN)

Hogy ma melyik iskola vonzóbb és melyik kevésbé, az természetesen egyéni látásmód kérdése. Vannak szülők, akik az érettségivel végződő szakközépiskolára esküsznek, mondván, ott a papírhoz szakmát is szerez a gyerek, azaz kettős képesítést kap. Akadnak, akik azt állítják, ma annak van jövője, akinek biztos kenyérkereső szakma van a kezében, ahhoz pedig nem feltétlenül kell érettségi. S talán azok vannak a legkevesebben, akik a klasszikus műveltséget nyújtó érettségire ösztönzik gyermeküket, abban bízva, a továbbtanuláshoz a gimnázium nyújtja a legbiztosabb alapot. Hoy ma már nem jelent olyan rangot gimnazistának lenni, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt, az minden bizonnyal összefügg a műveltség igényének általános csökkenésével. Nem egy olyan érettségit adó szakközépiskolában jártam, ahol a diákok alig tudtak fogalmazni, ahol nemcsak az önálló gondolat volt ritka, de egy-egy beszélgetésben még a logikus gondolatmenet is. Akadtak, persze igényes, vagy is ritka tanáregyéniséggel a hátuk mögött a szürke átlagból céltudatos munkával kitörni akaró diákok, számuk azonban elenyésző. Tény, hogy a gimnáziumok arányának folyamatos csökkenése a speciális, mindenekelőtt szakmai irányú képzésre beállított szakközépiskolák javára, magával vonta a humán műveltség, a humán tárgyak kampányszerű visszaszorítását az iskolai oktatásban, aminek már évek óta tapasztalhatók a kedvezőtlen következményei. Talán ennek is köszönhető, hogy országos viszonylatban az utóbbi években újból megnőtt az érdeklődés a gimnáziumok iránt.

A Kelet-szlovákiai kerületben működő öt magyar tanítási nyelvű gimnázium közül a másik legnagyobb a kassai (Koáice). A második évfolyamot kivéve párhuzamos osztályai vannak, vagyis összesen hét tanár osztályfőnök is. A királyhelmeci (Král'ovsky Chlmec) gimnáziumnak nyolc, a nagykaposinak (Vefké Kapusany), a szepsinek (Moldava nad Bodvou) és a rozsnyóinak (Roznava) négy-négy. Összesen tehát huszonhét magyar gimnáziumi osztály van a kerületben, volt már jóval több is. Kassán egyetlen kivételével minden osztályban húsz alatti a létszám. Hogy a gimnázium diákjai közül hányán jutnak be majd felsőoktatási intézménybe, az megjósolhatatlan, tény viszont, hogy a tavalyi végzősöknek a 82 százaléka jelentkezett továbbtanulásra. A műszaki irányzatokon szinte valamennyien felvételt nyertek, az egyetemeken — érthetően — kevesebben. Nem csoda. Például: öten jelentkeztek orvosira, és amit valóban sikernek kell elkönyvelni, kettő be is jutott. A gimnáziumnak egyébként legfőbb előirányzott feladata, hogy diákjainak minimum 54 százalékát műszaki főisko Iára irányítsa.

— Ezt nézve nagyon jól jár, aki hozzánk jön tanulni — mondta Kopcsik Anna mate(nŐ4)

matikus —, hiszen a városunkban működő természettudományi egyetem feladatának tekinti a középiskolásokkal való törődést, olyan szakköröket szervez, ahová eljárhatnak a mi diákjaink is. Tőlünk nagyon sokan végeztek Prágában is, és volt diákjaim közül többen már középiskolai tanárok.

Egykori diákjuk, Balázs György most a Károly Egyetem matematika tanszékének hallgatója, de még gimnazista volt, amikor megosztott első díjat szerzett az európai matematikai olimpián. Mert azért voltak ebben a gimnáziumban nagyon jó matematikai osztályok. Köztük a legelső, amelyben az a Pituk Mihály végzett, aki most már a kandidátusi értekezésén dolgozik.

— Mintegy évtizede választottak ki minket a kerületi magyar gimnáziumok közül, hogy matematika osztályt nyissunk, s Pitukéké volt az első, amelybe az egész kerületből toborozhattunk diákokat — mondja Kopcsik

Anna. — Persze, a matematika sosem volt nagyon népszerű, most sem az. És a javulást a viszonyulás megváltoztatásában és nem az óraszámnövelésben látom, hiszen átlagban napi egy óra matematika van. De ezt már az alapfokon kellene elkezdeni. Tudja, olyan nagy a különbség az alapfokú és a gimnáziumi elvárások között, hogy ezt a szakadékot csak kevesen tudják igazán átugomi.

