Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-02 / 23. szám
KUCKÓ MÉSZÖLY MIKLÓS A b ánat medve Volt egyszer egy medve, sose volt jókedve. Dirmegett-dörmögött, mintha semmi másra nem lett volna oka, csak búslakodásra. Ha mézet nyalogatott, nem volt elég édes. Ha a nap kisütött, nem volt elég fényes. Még az odúját is szűknek találta, kint aludt inkább egy bokor aljában. Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve — s akkor meg emiatt dörmögött őkelme. Egy szép napon aztán maga is megunta, hogy mind csak szomorkodik, mint egy viseltes bunda. Elhatározta hát azon minutába, hogy megy, s megtekinti: mi van a világba. Mikor a rengeteg szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott. — Hová? Hová?! — mordult reá. S a lepke mondta: — Messzire. Nap süti a réteket. Oda megyek. Ég veled! Nagyot nézett a medve. Mindjárt jobb lett a kedve. — Rétre menni jó lehet. Menjünk együtt, mék veled. De a lepke szót se szólt, rippem-röppöm elrepült. Mit tehetett medve koma, egymagában elindula. Hát amint ment, mendegélt, dimbes-dombos réthez ért. Nyílt a réten annyi virág, mint erdőn a leveles ág. „No — gondolta —, itt megállók, szedek egy csokor virágot!" S neki is látott nyomban, nem gyorsan, csak medve módra. Egyszerre azonban a szemét mereszti: valami hegyeset lát a fű közt meredezni! — Hát ez meg miféle? — szól megrökönyödve. — Tán kóró? Majd elbánok vele! Semmi szükség az ilyen semmirekellőre, az ilyen csúfságra ... S azzal odacammog, hogy tövestül kirántsa. De uramfia! A kóró mekegni kezd, s fölugrik egy kecske! Szegénynek a szarvát törte le a medve ... — Ó, te golyhó, nem vagyok én kóró! Hát nem látsz? Vagy elment az eszed? Fél szarvval sétáljak most? Világcsúfja legyek? — támadt rá dühösen, s fújt bőszen a kecske. A medve meg csak állt; hej, beborult a kedve. — Én szerencsétlen, minek is születtem ? — sóhajtott nagyot. — Mindig csak baj lesz abból, ha jót akarok. Nesze, itt a szarvad. Ha tudnám, visszaragasztanám. Ha meghalok egyszer, neked adom a bundám ... x Azzal fülét megvakarta, orrát megdörzsölte — és máris kicsordult a könnye. A kecske észrevette. — Ne sírj, no! — mekegte, és leszegte a fejét. Szörnyen megsajnálta a szomorú medvét. — Szép szarvacska volt, igaz.. . Nem girbe, nem görbe. De ha sírsz-rísz folyton, a másikat én töröm le. Gyere inkább, nyújtsd a mancsod, kössünk igaz barátságot. Megörült nagyon a mackó: — Köszönöm, hogy nem haragszó ... S mivel más nem jutott eszébe, egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe. Aztán összeölelkeztek, de úgy ám, hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje búbján. S mikor hazament, csodálkozva látta, hogy semmi oka a búslakodásra: a mézecske édes, a napocska fényes, s — micsoda csuda — nem szűk az odúja! 1 ' i (nő 16) óvodások a módszertani központtól. Ezek a legegyszerűbb bábfajták, amelyek színpadra, paraván mögé ugyan még nem alkalmasak, de az óvodai foglalkozásokon a legkiválóbb eszközök arra, hogy a tanító nénit munkájában, a kisgyermeket vágyai, rejtett szorongásai, bizonytalanságai kifejezésében és legyőzésében segítsék. S ezek jelentik az első lépcsőt a bábszínpadok, a paraván felé. Nos, a szarvai (Rohovce) óvodában paraván még ugyan nincs. Nem mintha pénz nem volna rá, egyszerűen nincs hely a raktározására az iskolával közösen használt szűkös épületben. Báb azonban annál több van, saját készítésű is, elsősorban Mezei Erzsébetnek, az óvoda igazgatónőjének jóvoltából. És elkészült az első színpadi összeállítás is Weöres Sándor verseiből. Előadója az óvoda két fiatal, játékos kedvű pedagógusa. Mezei Erzsébet és Jávorcsík Edit. — Úgy hallom, összeállításukkal bemutatkoznak majd az idei Duna Menti Tavasz országos bábfesztiválján is. — Igen. Nyertünk a járási versenyen, így bemutatkozhatunk. — Két évvel ezelőtt is ott voltak a fesztiválon. Akkor a gyerekekkel együtt a pedagógiai bábjátszás keretén belül. Ez a kettősük most más kategóriába tartozik? — Igen. Volt is erről egy kis vita a járási versenyen, hogy tulajdonképpen szóló bábozásnak minösíthetö-e még, amit mi csinálunk, vagy már valami más. — És végül minek minősítették? — Felnőtt bábozásnak. — Mióta játszanak így együtt? — Ez az első összeállításunk, bár már tavaly jártuk vele a járás óvodáit. Meghívtak bennünket a Csallóközi Napokra tavaly és idén is, amit azt jelentette, hogy egy hónapon keresztül hetente két, néha három alkalommal is felléptünk valahol. Persze, ez csak úgy volt lehetséges, hogy a két kolléganőnk nagyon sokat segített, helyettesítettek bennünket az óvodában. Hogy idáig juthattunk, az legalább annyira az ö munkájuk eredménye is, mint a mi kettőnké. Ez előtt fejeztünk be egy bábrendezői tanfolyamot. Szőke István vezette Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Hát itt rengeteg mindennel megismerkedtünk. Valójában azt mondhatnánk, hogy amit most színpadtechnikáról, bábmozgatásról, bármiről a témában tudunk, azt mind itt tanultuk, hisz azelőtt egyikünk se foglalkozott sem a bábozás elméletével, sem a gyakorlatával intenzíven. A tanfolyamra három éven keresztül jártunk péntek-szombat-vasárnaponként. Ugye, ezt sem tehettük volna meg, ha a két kolléganőnk nem megértő és segítőkész?! — De egy tanfolyam elvégzése még csak az eszközökhöz segít hozzá, a szakmai tudást adja. Ami ezen túl kell ahhoz, hogy a bábozás állandóan jelen legyen mindennapi munkájukban és az ünnepi s zerencsére talán már nincs is óvoda az országban, ahol ne volnának bábok. Egy óriási vászonzsákban rengeteg — a legismertebb mesék eljátszásához bőségesen elegendő — kesztyűsbábot kaphatnak az
