Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-14 / 16. szám
neki. Itt is érvényes, hogy az a tulajdonság, amire fölfigyelünk, fejlődik, és fordítva. — Sok középiskolában a tiszta egyes tanulóknak nem kell fölvételizni. A pedagógusok körében az intézkedés helyességéről megoszlanak a vélemények. — Nem szabadna engedni, hogy a jegyek motiválják a gyerekeket, a jegyekért tanuljanak. A gyerekben is kialakul egy érzés, hogy neki nem is lehet kettese, teljesen lerombolódik, ha mégis becsúszik egy. A ma iskolájában ez elfogadott jelenség. Az iskolák művi úton gyártják a tiszta egyeseket, így a tanulóval sincs gond, a fölvételivel sincs, az átlag is jobb lesz, ami az értékelés egyik fontos kritériuma. A másik iskolában Ez itt már nagyobb iskola. Az osztályok népesek, pillanatnyilag csak a nyolcadikosok vannak harminc alatt. Ebben az iskolában működik a városka legjobb matematikatanárai közül kettő. — Hogy úgy mondjam, a tanuló további sorsa azon múlik, hogyan írja meg a matematikát a fölvételin. így a matematika szakos tanárok kénytelenek elsősorban a fölvételikre fölkészíteni a tanulókat — mondja az egyik, aki huszonkilenc éve tanít. — Az ö munkáját is elsősorban a fölvételi eredmények alapján értékelik. Nincs idő arra, hogy a kreativitásra helyezzük a fö hangsúlyt. Az új koncepció bevezetésével nagyon kibővült a tananyag. A tanulótól még nagyobb rendszerességet kíván. Kevés jut az egyéni, kreatív teljesítményekre, sok benne az elvont rész. Nemcsak mennyiségileg lett több az anyag, tartalmilag is nehezebb. Régebben több módja volt a gyakorlásra a tanítónak, ennek köszönhetően tudták jobban megállni a közepes tanulók a helyüket, vagy éppen mehettek előbbre a gyöngébbek! Sajnos, az a helyzet, hogy már belső differenciálással — tehát hogy a tanulókat külön csoportokba osztjuk és képességeiknek megfelelő példát adunk nekik — sem tudjuk megtartani azon a szinten a tanulókat, mint korábban. A közepesek menthetetlenül lemaradnak. Egy nagy űr keletkezik a gyöngébbek és a jó tanulók között! A közepes tanulókat egyre nehezebb a képességüknek megfelelően megtanítani! Mindig azt mondom, a huszadik század végén is csak tanulók ülnek a padban, és hogy elsősorban az alapokat kell velük megtanítani. Higgye el, az is öröm. ha a hármas tanuló azt nyújtja, amit tőle elvárunk. Csak ez az öröm egyre kevesebb! Azt a belső differenciálást, amit hangsúlyoznak, sem olyan könnyű megcsinálni, ezért például a nyolcadik osztályban hetente egy órát csak a jobbakkal, egy órát meg csak a gyöngébbekkel foglalkozunk. De ennek is megvannak a hátulütői. Nem oszthatom úgy föl a diákokat, hogy tudjanak róla. Ez sérülést okozhat, pszichikai gátat emelhet bennük, tehát külsőleg fölosztani a diákokat nem lehet! A belső megkülönböztetéssel meg eleve hozzászoktatom az egyik csoportot mondjuk a könnyebb típusú példák megoldásához, aztán jön egy fölmérő dolgozat, inspekció, ott pedig már nincsen differenciádé, és a tanuló kudarcot vall! Az osztályzási rendről az a véleményem, ha igazán megtartaná az iskola, akkor rengeteg bukott gyerek lenne. — A matematikatanárokat nemcsak a fölvételik, a különböző versenyek is leterhelik. Ötödikben matematikából van két-két verseny, hatodikban szintén, hetedikben és nyolcadikban olimpia — folytatja a másik kiváló szakember, aki harmincegy éve tanít Négyszemközt „Ifjúság jövő nélkül" jeligére Kedves Kati! Elkeseredett hangú levelednek arra a részére válaszolok most, ahol perspektívátlan jövőről, anyagi gondokról, „kizsákmányolás"-ról írsz. Nem akarok párhuzamot vonni a múlt létbizonytalanságában élt öregek és a mai fiatalok élete között, mert erre nem vagytok kiváncsiak. Az érdeket benneteket, hogy jót éljetek, és a