Kopcsik Anna egyébként elégedett a tanulókkal. Tizennyolc éve itt tanít, és nem lát különbséget az akkori meg a mostani diákság között. Igaz, vágyik egy jól felszerelt szaktanteremre, hogy alkalmazhassa a korszerű oktatási formákat, érdekesebbé, színesebbé tehesse az óráit, s azt is szeretné, ha egyéb iskolai teendőin kívül több ideje maradna a felkészülésre, lényegében azonban nem panaszkodott.

Igaz, kollégája. Diószegi Árpád fizikus sem, csupán azt fájlalta, hogy „ez egy olyan

kor, amelyben az aktívabbak vannak kevesen". Szerinte az iskola szellemi kisugárzása szétfut a városon, még sincs igazi nyoma. Mert ha többen tudnák, hogy például a kassai Új Nemzedék táncegyüttes, az országhatárokon túl is ismert Csermely kórus sok-sok tagja a gimnázium diákja, akkor másként néznének az iskolára, más lenne a rangja.

— Régi álmom, már a Szép Szóval is szerettem volna megcsinálni, hogy ezek a csoportok ne csak a Csemadok, hanem a Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csoportjaként is szerepeljenek, annak is vigyék jó hírét. Hát kell jobb reklám egy iskolának, mint hogy van egy országos hírű együttese? Valahogy ezt eddig nem tudtuk kihasználni. Kassa növekedése még mindig óriási, s nagyrészt Rozsnyó, Nagykapos, Királyhelmec környékéről verbuválódik az új lakoság. Tudják a szülők, hogy jó gimnázium vagyunk, de ha azt is tudnák, hogy vannak csoportjaink, amelyek a falukat járják, hogy terjesszék a szép szót, a kultúrát, bizonyára másként néznének ránk. Holott diákjaink nagyon aktívak, csak nem a mi nevünk alatt. Persze, az átlagosnál jóval több manapság a szürke diák, aki semmi egyebet nem tesz, csak iskolai kötelességeinek igyekszik eleget tenni. Úgy húsz évvel ezelőtt még elfogadható szinten volt a diákság szellemi érdeklődése, s bár ma is szép számmal akadnak ilyenek kiváltképp a tehetségesebbek, valahogy e passzív szürke átlag javára billen a mérleg Túl sok az olyan gyerek, akinél nem sikerű megállapítani, mi érdekli. Iskolánk ezért is lépett ebben az évben: kötelezővé tettük í szakköri munkának valamilyen formáját.

A gimnázium irodalmi színpada viszon önkéntes csoportosulás. Vezetője Pásztó II dikó, magyartanár, aki abban az évben érett ségizett itt, amikor Diószegi Árpád tanárkén idekerült.

— Ajaj, régen volt, szép volt — mondja í tanárnő. — Bizony, tizenhetedik évemet töl töm itt, s azóta annyi minden történt! Má van néhány magyar szakos kolléganőm, akii nálam érettségiztek. Most is van négy diá kunk a Komensky Egyetemen. A magya nyelv tanítása szempontjából valóban nag' eredménynek érzem, hogy sok magyar sza kos indult ebből az iskolából. Ami a mostan gyerekeket illeti: mindig volt, s most is vai egy kis csoport, amely átlagon felüli érdeklő déssel szemléli a dolgokat. Természete; hogy az iskolán kívüli történések rendkívü módon befolyásolják éreklödésük irányultsá gát. Ma már nyílt titok, hogy a csehszlováki; magyar irodalomnak az 1980-as évek lege lejéig volt egy nagy felfutása, és ha hiszi, h nem, akkor az érdeklődés is megnőtt, am onnan is tudok, hogy én vagyok a gimnáz umi könyvtár vezetője. És a könyvtárunk ji felszerelt, az utóbbi tíz évben három és f ezerre növeltük köteteink számát, s ez mi magáért beszél, akárcsak az, hogy a diáké előszeretettel kölcsönöznek, s olvasni nemzetiségi irodalmat. Kényesek és büszke anyanyelvűkre.

— És járnak vers- és prózamondó versi nyekre, sok sikert aratnak a „Szép magy beszéd" elnevezésű vetélkedőben, a Pusk Emlékversenyen, valamint az irodalmi és te ténelmi vetélkedőkben — mondja Rái Gusztáv, a gimnázium igazgatója. — Nini olyan év, hogy ne küldenénk valakit a Jók Napokra. Sajnos, tornatermünk az nincse az órákat többnyire az udvaron tartjuk, mert a kollégáim bizonyára elmondták, ho szép sikereket érünk el az olimpiákon hozzá kell tennem, a sportban éppen objektív akadályok miatt kénytelenek v gyünk, hogy úgy mondjam, mellőzni a siker két. Jó iskola ez, megélt harminc évéért cs