Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-09 / 24. szám
JIRINA BOHDALOVÁVAL: A gyerekekkel lehet a legnagyobb örömöket átélni | A HUMORRÓL A NEVETÉSRŐL... Jómagam a hatvanas évek elején, gyermekként jegyeztem meg a nevét. Akkoriban a Csehszlovák televízió öt-hatperces filmeket készített népszerű slágerekről, s közülük leggyakrabban talán a „Tegnap vasárnap volt" címűt sugározta, amelyet Jifina Bohdalová énekelt. Énekelt? Előadott! Vasalás és teregetés közben az előző nap szerelmetes élményeit sóvárogta vissza melengető emberséggel. Mondhatnám, részvétkeltő kisember seggel, hiszen én semmi mást nem kívánhattam neki, hogy mielőbb elérkezzen a következő randevú ideje. Föltehetően ez a köznapi emberrel való azonosulási képessége, ez az alkatából fakadó részvétkeltő tűz az egyik okozója annak, hogy Jifina Bohdalová érdemes művészt, a prágai Vinohrady Színház tagját valamennyi korosztály szereti. Szolidárisak vele, mint ő is a nézővel. A mesét élvező gyermeknek ugyanúgy „cinkosa", mint a bonyolult ellentmondásokat feltáró, emberi gyengéinket leleplező filmet, tévéjátékot, színdarabot néző felnőttnek. Közkedveltségének igazi forrása azonban az a mélyről fakadó humor, szinte örökös derű, amely körbelengi, az a tulajdonsága, hogy néha a legdrámaibb és legváratlanabb helyzetekben fakasztja mosolyra a nézőt. Ezért aztán inkább törvényszerű, mintsem véletlen, hogy a nevetést lételemüknek, gyógyírüknek érző, a szatírában és a groteszkben, a haéeki, hrabali, menzeli világban otthon levő csehek szemében ő az egyik legnépszerűbb nemzeti színésznő. Ezért is beszélgettünk vele mindenekelőtt a humorról és a nevetésről. Á népszerűség egyik fokmérője a foglalkoztatottság. Nos, színésznőnket nemcsak anyaszínházánái foglalkoztatják előszeretettel, de egyéb színpadokon, a rádióban, a tévében, szinkronban és természetesen a filmgyárban is. És a rendezők zöme szeret dolgozni vele. mert elég neki egy rövid instrukció, s ő máris tudja, mit akarnak tőle. És nemcsak tudja, de ahogy a szakmában mondják: hozza is. — Mit jelent Önnek a nevetés ? — Ugyanazt, amit minden jó humorérzékü embernek. A nevetés egy, az emberi testben és lélekben lejátszódó bonyolult folyamat végeredménye, amelyhez, „állítólag", testünkből bizonyos nedvek szabadulnak fel, valamiféle szaftok, amit szaknyelven humornak nevezünk, és ilyenkor az ember mindenféle képeket vág. különféle grimaszokba gyűri az arcát. Röviden és pontosan: nevet. Nevet, ha van min nevetnie, ha megjelenik előtte a nevetés tárgya, ha kiteljesedik a humor. Tehát a nevetés számomra azt jelenti, hogy éppen jelen voltam ott, ahol a humor megtörtént. És ilyen helyzetekben én boldogságban úszom. Mert ilyenkor biztos, hogy a humorral egyetemben valaki olyan is jelen van, aki ötletes, és nekünk, színésznőknek, mi lenne a legnagyobb lehetőségünk, mintsem hogy valaki ötletesnek a gondolatait tolmácsoljuk ... A nevetés tehát röviden azt jelenti számomra, hogy éppen jól érzem magam. — Miért nem szabad, miért nem lehet humor nélkül élni? — Mert a humor nélküli élet egyetlen nagy kínszenvedés lenne, siralomvölgy, pusztaság. És magától a szomorúságtól szép lassan kihalna az emberiség. Igen: humor, tréfa, zri, kópéság, móka, vicc nélkül lehetetlen élni. Mégha igaz is, hogy léteznek humorérzék nélküli emberek, akik mintha ennek az ellenkezőjét bizonyítanák, csakhogy azok paprikásak, túl érzékenyek, vicsorgók. Többet ártanak, mint használnak. Szerencsére, nincsenek többségben ... Szerencsére, belőlünk van több, akik egy kis tréfáért a világ végére is elmennénk. — Mit kedvet jobban, a groteszket vagy az iróniát? Az Önre jellemző groteszk hangvételből származtak már kellemetlenségei? — Igen, inkább a groteszket szeretem. Őszintébb. A néma groteszknél, azoknál a gyönyörű tortaháborúknál, azoknál a fantasztikus üldözéseknél ordítok a kacagástól. Számomra az irónia a felsőbbrendűségtől beképzeltségtől