számos lehetőség közül minél többet kihasználjatok. Szerettek divatosan öltözködni, vágyatok a szépen berendezett lakás, az autó, utazások. Nincs is ebben semmi kivetni való, ha... Ha mindezt nem egyszerre akarnátok megszerezni —• tisztelet a szép számú kivételnek —, és nem keserednétek el amiatt hogy a másiknak bezzeg mindene megvan. Egyáltalán nem biztos, hogy ezért boldog. Akár hiszed, akár nem, a boldogságot a belső harmónia adja. A nyugodt lelkiismeret többek között. Például, ha a munkámat jól végzem, tudatosítom, hogy van értelme a magam és mások hasznára. És itt rátérek a munkáddal kapcsolatos panaszaidra. Többfelé próbálkoztál, sehol nem tetszett Mármint a fizetéseddel nem voltál megelégedve, de sejtem, hogy a munkáddal sem. Márpedig a kettő összefügg. Ha valahol „bedolgozod" magad, jártasabb leszel abban a szakmában, munkakörben, és ha becsületesen, jól dolgozol éveken át feltétlenül előbbre jutsz, beosztásban is, anyagiakban is. Egy kezdőnek bizony nagyon be kell osztania kis fizetését, ebben igazat adok neked. Időnként te is kapsz biztosan prémiumot jutalmat, ha félreteszed, a megtakarított összegből vehetsz valamit magadnak. A levont adó miatti kifakadásod — enyhén szólva — nem indokolt. Olyan társadalmi berendezkedés, olyan állam nincs, ahol ne kellene adót fizetni. Miből fedezné akkor államunk a szociális juttatásokra fordított hatalmas összegeket ? Méltatlankodásodat olvasva, sok minden eszembe jut Tudod, ugye, hogy még a világon se voltál, és szüléidén kívül társadalmunk is gondolt már rád. Óvott vigyázott arra, hogy egészségesen, jó körülmények között jöjj a világra. És mikor megszülettél, édesanyád, a szociális segélynek köszönhetően, otthon maradhatott, hogy gondozhasson, hogy nyugodtan fejlődhessél. Sorolhatnám az ingyenes iskoláztatást, az ingyenes egészségügyi ellátást, és egyebeket. Vagy ezeket mind egész természetesnek veszed? Tudatosítsd, hogy többek között ezért is kell adót fizetnünk. Még valamiről kell írnom. Az irigység rossz tanácsadó! Nem szépen nyilatkozol a nagy fizetésű, vezető beosztású dolgozókról. Nem gondolsz arra, hogy munkájuk arányában kapják a fizetést? Az őmunkájuk nagyobb felkészültséget, több tudást és sokkal nagyobb felelősséget kíván. Nekik nincs meghatározott munkaidejük. Problémáik állandóan foglalkoztatják őket, egészségük károsodása árán is. (A becsületesen helytállókra gondolok. Ne irigyeld őket. Elhiszed, ha azt Írom, hogy előtted is nyitva a jobb érvényesülés útja ? Nem írtad, milyen az iskolai végzettséged. Tanulj tovább, szerezz szakmát, ha nincs, képezd magad. Erőfeszítés nélkül nincs eredmény! Ahelyett, hogy panaszkodsz és méltatlankodsz, inkább gyűrkőzz neki, több hittel. Meglátod, hogy ez után az útkeresés után — mert annak látom — megtalálod a helyedet, és az eredmény sem marad el. Ezt kívánja neked / — Mi van más tantárgyakból?. Ezekre a tanulókat csak úgy elküldeni nem lehet, fel is kell őket készíteni. Mi függ a tanító személyiségétől? Hát kérem, nyugodtan leírhatja, a legtöbb! Itt van a tavalyi versenylista, az ötödikesek járási versenyén mi voltunk a legjobbak. A következő évben hol vannak ezek a tanulók? Negyvenvalahónyadikok. Nem hiába mondják be a nagy versenyeken a versenyzők neve mellett a tanító nevét is! — A tanuló szabadideje, fölfogóképessége is véges, amúgy is túl vannak terhelve a diákjaink. Hova iktassunk be újabb és újabb pótórákat?! — Azzal, hogy igy előtérben áll a matematika. megnőtt a humán szakosok felelőssége — kezdi az egyik tanitónö, aki nagyhírű bábcsoportot vezetett. — Lelkiismereti, belső felelősségről beszélnek. Mindenhol arról beszélnek, hogy „emberibb" embereket kell nevelnünk. Hogy meg kellene tanítani arra is a