Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-30 / 27. szám
Az idei Duna Menti Tavasz a 12. volt. Június legelső hetében zajlott, rendhagyó módon ezúttal nem csupán Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), hanem a járás három másik helységében is, Nagymegyeren (Calovo), Somorján (Samorín) és Gabcíkovóban. A gyermekfesztivál nagy sikere volt a Fürge Irka — a fesztivál híradója —, amely mind a négy helyszínre követte a versenyzőket, és naponta friss hírekben, tudósításokban számolt be az eseményekről, eredményekről. Az Irka örömmel dicsért, zsűrit, vendégeket, rendezőket kérdezett sorra, és élesen bírált is olykor-olykor. Hogy a fesztivál hangulatát — utólag bár — némiképp felidézhessük, a Fürge Irkából készítettünk válogatást: „Vannak már jelei, hogy a bartóki felhívás — Csak tiszta forrásból! — tájainkon is talál követőkre. Számuk — ha irodalmunk és színházi kultúránk korszerű népiessége szépen harmonizál egymással —, reméljük, a jövőben tovább gyarapodik majd, s hogy a gyarapodás egyik fóruma, a Duna Menti Tavasz valamennyi résztvevője magáévá teszi szellemét." (Zalabai Zsigmond) „A mai nap szinte pontos keresztmetszetét adta a mozgalomnak. Az egyik oldalon olyan produkciókat láttunk, amelyek a gyerekek korosztályának sajátosságait figyelembe véve kreativitásra törekedtek, a másik oldalon láttunk olyan produkciót is, amely a mozgalomban évtizedek óta fölgyülemlett hibákat tükrözte.” (Kmeczkó Mihály) „ Valóban okosabb lenne több zsűrivel dolgozni, de gyötrelmesen nehéz ma zsűrit összeállítani. A nemzetiségi kultúránkban tevékenykedő hivatásosok nemhogy húzódoznak ettől a munkától, de olykor magától a mozgalomtól is." (Molnár László) „A bábfesztivál első napja is mutatja, képzőművészetileg még nagyobb gondot kellene fordítani a bábuk és a díszletek kivitelezésére. Ez a fogyatékosság annak rovására is írható, hogy a rendezők nem keresik a kapcsolatot a képzőművészekkel, illetve a környezetükben élő és a vizuális esztétikához értőbb emberekkel." (Dr. Szőke István) A Tábortűz rajzversenye és jelenléte a fesztiválon: ,,A Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház kiállítótermében az érdeklődők a fesztivál idején megtekinthették a nehezen kapható pionírlap (ti. a Tábortűz) rajzversenyén díjazott és helyezést elért munkákat... A legnagyobb számban, s talán a legtartalmasabb anyaggal a komáromi (Kom ár no) alapiskolások képviseltették magukat, de gyönyörködhettünk a stúrovói és a farnadi (Farná) tanulók rajzaiban is." (mészáros) „Öröm volt tegnap Somorján lenni. Szárnyalt a dal, csörgött a napfény, szólt a zene és csak ropták kitartóan a táncot úgy kilenctől tíz óráig a lányok és fiúk. Táncház is kerekedett a művelődési ház előtti téren, egyre dagadóbb körben táncoltak (nemcsak) a fesztivál résztvevői, és úgy sugárzott róluk a jókedv, a derű, mintha valami láthatatlan égi mannát terített volna rájuk a napfény. (nagyvendégi) „És mégis mindig akadnak TANÍTÓK, így, csupa nagybetűvel írva, akik vállalják a többletmunkát. És zömük bizonyára nem azért, hogy jó pontokat szerezzen, ami egyébiránt sok helyt még ma is mosolyra indító elképzelés, merthogy az efféle iskolán kívüli tevékenységet inkább bohóckodásnak tekintik, lenézik, ahelyett, hogy megbecsülnék. Más szakköri foglalkozás eredményei többet nyomnak a latban a felsőbb szervek körében is, jóllehet az utóbbi években történt már némi előrehaladás, szemléletváltozás e téren is. Vállalják ezt a munkát a Tanítók, hivatásuk részének tekintve, emberi, erkölcsi, pedagógiai céloktól vezérelve." (Bodnár Gyula) És végül a győztesek — nagyon tömörített — listája! Versmondás I. kategória: Pongó Szilvia, Kistárkány (Maié Trakany) II. kategória: Racska Gábor, Köbölkút (Gbelce) III. kategória: Hlédik Lívia, Vágsellye (Sala) Prózamondás I. kategória: Erdélyi Adrianna, Vaján (Vojany) II. kategória: Auxt Erika, Rimaszombat (Rimavská Sobota) III. kategória: Stubendek Katalin, Komárom (Komárno) A színjátszó együtteseknél a lévai (Levice) Dömdödöm, a kisszínpadok versenyében a szepsi (Moldava nad bodvou) Bódvácska, a bábjátszóknál pedig a marcelházi (Marcelová) Prücsök vitte el a nagydíjat. Felvételeink a stúrovói Csángáló és a rozsnyói (Roznava) Mandikó színjátszó együttes előadásain készültek. KÖNÖZSI ISTVÁN felvételi (nő 16)