Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-05 / 19. szám
CSALÁDIKOR Ha tanulásról beszelünk, az iskolára gondolunk, szinte senki sem érti ezen rossz szokásokról való leszokást. Pedig ez is lehetséges, a kioltásról szóló nevelési törvény éppen a viselkedés leépítésének lehetőségét tartalmazza! Barbara hároméves, kedves kislány. A szülők büszkén mesélik róla, milyen jól tud játszani, és milyen szófogadó gyerek. Délután vendégek jönnek; a nagynéni a féléves kisfiával, Péterrel. Barbara mindent bemutat, amit tud, énekel, táncol, megnézik a festményeit. Mostanáig Barbara volt az érdeklődés középpontjában. Itt áll be a fordulópont! Ezután a felnőttek a kis Péterrel foglalkoznak. Barbara folytatja a lármázást, megpróbál egyre hangosabb tombolásával ismét az érdeklődés középpontjába kerülni. Végül az anya már csak Barbarával foglalkozik, hogy megnyugtassa! A kis Barbara megtanulta, hogy a felnőttek többet foglalkoznak vele, ha feltűnően viselkedik, észreveszi, hogy nem figyelnek rá, ha szerény és nyugodt. Ő pedig a középpontban akar lenni, nem szeretne a kis Péter mellett .statiszta” maradni. Vajon itt a szülőknek jól nevelt magatartásra kellene „kényszeríteni ük” a kislányt? Nem feltétlenül! Barbara azért viselkedik feltűnően, hogy foglalkozzanak vele. Ha ezt nem éri el, abba fogja hagyni a tombolást Ez a kioltás törvényének az alkalmazása! Természetesen ez nem működik ilyen egyszerűen a valódi helyzetekben! Az ember nem automata és a gyerekek sem reagálnak „gombnyomásra”. Eleinte Barbara még nyugtalanabbá és izgatottabbá fog válni, mert azt hiszi, hogy csak nem hallották, azért nem foglalkoznak vele. A helyzet a „ki az erősebb” kérdésig mérgesedhet. Ilyenkor ügyesen elébe kell menni, hiszen a gyerek egyedül nem képes a helyzetet megoldani. A szülők saját maguk okozták a problematikus helyzetet. Ők maguk szólították fel Barbarát, hogy produkálja magát. A rövid „show” után aztán le kell lépnie és végignéznie, hogyan ajnározzák a továbbiakban a kis Pétert. Túl sokat kívánnak tőle! A nagynéni ismét eljött. Barbara ismét megpróbálja feltűnő viselkedésével a felnőttek figyelmét magára vonni. Az anya azonban jóelőre felkészítette a nagynénit és elhatározzák: 1. Az anya nem szólítja fel a kislányt, hogy produkálja magát. 2. Ha Barbara feltűnősködik. nem figyelnek rá. 3. Az összeütközés elkerülése érdekében bevonják őt a szórakozásba, anélkül, hogy a társaság központja lenne. Barbara hamarosan észreveszi, hogy más játékszabályok érvényesek. De először megpróbál bizonyosságot szerezni és felerősíti akcióit. Próbára teszi a szüleit! Mivel figyelmet nem kap és tapasztalta az új szabályok következetes betartását, rendesen viselkedik, nem szabad elfordulnunk tőié. Éppen akkor kell azt a figyelmet megkapni, amelyet előzőleg ki akart kényszeríteni. Barbara ezzel két fontos dolgot tanult meg: 1. Szeretetet kapok és nem vagyok egyedül. 2. Odafordulást csak akkor tapasztalok. ha mások kívánságait is figyelembe veszem. Ami kooperatív magatartás, és a társadalmi élet alapja! A szülők gyakran megnehezítik nevelőmunkájukat azzal, hogy azt hiszik, gyermekeiket tökéletes társasági viselkedésre kell megtanítani. A gyerekek csak fokozatosan tanulják a magatartás szabályait! A viselkedést gyakorolni kell, néha van. ami rosszul sikerül. Szükségük van a tapasztalatgyűjtés lehetőségére. Nyafogás. sírás, trágárságok használata stb. ott fordul elő, ahol ezt a felnőttek odafigyelése előmozdítja. Odafigyelésen azt értjük, hogy a gyerekeket az ilyen viselkedés miatt szidják, sóhajtoznak, büntetéssel fenyegetőznek — röviden: a gyermekkel való foglalkozásról van szó. amelyet a nem kívánatos viselkedéssel sikerül kiváltani. A figyelem felkeltésének másik módja a sértődött félrehűzódás. Mire való a duzzogás? Mindannyian ismeijük, amit az öregek mondogatnak: Én már csak teherre vagyok, nem számítok! Az ilyen magatartás célja, hogy a környezet fokozottabban forduljon a félreálló felé — vagyis célra irányuló viselkedésről beszélhetünk. Ha a külvilág