gyerekeket, hogy becsüljék a szépet, az érzést! Csakhogy a diákok is érzik, mi a fontosabb, helyesebben, hogy a követelmények mit tartanak fontosnak! A tanítótársadalmon belül is kialakult egy ilyen szemlélet: a matematika, az fontos, mondjuk még a magyar is, mert abból is van fölvételi, a szlovák is, aztán egy nagy űr van. Az elvárások nem változnak! — Igen, központi probléma a matematikaoktatás, kiemelt helyen foglalkozunk vele — mondja Domsitz Jenő, a járási iskolaügyi szakosztály vezetője. — A világ egysége, akkor is, ha külön tantárgyakban foglalkozunk vele az iskolában. A helyzet, ami előállt, a kultúra erős differenciálódásának a következménye. Ezért olyan nehéz harmóniát találni a humán és reál műveltségeszmény között. Ezért hangsúlyozzuk túl az egyik, vagy a másik szerepét, nem nagyon használja ki a pedagógia az egyes tantárgyak közti összefüggéseket. Hogy lebecsülnek egyes tantárgyakat az iskolában, ezzel mind tisztában vagyunk. — Azonban nekünk is meg kell felelni a velünk szemben támasztott elvárásrendszernek. Az új koncepció bevezetésétől azt vártuk, hogy az eredmények javulni fognak. Sajnos, az eredmények az utóbbi időben inkább romlottak, a közepesek visszapotyogtak a gyöngék közé. ezt mi jól látjuk! Azon dolgozunk hát, hogy visszaállítsuk a klasszikus modellt, ezért történtek korrekciók, az anyagösszeállításban, bizonyos részek kimaradtak. Az elvárások azonban változatlanok! — Nem javítana-e az eredményeken, ha a matematikaoktatást is hasonlóképpen differenciálnák, mint a nyelvtanítást? — Az iskolaügy minden külső differenciálástól — ami a jókat, a gyöngéket különválasztaná — elzárkózik! Az a differenciálás, amit Ön említ, gondolom, elsősorban anyagi kérdés. A lehetséges és a lehetetlen között éles vonalak kanyarognak. Mondjuk, van egy iskola, ahol tanít egy jó tanító és egy rossz tanító. Az egyik eléri a lehetséges legfelső plafonját, amit tanterv, sok követelmény és oktatási koncepció határol, míg a másik elrugaszkodni is alig tud. Ilyen egyszerű lenne ? NAGYVENDÉGI ÉVA (befejezés a következő számban) Kihez forduljunk? „Nesze semmi, fogd meg jól" jeligével olvasónk azt kérdezi, hogy ki kaphat az öregségi nyugdíjához valami kiegészítést, ha különböző kitüntetések birtokosa. Neki két emlékplakettje van, amit a Nemzeti Front Központi Bizottsága adományozott neki, valamint egy érdemérme, amit az Államvasutaktól kapott a közlekedésben végzett sokéves munkájáért (mint újabb levelében írja, élete során további érdemeket is szerzett). A nyugdíjelőírások értelmében azok a személyek, akik a népgazdaság, a tudományok, az oktatásügy, a művelődés, a haza védelme és biztonsága terén vagy az államigazgatásban és a közélet egyéb területein különös érdemeket szereztek, ún. személyi nyugdíjat kaphatnak. Ennek megítélésénél tekintetbe veszik a különböző kitüntetéseket is, mint pl. a Munka Érdemrendet, a Klement Gottwald Érdemrendet, a Győzelmes Február Érdemrendet és más kitüntetéseket. A személyi nyugdíj önkéntes juttatás, amire senkinek sincs törvényes jogigénye. A személyi nyugdijat a nyugdíjas utolsó munkaadójának előterjesztésére a fölöttes központi szervnek vagy hivatalnak kell javasolnia, s erről egy külön központi bizottság dönt. Egyébként a személyi nyugdíjat úgy állapítják meg, hogy a törvényes alapnyugdíjat bizonyos összeggel felemelik úgy, hogy az kifejezésre juttassa a nyugdíjas érdemeit és az előző munkatevékenységéből eredő jövedelmének nagyságát is. Az olvasónk birtokában lévő kitüntetések jelentőségét a személyi nyugdijlehetőség szempontjából csak egész életének és előző munka- és közéleti tevékenységének értékelésével lehet megítélni. Forduljon tehát utolsó munkaadójához. Dr. Bertha Géza (nő")