Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-16 / 25. szám

• • •

/

Streda) lakótelepi lakásának könyvespolcán megtalálhatók a legjelesebb kortárs alkotók művei, a falakon és egy rajzmappában pedig egy igazi magángyűjtemény — közülük ötöt mutatunk be olvasóinknak —, Szabó Gyula alkotásaiból. Mert mindenkit, aki képzőművészetünkben értéket teremt, tisztel és becsül, mindenekelőtt azonban Szabó Gyulát. Hogy miért, arról halljuk őt magát!

Rákóczi Lajos, a Sósszigeti (Solary) Növénynemesítő Állomás nemesítöje nemcsak munkája révén, de művészetszeretetéröl is ismert. Amellett, hogy munkatársaival több nagyhozamú búzafajtát nemesítettek ki (Solaris, Istra, Danúbia, Ágra), vagy olyan zamatos dinnyéket, mint a Solartúr, Oranz, Melko, Lajko, mind a szépirodalomban, mind a művészetekben megőrizte fiatalos érdeklődését. Dunaszerdahelyi (Dunajská

„1945 augusztusában kerültem Veneny Lajos növénynemesftőhöz a Kottához közeli Lapospusztára. Veneny Lajos növénynemesítő Szabó Gyula első és sírig tartó barátja és mecénása volt igazi műgyűjtő és művészpártoló, akinek már akkor több mint száz képe volt Szabó Gyulától. Mégsem csak a mecénási viszony fűzte őt Szabó Gyulához, hanem az a páratlan barátság is. amelynek kezdete a húszas évek közepére tehető. Úgy éltünk Lapospusztán, majd Anyalán, ahová a háború miatt Kétyről (Kvetná) kellett átköltöznie a Venenyféte növénynemesítő állomásnak, mint valami remeték. Kettecskén. Veneny Lajos volt a tudós, én a diák. s mert 6 mindvégig nőtlen maradt, természetesen a háztartás gondjai is az én vállamon nyugodtak. Mivel szinte állandóan együtt voltunk, nagyon közvetlen kapcsolat alakult ki köztünk, amelyet az estéli beszélgetések csak mélyítettek. Persze, nemcsak esténként munka közben is szaporán emlegette Szabó Gyulát, mint minden idők egyik legnagyobb képzőművészét Már abból is következtethettem. mit jelentett számára ez a barátság, hogy mesélhetett bármiről, mondandóját mindig Szabó Gyulával fejezte be. Természetes hát hogy már jóval személyes találkozásunk előtt kialakult bennem egy Szabó Gyula-kép. amely egyre jobban izgatta a fantáziámat Milyen is az az ember, akiről a főnököm annyit mesél? Aztán 1947-ben hosszabb időre meghívta őt Anyaiéra, s én személyesen is megismerhettem a híres jóbarátot, növénynemesítő állomásunk legújabb helyén. Ott-tartózkodásának mintegy két hónapja alatt meggyőződhettem arról, hogy mindaz, amit Veneny Lajos mondott róla, igaz. Nehéz arról beszélni, mit adott számomra Szabó Gyula anyalai jelenléte, mit is jelentettek azok az esték, amelyeken felolvasta verseit, és a főnökömmel a művészetekről, az élet lényegi kérdéseiről beszélgettek. Akkor én tizennyolc éves kölyök voltam. A művészetről legfeljebb azt tanultam, hogy szép az. ami érdek nélkül tetszik, és ismertem néhány műalkotást. Nagyon megdöbbentettek Szabó Gyula képei. Ugyanis alig illettek abba a konvencióba, amit én az iskolában és oNasmányaim révén a művészetről kialakítottam, befogadásuk viszont, éppen főnökömnek köszönhetően, mégsem volt nehéz. Emlékszem, amikor a főnököm először mutatott nekem Szabó Gyula-képet, rácsodálkoztam: mitől olyan jó ez? Sajnos, a több mint

száz Szabó Gyula képéből rengeteg elpusztult a front alatt néhány azonban szerencsére megmaradt. Mindmáig őrzöm a „Kis falu" címűt, amelynek szilánktalálat érte a rámáját, de nemcsak emiatt érdekes. A hátára ezt írta Szabó Gyula: „A párizsi utam előtt készült utolsó képem. Veneny úr birtokában. 1937. V. 9." Mivel Párizsban bejárt a Julien Akadémiára, ez a festmény Szabó Gyula utolsó ..amatőr" alkotásának is minősíthető. Néhány évvel halála előtt a főnököm ajándékozta nekem. De térjek viszsza Szabó Gyula anyalai tartózkodásaihoz. amelyeken a hires biblikus olajképeit és akvarelljeit festette. Hazautazása előtt nekem ajándékozta a „Kiűzés" című festményvázlatát, amely annak köszönheti létrejöttét, hogy Szabó Gyula rendkívül precíz ember volt. s mint ilyen, csomagolás előtt alaposan kitisztította, kifestette ecsetjeiből a még bennük levő festéket. Ebbéli tevékenysége közben a sötétre alapozott vászonra fölskiccelte

az első emberpárt a tüzes pallost tartó angyallal, amit aztán nekem adott, s megkért válasszak egy akvareHt is. Zavarban voltam, de azért választottam, s a hátlapjára ezt írta: „Rákóczi Lajkónak barátsággal a jó kenyérért". Mert. mint már említettem, az én gondjaimra volt bízva a konyha s vele a kenyérsütés is. aminek később, a búzatechnológiában jó hasznát vettem. Később még Losoncra (Luőenec) is kellett kenyeret küldenem utána. A dedikálásban leírt „barát-