Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-04 / 2. szám
Születésnapján tisztelettel köszöntjük Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB főtitkárát. köztársaságunk elnökét. Kulcsfontosságú kérdés — amelyet belpolitikai és nemzetközi szempontból egyaránt elénk állít a fejlődés jelenlegi szakasza —, társadalmunk gazdasági és szociális fejlődésélek meggyorsítása, a népgazdaság teljesítőképességének és latékonyságának lényeges fokozása. Ehhez hatékonyabban cell mozgósítanunk egész anyagi és szellemi potenciálunkat. \z ebből eredő feladatokat egész forradalmi jellegükben kell irtelmeznünk, olyan fő harci területként, ahol a szocializmus írinti mind a termelést, mind pedig a felépítményt, a párt és i szocialista állam, a gazdasági szervek, a szakszervezeti nozgalom, az egész Nemzeti Front, a nemzeti bizottságok és izocialista hazánk valamennyi állampolgárának munkáját. Megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítunk az átgoniott szociálpolitikának, amely a nép életszínvonalának emelcedését, a társadalmi viszonyok tökéletesitését, szocialista endszerünk reális humanizmusának elmélyítését célozza, állandóan szem előtt kell tartani az emberek életének ninden tekintetben történő javítását, figyelmesnek kell leniünk igényeik iránt, időben kell felszámolni mindazt, ami a ársadalmi osztályok, szociális csoportok, népeink és nemzeiségeink kölcsönös megértésének, együttműködésének és őzeledésének az útjában áll. A javadalmazás területén a társadalmi igazságosság köveslményének megfelelően az érdemek elvét kell kiindulási lapnak tekinteni. Az életszínvonal emelkedésének alapjai sak a munkajövedelem, az elvégzett munka mennyisége és linösége szerinti javadalmazás lehet. Ennek az elvnek az rvényesítésében sok az olyan hiányosság, amely mindeneklött az egyenlösdiségben mutatkozik meg. Ezért elengedheítlen fokozni az ellenőrzést a munka és a fogyasztás lértéke felett, következetesen kell folytatni a bérrendszerek azdaságos hatékonyságának a tökéletesítését és olyan igkört kell teremteni,'amely nem engedi meg a becsületes s a hanyag munka közötti különbségek eltörlését. Szociálpolitikánkban állandóan fontos helyet kap a társaalombiztosítás rendszere, amely nálunk magas szintű és a :ocializmus nagy vívmányai közé tartozik. A gazdasági hetöségek függvényében tovább fogjuk tökéletesíteni. Azil számolunk, hogy a 8. ötéves tervidőszakban 470 milliárd >ronát fordítunk erre a területre megkezdjük a munkát a 'ugdijbiztosítás tökéletesítésének programján. Bővíteni fogk a szociális és gondozási szolgáltatásokat, amelyekben az ös és rokkant állampolgárok részesülnek. Tovább fog ivülni a gyermekes családoknak és a fiatal házasoknak újtott támogatás. késztetek Gustáv Husák elvtársnak a CSKP VII. kongresszusán előterjesztett előadói herédéből. ) Együtt a A nemzetközi békeév végén, decemberben, tartotta 6. plenáris ülését a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsága a prágai Cernín-palotában. A tanácskozáson — amelyen részt vett Natalja Berezsnaja az NDN ritkára is — a CSSZNSZ nemzetközi tevékenységének aktuális kérdéseit vitatták meg. A főbeszámolót a CSSZNSZ KB elnöke, Marie Kabrhelová tartotta. A plenáris ülésnek „A békéért, a népek közti barátságért és megértésért" volt a jelszava, amelynek tartalma — bár a szavak devalválódásával sok jelszó hangzatos szólamnak tűnik, ez, a szavak valódi értékét, jelentését tekintve — igencsak aktuális. Az utóbbi időben sokszor hallhattuk különféle fórumokon, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet összetett, veszélyes. Az emberiség csak akkor menekülhet meg az atomkatasztrófától, ha a világ békeszerető erői összefognak. Ezt hangsúlyozta beszámolójában Marie Kabrhelová is, amikor a Szovjetunió békejavaslatairól, a négyszer meghosszabbított, kísérleti atomrobbantásokra vonatkozó moratóriumról, a reykjaviki találkozóról szólt. Elítélte az Egyesült Államok, politikáját, Ronald Reagan csillagháborús terveit, a fegyverkezést, amely hatással van a fejlődő államok politikai, gazdasági fejlődésére is. Egyre többen tudatosítják ezekben az országokban: anélkül, hogy a leszerelés megtörténne, nem szabadulhatnak meg a neokolonializmustól, a nyomortól, az elmaradottságtól, az írástudatlanságtól. A Föld megmentése az atomkatasztrófától az egész