ostobaságtól bűzlik. Nem, számomra az irónia nem az igazi. Kényes vagyok az ironikus árnyalatokra. Néha kirobbanok, amikor rossz szándékú ironizálással találkozom, és a beképzelt iróniával pedig képes lennék ökölre menni. A groteszk? Az igen! Az senkit nem bánt, miközben leleplezi gyengéinket. — Ön olyan színésznő, akin általában nevetnek az emberek. Miért játszik ritkábban tragikus szerepeket? És egyáltalán: milyen figurákat alakit a legszívesebben ? NAGY LÁSZLÓ felvétele — Kérdése kissé azután fogalmazódott. Mert isten őrizz: csak nem rajtam nevetnek az emberek?! Természetesen örülök annak, ha azon nevetnek, amit a szövegkönyv és a tudásom, a tapasztalataim jóvoltából életre keltek. A publikum nevetése balzsam a telkemre... És játszom olyan figurákat is, melyek nem színtisztán komikusak, játszom szerepeket, amelyeknek vidám a héja, de komoly magva van. Színésznőként a tragikomikus szerepekben érzem magam a legotthonosabban. Olvasói bizonyára szeretnék tudni, melyek ezek a szerepek. Anyaszínházamban az utóbbi időben Klára szerepe a Ház az égbolton, és Josefina alakja a Főpróba című darabokban. Mindkét szerepet nekem irta az egyik legnevesebb drámaírónk, Jifí Hubaő. És egyik előadásban sincs hiány sem a nevetés, sem az igazi meghatottság fakasztotta könnyekből. Gyönyörű darabok ezek és gyönyörű szerepek. — Néha nem fárasztja a humor? — Ugyan már, menjen! Hogyan fárasztana?! Hát abból állandóan kevés van, a humor hiánycikk. Kevés a jó szerző, akik igazán jót s jól imának a komikus színész számára, akikből viszont, micsoda paradoxon, a földnek ezen a részén van éppen elegendő. A jókból, természetesen. — Ön egyike a legfoglalkoztatottabb cseh színésznőknek. Jut ideje saját magára ? — Nem jut. És egyébként is, önmagámtól megőrülök. Oe néha ezt is tudatosan csinálom és lényegében véve, ezt is örömmel. — Amikor egyedül van, milyennek tátja önmagát? — Ha egyedül vagyok, csöndben vagyok. Egyelőre még nem beszélgetek magammal, különben elég locsogó vagyok. Amikor egyedüllétbe szorulok, mérhetetlenül sok munkát találok magamnak, ezért aztán igyekszem hasznosan megszervezni az időmet. Ügy, hogy jusson idő a lányomra és a kisunokámra, a könyvekre, a kézimunkára, a kertecskére, na és a barátaimra. Az egészen egyszerű, mindennapi dolgokra. — Vannak a színészek között barátai, vagy máshol keresi őket? — A színészek és, hogy is mondjam, a civilek között is vannak barátaim. De nincs belőlük valami sok. Nekem ugyanis állandóan kevés az időm, az igazi barátság pedig időigényes. Sok barátságom éppen e rettenetes időszüke miatt szűnt meg létezni. Ám ennek ellenére, néhány megmaradt. Vigyázok is rájuk... Tisztelem a jó, megbízható barátot, s úgy viszonyulok hozzá, ahogy Shakespeare Poloniusától megtanultam: „Kémlelve rostáld meg barátaidat, (Aztán szorítsd telkedhez érckapoccsal". Ezzel a személyi érckapoccsal állandóan magamnál, magamba tartok néhány barátot. Hogy mit jelent számomra ennek a néhánynak a barátsága? Biztonságot abban a vonatkozásban is, hogy nemcsak nevetni, sími is tudunk együtt. — Önnek, mint rendkívüli elfoglalt színésznőnek, mi a véleménye az anyaságról a szülői szerepkörről? — Nézze, ha már elérte az élet legnagyobb boldogságát, vagyis szülő lett, függetlenül attól, hogy estéről estére rohan a színházba, nem fog sokat gondolkozni azon, hogy mi a véleménye erről a kérdésről. Egyszerűen fölneveli a gyereket miközben igyekszik jó, megbízható, őszinte emberré formálni. Örül vele és kínlódik vele. és nem töpreng ilyen kérdések fölött. Nézze, én fölneveltem egy lányt egyetlen lányomat. Egyszerre volt öröm és gond. aggódás és szolidaritás, minden jó s kevésbé jó, de ma már újabb boldogság ért. Boldogít gyönyörű kisunokám, Marek. Ha valami mégis zavar vagy bánt, hát a tény, hogy nem volt több gyermekem. Már csak azért is, mert a gyerekkel lehet a legnagyobb örömöket átélni. — Köszönöm p beszélgetést. SZIGETI LÁSZLÓ (nő 17)
