Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-02 / 23. szám

A szőlő kötözése most már mindé nütt időszerű. Ezzel segítjük a szőlő hajtásainak a fény felé növekedését, másrészt megakadályozzuk a szél­­károkat, s jelentősen csökken a pe­­ronoszpóra veszélye is. Úgy rendez­zük el a hajtásokat és a leveleket, hogy minden levél a fény felé álljon. Karós szőlőben a hajtásokat lazán karoljuk át és szorítás nélkül kössük a támasztékhoz. Magasművelésben igazítsuk az ikerhuzalok közé a haj­tásokat, vagy vigyázva a dróthoz kössük őket. Jól hasznosíthatjuk erre a használt fólia zacskókat, ki­ürült műtrágyás zsákokat is, ha csí­kokra vágjuk. Előnyük, hogy rugal­masak, nem vágnak bele a vesszőkbe és nem kerülnek pénzbe. Fejezzük be a hajtásválogatást, mert a nagyobb hajtások eltávolítá­sával már feleslegesen nagy táp­anyagveszteséget okozunk. Az új ül­­tetésű szőlő védőkupacait a kapá­láskor bontsuk szét és alaposan ön­tözzük be a tőkéket. A hegyvidéki szőlőkben az esők következtében megrongálódott vízlevezetőket, csa­tornákat, megsérült teraszokat hoz­zuk rendbe. Különösen a fiatal szőlőket per­metezzük nagy gonddal. A fürtvirág­­zat megnyúlásának idején meg kell ismételnünk a fő károsítok elleni vé­dekezést. A kombinált hatású per­medébe peronoszpóra. valamint or­­bánc, lisztharmat és a szőlömoly­­hernyók ellen hatásos készítményt tegyünk. A sorközöket tartsuk gyom­mentesen. Ez a cserebogarak rajzá­sának évében a pajorkártétel mege­lőzése érdekében is fontos. Ilyenkor lehetőleg mechanikai gyomirtást vé­gezzünk. mert a talajmunkával a to­jások és a kis pajorok nagy részét elpusztíthatjuk. Gyümölcsöskertünkben az almát, a körtét, a birset, a naspolyát, a köszmétét, a ribiszkét, a málnát, a cseresznyét okvetlenül védenünk kell a kaliforniai pajzstetű lárvái el­len. A készítményeink közül erre megfelel az Arboror M és a Nitrosa 50. min tartalma miatt is értékes. Ne kényszeresük a gyermeket, hogy olyan ételeket megegyen, melyek nem izlenek neki. Inkább fantáziánkra támaszkodva próbál­kozzunk újfajta ételekkel. A húst kínáljuk fasírozott formájában, ha­lat könnyű felfújt ban, a zöldséget áttörve, levesben, a reszelt sajtot púrében, levesben stb. Készítsünk vegyes salátákat, pl. uborkából, rizsből, retekből, paradicsomból, keménytojásból, sajtból, szardíni­ából. Hogy a gyermek jól és szívesen A rossz étvágyú gyermek ***** A gyermek leggyakoribb táplálkozási problémája az étvágytalanság. A szúlök panaszkodnak, kétségbeeset­ten kényszerítik gyermeküket az evésre. Minden étke­zés valóságos küzdelem, erőpróba, türelemjáték. Naponta fordulnak az aggódó édesanyák tanácsért a gyermekorvoshoz. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a „rosz­­szul evő" óvodás és iskolás gyermekek többsége egész­séges. Ne erőszakoskodjunk, ne panaszkodjunk, hanem tö­rődjünk a gyermek étkezésével. Biztosítsuk számára azokat az életkörülményeket, amelyek mellett jól fejlő­dik. El kell érni. hogy elfogyassza azt a táplálékot, amely ehhez szükséges, vagyis a fehérje-, vitamin- és a kalciumtartalmú ételeket: — naponta egyen zöldségfélét, ezenkívül húst. halat vagy tojást, — gyümölcsöt, salátákat, reszelt zöldséget. — tejet, illetve tejtermékeket, ha nem szívesen issza a tejet. Naponta legalább egy órát töltsön a gyemnek friss levegőn, utána biztosan jobb étvággyal ül az asztalhoz. Fél órával az étkezés előtt itassunk vele étvágy­gerjesztő friss gyümölcslevet, amely magas C-vita­— tartsuk be pontosan az ét­kezési időpontokat. — ne egyék étkezés előtt cso­koládét cukorkát, ne igyon édes szörpöket, — fordítsunk nagyobb gondot az étel díszítésére, és ne tegyünk nagy adagot a gyermek tányérjá­ra. — terítsük meg szépen az asztalt minden étkezésnél, teremtsünk nyugodt, családias légkört. A legfontosabb: soha, semmi­lyen körülmények között ne eről­tessük az evést! Ne fenyegessük őt és ne kiabáljunk a gyermekkel!