Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-04-07 / 15. szám

HISZEN AZ OLYAN EGYSZERŰ A tavaszi verőfény sétára, pihenésre csá­bít A gondozott park fái. bokrai a tavasz leheletét árasztják. Mohón lélegzi be az ember, szinte egyszerre el akarja nyelni. Zsóka kora tavasz óta naponta pontosan fél tizenegykor érkezik vajszínű gyerekkocsi­val. A nap meleg sugarai végigsimítják a kocsiban üldögélő gyereket. Szőke göndör haján csillog a fény. Az anya kedves szavak kíséretében megigazítja őt majd leül a pád­ra. olvasni kezd. Gáborka békésen gügyög, néha mond egy-egy furcsa szót, amit még csak ö no meg az anyuka ért A gyermek csupa mosoly, báj. Minden látvány örömmel tölti el kis szívét Kacag a madarak csivitelé­­sén, levelek zizzenésén. a tarka pillangó könnyed röppenésén. Szeretne mindent elér­ni, megfogni. A földre hulló levél után nyúl, de a szíjak a kocsihoz láncolják őt. Aztán a pillangóért hadonászik, majd ismét a fa lombján akad meg tekintete. Dundi kezével a kocsi szélébe kapaszkodik, megfeszíti ma­gát feláll. De máris visszaszuttyan, és ékte­len sírásba tör ki. Az anya felugrik, megtörli Gáborka síró szemét, nyálzó száját Megsimogatja kis fe­jecskéjét, becézgeti, vigasztalja. Csöngőt nyom a kezébe. A gyerek már mosolyog, bár egy könnycsepp még ott ül az arcán. A közeli pádon két öreg cimbora üldögél. Beszélgetnek erről-arról, a tovatűnt ifjúság­ról, a tavaszról, nyugdíjas napáikról Tekin­tetűk közben meg-megakadt a rózsásarcú gyereken, olykor szólnak hozzá, becézgetik. Gáborka majd kiugrik a bőréből, vá/aszolgat nekik, hogy: „f>á. pá". „odá. odá" és csap­kod a kezével. Zsóka olykor felpillant a könyvből. Szeretettel nyugtázza ezt a ragasz­kodást kedvességet. Kétszeres öröm és büszkeség járja át anyai szívét Kedves mosolyt küld a nyugdí­jasok felé. amelytől öreg szívük mélyén megrezdül egy rozsdás húr. Enyhe zavar fut át arcukon. Egymásra néznek. Mindkettőjü­kön látszik, hogy titkot rejtegetnek. Sejtenek valamit egymásról, azt amit külön-külön is éreznek. Lopva figyelik egymás öltözetét, frissen borotvált arcát rendbe szedett fehér bajuszát Laci bácsiban sanda gyanú ébred, ha Vili barátját olykor elegánsabbnak látja. Ha előbb érkeznek a kis ligetbe, mint Zsóka asszony. Vili bácsi gyakrabban forgatja fejét jobbra-balra, s közben úgy tesz, mintha a járókelőket figyelné. Laci bácsi csak egy irányba néz. kissé fáradtnak látszik. Vili bácsi többször rápillant az órájára. „Mikor jön a mi kis madarunk?" — kérdezi szinte csak belülre mormogva. Ugyanezt gondolja öreg cimborája is. de nem szól, csak szemmel méri az utat, ame­lyen már szeretné látni a felbukkanó gyerek­kocsit Amikor megjelenik, mindketten meg­könnyebbülnek, megváltoznak. Visszaszáll öreg lelkűkbe az élet. így történt ez ma délelőtt is. Kedveskedésükből Zsóka pedig azt is észrevette, hogy Gáborkán kívül őt is illetik az elhangzó szavak. Másnap Vili bácsi egyedül érkezett nem várta meg a barátját pedig a pádhoz vezető utat is mindig együtt tették meg. Mikor leült nagyot sóhajtott. Körülnézett, óráját leste, mocorgott. Felállt ismét leült Fura magá­nyában felülkerekedett lelkében az önvád: csúnya dolgot követtem el. Pedig nem is a fiatalasszony miatt siettem annyira — pró­bálta elhitetni saját magával. — Szervusz VHcsikém! — Sze-szervusz... — dadogja, és döb­benten néz öreg barátjára. — Fo-fo-foglalj helyet Azt hittem, talán valami baj történt veled. — Nem láttalak sehol. Gondoltam, azért sétálok egyet, jót tesz öreg csontjaimnak. No, meg az is átfutott az agyamon, lehet hogy elaludtál. Vagy korábban elindultál vagy, vagy... — mondta egy szuszra Laci bácsi. Az öreg cimbora nem tudott válaszolni. Csak ült. Hosszú hallgatás következett Majd újra Laci bácsi törte meg a csendet. — Korán jöttél. — Igen? — Siettél, ugye? — Nem, nem siettem... — Hát? — Hát, csak ballagtam... — És miért nem vártál meg a sarkon? — Azt gondoltam, hogy te már ott vagy... — Talán sietett az órád? — Nem! Vagyishogy igen... — Nem értem... — Nem? — Nem! — Hiszen ez olyan egyszerű!... Ismét csend. Vili bácsi szivarra gyújt Hosszan maga elé fújja a füstöt. Laci bácsi­hoz fordul, kérdezni akar tőle valamit, de torkán akad a szó. Erőt vesz magán, nagyot nyel, majd így szól. — És te miért nem vártál rám a sar­kon?. .. — Késett az ... várj, nem is! Sietett azazhogy mégiscsak késett az órám... Meg azt gondoltam, hogy, hogy... De iszen már az előbb mondtam. — Nem értem — motyogja a másik. — Nem? — Nem! — Hiszen ez olyan egyszerű!... Száraz Pál Csü Jüan gondola­tát rejtvényünk fő soraiban olvashat­ják. Készítette: K. Gy. 10. számunk rejt­vényének helyes megfejtése: Ha vala­mi kis jót tehet az ember, nem kell fű­­nek-fának elmonda­nia. Sorsolással köny­vet nyert: Duray Re­zső né, Szene (Se­­nec). Budai József, Mulyad (Mura), Hor­váth Teréz, Sládkovi­­őovo, Strédl Ferenc né, Dunaszerdahely (Dun. Streda). Fetőcz Kálmánná. Komárom (Komámo).

Next

/
Thumbnails
Contents