nem figyelne rájuk, eltűnnének! . Andi elsős. Félénk, elszigetelt. A tanítónő, aki figyeli az elbátortalanodott gyereket. segíteni akar neki, hívja őt, vegyen részt a játékban. Andi szívesen veszi a buzdítást, ennek ellenére félrehúzódik, míg a többiek játszanak. Ez rendhagyó példa! Arra mutat, hogy a tanítónő segítő szándéka inkább hátrány, hiszen kellemesebb volt Andi számára a tanítónő vigasztalása, mint a játék a gyerekekkel! Jobb tehát ha a tanítónő inkább beszél a többi gyerekkel, hogy vonják be Andit a játékba, és így könnyíti meg neki az első lépéseket. A sok korholáshoz hasonlóan a túlzott elébemenés, óvatoskodás szintén vezethet nem kívánt következményekhez. Olyan rossz szokások, mint az evésproblémák, egyenesen azért keletkezhetnek, mert a szülők túlzott figyelmet szentelnek a kérdésnek. „Flórián nemcsak rossz evő, hanem hétéves koráig csak pépes ételt hajlandó enni. Evés közben többször biztatják, hogy egyen többet. Mivel csak pépeset eszik, külön főz neki az anyja. Válogathat, hogy milyen pépet akar enni! Tálalásnál vége-hossza nincsen a vitáknak. Rossz táplálkozási szokása a család középpontjába „rakta” Flórit. Elérte, hogy kivételezzenek vele, az anyját a külön főzéssel szinte teljesen lefoglalja.” Első terápiás célunk a figyelem elterelése Flórián viselkedéséről. Le kell építeni kivételezett helyzetét Tehát: 1. Ne biztassák a szülők arra, hogy jól egyen, és ne dicsérjék, ha jól eszik! 2. Az ételek tálalásakor ne legyenek különösebb tekintettel a kívánságaira! 3. Vegyen magának az ételből, amennyit akar! Flóri viselkedése nem változik meg Mindent látni, sokat elnézni... azonnal. Először kiabálni, nyafogni fog. majd agresszívvé válik. De lassanként normalizálódnak táplálkozási szokásai. Ezenkívül: A gyerek kiemelt helye a családban olyan tanulási tapasztalatot jelentett, amely rontotta a csoportban tanúsított viselkedését Flórián a legnagyobb nehézségekkel küszködött az osztályközösségben! Itt ugyanis megszűnt kivételezett helyzete, ezért magányossá vált. A szünetben például, míg a többi gyerek játszott, ő egyedül szaladgált vagy a padjában maradt. Mindennek oka kivételezett otthoni helyzete volt! A korholás és a szidás védekezésre indít! Hisznek önök is a szavak varázserejében? Ha azt mondjuk a gyereknek: „Hagyjad abba", hiszünk abban, hogy abbahagyja. Elváijuk. hogy jobbá válik, ha azt mondjuk: „Ezt rosszul tetted! Figyelj jobban!” Ha több figyelmet szentelnénk a következményeknek, akkor a korholás. szidás nem foglalna el olyan nagy helyet a nevelésben! Bizony meglepődnénk, ha látnánk, hogy a kritika hogyan erősíti a helytelen magatartást, és hathat úgy, mint egy jutalmazás: a gyerek még engedetlenebbé válik. Peti és Jani a kertben játszanak. Peti csúfolni kezdi Janit: „Te még kicsi vagy!” Jani szipogja: „Már nagy vagyok!” És ez így megy oda-vissza. egyre hangosabban. Mindenki ismer ilyen helyzeteket. Az egyik számára szórakozást jelent a másikat bántani. Ez is egyik oka annak, hogy a kritika negatív irányú változásokat okoz: a támadásra ellentámadás a válasz! A fenyegetett helyzetekben a gyerek ellenállással válaszol. Ez a magatartás következik be szidás és kritika esetében is! Az ember védekezik ellene és süketté válik a másik indítékai iránt, hisz az ellenfél! Mint a büntetés esetében, itt is meghatározó a kritika mértéke és gyakorisága. Ha tudjuk valakiről, hogy mindig jóakarattal közeledik hozzánk, és hajlamos arra, hogy a jót is meglássa bennünk, akkor kevésbé fogunk elzárkózni a kritikája elől, azt segítségnek érezzük! A zavaró magatartás tehát nemcsak megtanulható, ki is oltható! A feltételek: 1, Olyan magatartásról legyen szó, amely odafordulás útján alakult ki. 2. Többé ne szenteljünk neki figyelmet! Figyelmen kívül hagyni egy magatartást — tulajdonképpen a büntetés egyik formája. Csak akkor alkalmazzuk, ha a magatartást tűrhetetlennek érezzük, s ha egyébként büntetnénk! Mert hogy is szól a mondás: „Mindent látni, sokat elnézni, keveset feddni.” PAUL INNERHOFFER Fotó: KÖNÖZS1 ISTVÁN
