Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-05 / 19. szám
A Kis-hegyen örömömben földobtam a kabátomat Szülőhelyem paraszt jellegű község volt. Többé-kevésbé ma is az. Nem éltek itt gazdag parasztok, a tehetősebbek sem mondhattak magukénak 20—25 magyar holdat. Az átlag parasztcsalád 5—10 holdnyi földet művelt meg. Dolgoztak is keményen. A parasztok mellett kétkezi munkások, mesteremberek, kereskedők, vasutasok, hivatalnokok népesítették be a községet, és a teljes nyomorban élő cigányok. Mindig kevés volt erre a munkalehetőség. A munkások elsősorban a Cellulózgyárban, a mészégetőben, a környező hámorokban, a fakitermelésben és a vasútnál dolgoztak. Az első köztársaság idején cseh vasúti kolónia is volt Pelsőcön. A kormány „éhségcédulák" osztásával igyekezett „enyhíteni" a nyomort. Ezeket a tíz- és húszkoronás jegyeket nálunk „blokkok"-nak nevezték. A munkanélküliek élelmiszert vásárolhattak értük. Am el-elmaradtak a jegyosztások, s a rászorultak éheztek. • • • Ifjúságom idején sokkal derűsebb volt szülőhelyem, mint manapság. Annak ellenére, hogy szegénység, munkanélküliség volt. Ám lehet, hogy éppen ezért. Hiszen üres hassal is lehet vigadni annak, aki éppen ráér. A hét közepén a hét végén két cigánybanda is húzta esténként. A Rudié meg a Pistáé. Közben sétáltak, korzóztak az emberek, gyakran éjfélig. Akkor dívott a „Ha elmegyek édesanyám, írjon a falumból" kezdetű dal. Gyakran volt színielőadás, bál, kultúrmösor, kerti mulatság. Hol a református, hol a tűzoltó-, hol a sport- vagy az iparosegylet rendezett valamit. A fiatalság vidáman élt a maga aprópénzéből. Erőteljesen működött a sportklub, szinte minden héten mérkőzést rendeztek. A legények gyakran éjjelizenéztek, tavasszal meg májusfákat állítottak. Barátaimmal én is ki-kirúgtam a hámból. Akkor kevésből is lehetett szórakozni. Sok olyan ember akadt a faluban, aki szívből vállalta a kultúrmunkát. Egyike volt ezeknek Jánosdeák Mátyás tanító és felesége. Ma csak egy női énekkar működik, Samu Katalin vezetésével. Szép sikereket arattak már, de ehhez még más is kellene, hiszen a kulturális élet nagyon sokrétű. Az utóbbi húsz esztendőben a község kiépült: új utcák létesültek, kockaházak ágaskodnak a magasba, aszfaltozták az utcákat. Kultúrházat azonban nem építettek. Igaz, kezdtek egyet építeni, de elfuserálták. A hátsó traktusát lassan benövi a fű. Ha nyáron hazavetödöm, csodálkozva látom. hogy este kilenc óra körül már alig lézeng ember az utcán. Hol vannak a régi korzózások? Hol van az ifjúság? Mindenki a kuckójába húzódik, bámulja a tévét. Az utcán csönd van, csak a kocsma zajos. • • • Sok jót, rosszat megéltem szülőfalumban. A rosszat azonban hamar elfelejti az ember. A szegénység nem volt jó, de annak is meg volt a maga haszna. Türelemre, szerénységre intett. Mivel apám gyakran volt munka nélkül, anyámnak kellett a család betevő falatját megkeresnie. Mosni, főzni, takarítani járt a jómódú kereskedőcsaládokhoz. Leggyakrabban oda, ahol annak idején szolgált. Néha engem is magával vitt, hogy jobb falatokhoz jussak. A pénztelenség miatt nálunk is gyakori volt a perpatvar. A szegények élete így zajlott. Az elemi elvégzése után polgáriba írattak, majd kereskedelmibe. Közben kitört a második világháború. A Horthy-éra alatt egy ideig alkalmi munkákat végeztem. Végül hivatalnok lettem a községházán. Negyvenöt janu árjában besoroztak és elhajtottak a nyilas rendszer katonái. Dobsináról sikerült hazaszöknöm. Néhány napig bujkáltam, aztán bejöttek az oroszok. Utána jöttek megint az alkalmi munkák. Végül a Cellulózgyárban kötöttem ki. Fatisititóként, laboránsként, majd bérelszámolóként dolgoztam. Ekkor már megindult a hazai magyar kulturális élet. Verseket küldtem az Új Szóba. Kulturális-politikai tanfolyamra hívtak Budmericébe. Elvégezve a Csemadok Központi Bizottságára kerültem, majd a Csehszlovák Rádió magyar adásába. 1951 -töl, több, mint három évtizedig dolgoztam itt. DÉNES GYÖRGY Képek tegnapelőttről 1. Domboldalon állt a házunk, roskatag falán korcs szőlő, buja levelek, vad volt a szőlő, vad a szeretet amely a szegény szívekből fakadt. Csak sejtettem a kínt. A nagyanyám csontos öklével égre hadonászott visszeres lába rózsákat virágzott mart a szava, mint parton a csalán. Csak néha-néha ragyogott föl árván fanyar mosolya. s úgy kapott ölébe, miként ha karmos héja csap csibére, falánk beteljesülést várván. 2. A református iskola udvarához közel volt a templom, bolthajtásos bejárata poros volt meg sáros, odébb kis kert dajkált beteg cseresznyefákat. A templomnak ünnepi lelke volt vasárnap, rossz nebuló, a perselyt kikerülve surrantam be. s a karzaton megütve kopott imákra igazgattam számat. Képzeletem el-elcsatangoh/a az erdőket és füzeseket járta. ' de visszatért áz orgonabúgásra: „Tebenned bíztunk eleitől fogva..." 3. Nagy-hegy. Márgás földjéből kövek pillognak, moha, moha — ujjbögyömön érzem, elvegyülök a létben észrevétlen, de ág-bogai bennem sokasodnak, megtöltenek, mint szikkadt nagyanyám a szalmazsákot napszínű szalmával; bennem fű, fa, cserje meg virág van. és fenyőtoboz, isten tudja, hány, kis, bolond nyírfa, remegő öröm. és fénykévékből pókháló, lila — nem bírom már, föl kell fakadnia ifjú lelkemnek. Nyílj meg. börtönöm! Első versen ifj. Dusík Dániel néven jelent meg 1949 őszén az Új Szóban. Mivel ez a név nem hangzik jól a magyar fülnek, Dénes György néven kezdtem írni. Később más nevet kerestem, de Egri Viktor lebeszélt a használatáról. Mondván: — így szoktak már meg az olvasók, nem érdemes megint változtatni. Maradt minden a régiben. Közben megnősültem. Három gyermekünk született. A lányaim férjhez mentek, a fiam megnősült, s már négy unokám van: Gergely, Samu, Simon és Borbála. A család, a munkahely végképp a fővároshoz kötött. A szülőföld képe már csak szép álom. amely emlékeimben, gondolataimban éli tovább hajdani életét. Mert új élete már nem az enyém. Azt őrzöm, ami volt s ami elmúlt. Ilyen az ember sorsa, a faluról elszakadtak komplexusa: szülőföldjükön már nincs otthonuk, a városban még nem találták meg helyüket. Ma már nyugdíjas vagyok, élem a nyugdíjasok csöndes életét. DÉNES GYÖRGY
