Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-07 / 15. szám
Versenyképesek lehetnének otthon is Péntek volt és tizenharmadika. A nagykürtösi (Velky Krtís) „pletások"-nak azonban nem maradt idejük a babonára gondolni, mert nagy sürgés-forgás volt a gyárban: másnap zajlott az SZNSZ járási konferenciája, egy héttel később pedig a nagy évforduló. Ebben az évben ugyanis két fontos jubileumot ünnepel a kis üzem: huszonöt éve alakult meg a városban az első textilgyár és tizenöt éve, hogy egyesült a Piéta nemzeti vállalattal. Kezdjük az ismerkedést mi is az elején. A szemünk láttára épülő kisváros éppen olyan fiatal, mint maga a járás, amely éppen tavaly lett „nagykorú". Az ötvenes években Nagy- és Kiskürtös települések öszszevonásával keletkezett városkában főként bányászok éltek, a kenyér, a bor és a szén volt jellemző rá. Ebben az időben még nem létezett sem a Tesla, sem a Liaz gyár fióküzeme, ipart kellett telepíteni a szénmedencébe, hogy a bányászfeleségek is foglalkoztatva legyenek. Nőknek munkát adó könnyűipari üzemekre volt szükség, hogy a lányok, a földművelésből kiszorult asszonyok munkát találjanak. Számukra a legközelebbi a szabás-varrás, ezért az elsőként megalakult gyár is textilipari volt. A varráshoz nem értő asszonyok is könnyen megtanulták a néhány munkafolyamatot. A kis gyár az akkori losonci (Lucenec) járási ipari vállalathoz tartozott. Ekkor még univerzális textilipari üzemként működött, nem csupán kötöttáru varrására szakosodott. — Egyik nap nem tudtuk, hogy mit fogunk varrni másnap — emlékezik vissza Kuzmisinová Terézia. — Egyszer alsóneműt, máskor kötényeket, munkaköpenyeket, vagy kórházi hálóingeket, csecsemőingecskéket varrtunk. Rend és terv nélkül azt, amire vevő volt. A fizetést sem lehet összehasonlítani a maival. Akkor 600—800 korona volt, ma pedig 2 300 az átlagkeresetem. A későbbi fejlődés megkívánta, hogy egyetlen, vagy legalábbis egyfajta árucikk gyártására specializálódjanak. 1972-ben így lettek a Banská Stiavnica-i Piéta nemzeti vállalat negyedik üzeme és azóta csupán kötöttáru varrásával foglalkoznak. Az egyesülést egyik fél sem bánta meg, de ne vágjunk a dolgok elébe ... A Dolina bányától örökölt, kívülről ma is inkább klubhelyiséghez hasonló épület nemsokára szűknek bizonyult, és fokozatosan újabb üzemrészlegekkel kellett bővíteni. A legutóbbi öt éve épült fel. A gyár munkásainak száma ma eléri a hatszázat, évi termelésük több mint 130 millió korona értékű (tizenöt éve 45 mill. Kcs volt a termelésük és 460 dolgozójuk). A dolgozók több mint kilencven százaléka nő. — Legnagyobb érdemünk, hogy munkát, foglalkoztatást nyújtunk az asszonyoknak. Méghozzá olyat, amelyhez kedvük is van — mondja Anton Valient, az üzem igazgatója. — A Liaznak főleg férfi munkaerőre van szüksége. A másik üzem ebben a járásban, ahol asszonyok is elhelyezkedhetnek, a Tesla. Egyik sem a konkurensünk sok más textilipari üzemtől eltérően, tehát nem panaszkodhatunk munkaerőhiányra. Egyrészt azért, (női) mert ez eredendően női munka, másrészt, mert nagyon sokat foglalkozunk az utánpótlás nevelésével és felkészítésével. Évente ötven fiatal tanul szakmát nálunk. Eddig már ötszázan végeztek a mi iskolánkban. A fiatal, mielőtt teljes értékű dolgozóvá válik és öszszenő az üzem életével, egyéves termelési gyakorlaton vesz részt. Ekkor már dolgozik, fizetést kap, de egy tapasztalt pártfogó áll a háta mögött, aki figyeli a munkáját, buzdítja, tanítja. A legsikeresebb „pártfogókat" évente kiértékeljük, ezért dolgozóink szinte versengenek a tehetséges fiatalokért. — Természetesen harmadik tényezőként az sem elhanyagolható — veszi át a szót Anna Lavková, a konfekciós részleg vezetője —, hogy tiszta munkahely vagyunk, kedvező munkafeltételekkel. Ha a gyár úgy határozna, hogy bővíti a mi üzemegységünket, részünkről ennek nem lenne semmi akadálya, munkaerőt biztosítunk. A Piéta nemzeti vállalat négy üzemrészlege közül mi exportáljuk a legtöbb kötöttárut. Termékeink jó minőségét bizonyítja, hogy több mint a fele külföldi piacon talál vevőt. Szolgálhatok konkrét statisztikai adatokkal is: a vállalat 126 millió Kcs értékben exportál, mi ehhez 70 millió Kcs értékű termékkel járulunk hozzá. A Piéta tehát nem számított rosszul, amikor Nagykürtösre esett a választása. Ma ez a részleg a legtöbb külföldi devizát szolgáltató gyáregysége. (,Bennem azonban a kisördög azt súgja, a hazai vásárlónak sovány vigasz, ha egy gyár kiváló minőségű kötött ruhákat, pulóvereket exportál, de a mi üzleteinkbe csak a maradék, a „nekünk ez is jó lesz" jut belőlük.) Legtöbbször persze a textiliparnak sem jut sok a külföldi piacon szerzett nyereségből, mert más, fontosabb iparágakra kellenek a kitermelt javak. A kürtösi üzem esetében, szerencsére, ennek az ellenkezőjével találkoztunk, éppen tavaly újították fel a negyedszázados gépállományt. A sikerek örömébe azonban itt is üröm vegyül: szinte állandó gondjuk az anyagbeszerzés. Az anyaüzemtől kapják a kötött méterárut, de már az is késve kap meg minden alapanyagot a zilinai Slovenától, a nejdeki PCP-től, a trencíni Merínától. Ha a késéshez még gyenge minőség és kis választék is társul, akkor mindez a végterméken is kiütközik. Anna Lavková szerint nem kellene külföldi kötöttárut behozni, ha az anyagok minősége, színárnyalatai haladnának a korral és a divattal, mert a konfekciós megmunkálásuk a külföldi áruknak sem jobb, mint a hazaiaknak. Ha! És ez a „ha” mindenütt ott van. Sokszor a kereskedelem nem elég rugalmas, mert az eladhatóságtól való félelmében inkább nem rendeli meg a divatos dolgokat. így sok nagyszerű modell nem kerül tovább a tervezők asztalánál. Pedig nekünk, vásárlóknak is jobban megérné, ha .lényegesen olcsóbban kapnánk hazai divatcikkeket boltjainkban. Egy ilyen példa: nemrégen finom kötött anyagból szabadidő-együtteseket gyártottak A kötött alapanyagot a Banská Stiavnica-i anyaüzemtol kap/ak