emberiség ügye kell hogy legyen, ezért fogtak össze a békeévben a jóakaratú emberek, ezért rendeznek világszerte egyre több tömeges akciót, ezért vannak mind többen azok, akik felemelik szavukat a háború ellen, a fegyverkezés befagyasztásáért, amint ezt a koppenhágai Béke-világkongresszus is bizonyította. A Csehszlovák Nöszövetség tagjai is kivették részüket a nemzetközi békeév eseményeiből, a nemrégen lezajlott alapszervezeti évzárókon elhangzott értékelések is erről tanúskodnak. Ä nőszervezeti tagok fontosnak tartják a fiatalok békére nevelését, hogy azok érezzék, a béke megőrzése a világban korunk legjelentősebb kérdése, hiszen ez a feltétele az emberiség létének, minden egyes ember felelős érte. A béke jegyében zajlott le számos beszélgetés, barátsági est, országszerte kiállításokat, filmvetítéseket, békemeneteket rendeztek, több helységben békeparkot létesítettek. A nöszövetség legnagyobb szabású rendezvénye a családi békefák stafétája volt, amely hat határ menti járásban valósult meg a szomszédos országokból érkezett családokkal közösen, „A családok barátságával a békéért és a népek boldogságáért" jelszóval. A CSSZNSZ kapcsolatot tart fenn számos külföldi nőszervezettel, amelyek képviselőivel itthon és külföldön találkoztak, tárgyaltak a békeévben is, harmincegy nőszervezetet pedig —- elsősorban a fejlődő államokban működőket — anyagi támogatásban részesítettek. A két- és többoldalú tárgyabékéért lások folyamán véleményt cseréltek, értékes tapasztalatokat szereztek más országok nömozgalmának képviselőitől, s ezek a találkozók hozzájárultak ahhoz is, hogy a felek objektív képet nyerjenek egymásról, törekvéseikről, életükről. A Csehszlovák Nöszövetség bővítette együttműködését a Szocialista internacionálé pártjának női szekcióival, valamint a Keresztény Békekonferencia női szekciójával. A CSSZNSZ segítséget nyújt az NDN-nek a fiatal keresztény nők szemináriumának előkészítésében és tárgyalásain is, amelyet a Keresztény Békekonferencia rendez meg ez év márciusában Prágában. A múlt év októberében megtartott Béke-világkongresszuson 136 állam és 80 nemzetközi szervezet 2 500 küldöttje vett részt. A kongresszus sikeréhez hozzájárult a nők központja is, amelyben párbeszédet folytattak a küldöttek a békéről, a megértésről, a barátságról, az összefogás szükségességéről. A központ munkájában részt vettek a csehszlovák küldöttség tagjai is, tájékoztatták a jelenlévőket a Csehszlovák Nőszövetség kezdeményezéseiről, amelyekkel a békét, a leszerelést kívánják támogatni. Az 1987-es esztendőt az ENSZ a hajléktalanok évének nyilvánította. Számuk több millióra tehető, sorsuk alakulása, helyzetük megoldása a világ egyik legégetőbb szociális gondja. A CSSZNSZ szorosan együttműködik a harmadik világ nőszervezeteivel, támogatja Namíbia, Dél-Afrika, Nicaragua lányait, asszonyait. Ebben az évben nagyobb figyelmet kíván fordítani Ázsia és Latin-Amerikai nő- és békeszervezeteinek munkájára is. A szocialista államok nőszervezeteivel, elsősorban a Szovjet Nők Bizottságával, hagyományosan gyümölcsöző az együttműködésük. A jövőben is folytatni kell a szervezetek közti tapasztalatcserét, a gazdasági fejlődés gyorsításának módjairól, a családok szocialista jellegének megszilárdításáról a fiataloknak a felkészítéséről az életre, a munkára, a békeharcról stb. A nemzetközi nömozgalom legfontosabb eseménye ebben az évben a nők világkongresszusa lesz, amelyet Moszkvában rendeznek meg júniusban. Ez alkalomból a „Nők a békéért" elnevezésű nyugatnémet szervezet Békekaravánt indít, amely több államon — így Csehszlovákián — keresztül jut el Moszkvába. A kongresszus témái közt szerepel majd a béke és a leszerelés, a nemzeti függetlenség, a nők egyenjogúsága, a családvédelem, a tömegtájékoztató eszközök hatása és feladata és egyebek. A világkongresszust követően tartja IX. kongresszusát a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség, amely az eltelt időszak értékelésén kívül meghatározza a következő öt év terveit, feladatait. Mindenkinek felelősséget kell éreznie a békéért, annak megőrzéséért, emelte ki a plenáris ülésen elhangzott beszédében Marie Kabrhelová, s becsületes munkával, helytállással elősegíteni a társadalom fejlődését, hogy a szocialista tábor erősödjék, s ezáltal növekedjék a Földön a béke esélye. BERTHA ÉVA