-u-Indiában fedezték fel és ma már Eu­rópa déli részein is termesztett 3—5 m magas fa, mely egész évben hozza terméseit. A termés héja megszáritva használható. így főleg az édes- és likőr­iparban használják. Odahaza legjobb friss állapotban tartani, hogy ízesítésre mindig kéznél legyen. A friss, megmo­sott terméseket úgy hámozzuk meg, hogy fehér belső részétől mentes le­gyen, mivel ez keserű és a citrom héját élvezhetetlenné tenné. Citrom Rendkívül ízletessé tehetjük egyes salátákat azzal, ha citromlével ízesítjük. Megreszelve dió-, máktöltelékbe, fü­­szertésztákba, túrótöltelékbe használ­juk. A citrom héja vagy leve felhasznál­ható még gyümölcslevesek, kompótok. turmixok, puncsok, szószok, hidegtálak stb. ízesítésére. A citromnak emésztésserkentő és gyomorerősítő hatása is van. Meghűlé­ses esetben többször kúra-szerűen fo­gyasztva: fél citrom leve. ugyanannyi forró vízzel, mézzel vagy cukorral elke­verve nagyon jó szolgálatot tesz. Az idős emberek orvoslása, gyógyítása nem könnyű feladat, hiszen más a betegség lefolyása, más a szervezet reakciója, hajlama a gyógyulásra. Kisebb az ellenállása, megvál­tozott szerveik működése, teherbírása. Meg­változott a lelki beáHitottsága is és tűrése a gyógymódokkal és orvosságokkal szemben. A helyes kórísmeret elsőrendű fontosságú. Az élet kezdete és vége rokon vonású: a csecsemő, kisgyerek és az idős ember bizo­nyos vonatkozásban hasonlítanak egymásra. Egyes betegségekben igen nagy a vizleadás. az ásványi sók és egyéb anyagok vesztesége, amit pótolni kell. Ártalmatlanoknak látszó bajokban súlyo­sak a következmények és fordítva. Más és más a gyógyszerek adagolása, tűrése, keve­sebbet lehet számítani a szervezet ellenállá­sának segítségére. A gyógyszerekre vonatko-Citrom leves 2 húsleveskockát feloldunk 1 liter forró vízben és belefőzünk egy marék rizst, amíg a rizs megpuhul, 2 tojássár­gáját habosra keverünk 1 citrom (evé­vel, sóval, törött borssal ízesítjük és tányérokra osztva, állandó kevergetés mellett rászűrjük a forró levest. Feketekávé citrommal Fejfájásnál és másnapos közérzetnél igen jó hatást vált ki. ha erős feketeká­véhoz hozzáöntjük 1 citrom levét és mézzel édesítjük. Citromkoktél 1 citrom reszelt héját, három citrom levét, 4 dl vízzel vegyítünk, majd leszűr­jük és elkeverjük 4 evőkanál mézzel és fél liter 30 százalékos almavodkával. zólag pedig az egyikből kevesebbet kell adni. a másikból többet a rendes adagnál. Egysze­rű folyamat esetében is mindig az egész szervezet állapotát kell figyelembe venni, mert a kisebb leépülést is nehezebb rendbe hozni. Betegségek idős korban Nagy a különbség természetesen abban is, hogy milyen állapotban van a beteg. Az újabb vizsgálati módszereknek éppen az a jelentősége, hogy betekintést engednek az egész szervezet teljesítő képességébe. Ez fontos, mert a biológiai kor a fontos, és nem az évek számítanak. Egy jó szervezetű idős ember többet bír, mint egy elhasznált fiatal. Ma már számtalan gyógyszer van, előre haladt az orvostudomány, és az emberi szer­vezet finom szerkezetét is egyre inkább megismerjük. Igaz persze az is, hogy az élet véges, a betegségek sora pedig végtelen. De el kell és el is lehet jórészüket kerülni. Megvannak a lehetőségek, hogy védjük az egészségünket, s ezt már fiatal korban el kell kezdeni, mert a legfontosabb a megelőzés. Idős korban igencsak oda kell figyelni a megváltozott életkörülményekre s aszerint élni.

Next

/
Thumbnails
Contents